Századok – 1979
Tanulmányok - Lackó Miklós: A 100%. Ideológia; kultúra; irodalom. – Adalékok Lukács György publicisztikai működéséhez az 1920-as évek második felében 43/I
A 100%. IDEOLÓGIA, KULTÚRA, IRODALOM 51 konszolidáció esetleg megerősíti a liberális és radikális mozgalmakat. Lukácsék egyébként akkor - már és még — a radikalizmus által képviselt politikai eszmék egy részét többé-kevésbé a szocialista gondolatkör számára is fontosnak tartották: a szabadságjogok, az individuum integritásának védelme — legalábbis az új proletárdiktatúra győzelméig — nem túlhaladott fogalmak, különösen nem azok Magyarországon. De mint a korszak minden ultrabaloldali irányzata, azt hangsúlyozták, hogy a radikalizmus ezektől az eszményektől már végképp elfordult. A polgári radikalizmus már régen cserbenhagyta „saját őseit, a polgári forradalmak szellemi előkészítőit, az angol materialistákat, francia enciklopédistákat”,26 akiknek öröksége — Lukács szerint — a kommunistákra szállt át. A polgári radikalizmus történelmileg hanyatlott, s ebből a tényből azt a következtetést vonták le, hogy erőteljesen hozzá is kell járulni a polgári radikalizmusnak mint önálló irányzatnak a sírbatételéhez. Ady. Irodalmi forradalom — társadalmi megalkuvás Az említett cikkeknek volt a közvetlen, napi politikai életen túlmutató, mélyebb rétege is: átderengenek rajtuk egy nagyszabású társadalmi-történelmi koncepció körvonalai. A mai olvasó számára meglepő, mi minden volt már akkor „készen” — persze még nem kialakult formában — a kommunisták későbbi felfogásából a magyar, sőt az európai fejlődésről; olyan gondolatok, amelyek azóta részben a kommunista történetszemlélet szerves részeivé váltak — és főleg a kommunista irodalom- és kultúraszemléletre hatottak meghatározóan. Természetesen az akkor először fölmerült gondolatok sokszor egysíkúbb, nyersebb, ul trara dikálisabb fogalmazásban jelentek meg, mint később, a 30-as évek folyamán. De az alapvető módszerbeli megközelítés sok kérdésben lényegében már ebben az időben, az 1920-as évek második felében kialakult. A folyóirat irányát megszabó, szellemileg elsősorban Lukács és Révai irányította emigráció által kialakított magyar történeti fejlődésvonalat a következőképpen rajzolhatjuk meg: a magyar polgári megújulás hőskora 1848 volt. 48 nagy alakjai, Széchenyi, a centralisták és főleg Kossuth e hőskor nagy reprezentánsai. De ezek a nagy alakok egyúttal tragikus figurák is. 1848 nagy tragédiája ugyanis s itt a szerzők akkor még nagyjából Szabó Ervin felfogását vallották27 — az volt, hogy nem vált népforradalommá. 2 6 Tamás Aladár: Munkásosztály és intelligencia. 313. 2 7 Szabó Ervin felfogása tükröződött nemcsak a 100%%, hanem az Uj Március 1848-ról szóló írásaiban, illetve utalásaiban is. Ld. a legrészletesebben: Ellen forradalmárok március 15-éje. Uj Március, 1926. ápr. 196-198. Ezt a felfogást még 1928 őszén sem bírálták. Bizonyítja ezt az UjMárcius 1928. szeptemberi számának Szabó Ervin. Halálának tizedik évfordulóján c. cikke (454-458), melynek - az újabb szövegelemzés szerint - Révai József volt a szerzője. Ez a koncepció, amelyet Lukács önállóan fejlesztett tovább az 1867-es kompronusszünTéles bírálatáig, egyáltalán nem állt szemben - ahogyan azt később Révai és Kun beállítani igyekezett - a kommunisták „helyes” forradalomfelfogásával. Ellenkezőleg: alapja volt annak a felfogásnak, amely a „tiszta” proletárforradalom eszméje helyett reálisabban tekintetbe vette a demokratikus forradalmi tennivalókat is. A kommunisták forradalom-felfogása 1929 előtt, amikor 1848 Szabó Ervin-féle koncepciójának a talaján álltak, tágabb látókörű volt, mint 1929 után, a Szabó Ervin-kritikák idején. Szabó Ervin nézeteinek elfogadását Lukács és Révai 1929 előtt nemcsak Petőfi és Táncsis kiemelésével, hanem Kossuth (sőt: Széchenyi és a centralisták) nagyságának az elismerésével is egybekötötték. — Hasonló szellemű Balázs Béla már 4*
