Századok – 1979
Tanulmányok - Lackó Miklós: A 100%. Ideológia; kultúra; irodalom. – Adalékok Lukács György publicisztikai működéséhez az 1920-as évek második felében 43/I
52 LACKÓ MIKLÓS Eszerint Kossuthék, mint a nemesség képviselői, nagy tetteik ellenére, a forradalom szociális oldalát háttérbe szorították és elszakították annak nemzeti oldalától. 48 ezért — szociális, népi hátvéd hiányában — kudarcba fulladt, vereséget szenvedett, a régi feudális erők megőrizték vezető szerepüket. Ezekre az előzményekre épült — vallották — a modern magyar polgári fejlődés, melynek polgári, illetve a nemesség egészséges polgárosodását képviselő erői 1867-ben kompromisszumot kötöttek a régi renddel. Talán nem érdektelen megemlíteni, hogy az 1867-es kiegyezésnek ez az értelmezése — melyet Szabó Ervinnél sehol sem találunk meg — a kommunista mozgalomban Lukács György nevéhez fűződik; az 1920-as évek közepén ő építette be a kommunista történeti koncepcióba. A kiegyezés nemzeti, illetve nemzetiségi vonatkozásai azonban Lukácsot és a 100%-oX nem érdekelték. Felfogásában a hangsúly a nemesség és polgáriság kompromisszumára esett, a hazai polgárság megalkuvását értve e kompromisszumon. Ennek társadalmi és kulturális kihatásait bírálta élesen és visszatérően Lukács cikkek egész sorozatában. Szerinte ez a kompromisszum egészen 1918-ig, sőt változott formák között máig (ti. a húszas évekig) meghatározta a magyar társadalom fejlődésének útját; a polgárság nem vállalta az önálló polgári Magyarországot.28 Ennek lehetőségét el is szalasztotta — folytatódik a gondolatmenet; a mögötte felnövekvő proletariátus, osztály öntudat szempontjából még fejletlen, igen differenciálatlan állapota ellenére, képes volt magához ragadni a hatalmat.29 1919-cel azonban, mint 1917 után egész Európában, új korszak vette kezdetét, a proletárforradalmak kora: egy régi értelemben vett népforradalom már lekerült a napirendről, elavult, a hozzá való visszatérés visszaesés volna, — az osztályellentétek kiéleződése már a nem feudális osztályok viszonylagos egységét feltételező forradalmat amúgy sem tenne lehetővé. Régi értelemben vett népforradalmat, mondjuk, mert noha a koncepció itt elbizonytalanodott, egy proletárforradalomhoz vezető valamiféle népforradalom lehetőségétől a kommunisták — főleg maga Lukács - ebben az időben nem zárkóztak el. 1925-ben a Párisi Munkásban megjelent cikke 1848 és 1919 kapcsolatáról. A cikk egyébként Landler Jenő és Lukács György hatását tükrözi. (E Lukács-cikkre K. Nagy Magda hívta fel a figyelmet. Tartalmas lektori véleményéért ezúton is köszönetét mondok.) 2 8 Ld. erről a már említetteken kívül Vajda Sándor (Lukács György): Két kísértet kézfogása egy sír felett.;Kelemen László (Lukács György): Molnár Ferenc. 100%, П. évf. 4. sz.; Németh Lajos: К nagy múlt - a kis jelen tükrében; Kelemen László: Hatvany-Ady levélváltás. 100%, I. évf. 5. sz. 29Lukács György: Ellenforradalmi erők a magyar proletárdiktatúrában. Lj Március, 1928. márc. 155. Milyen kultúra-, és irodalomfelfogás épült erre a koncepcióra? Itt rögtön hangsúlyozni szeretnénk, hogy az említett írások ideológiai-politikai gondolatai, az irodalmi életre vonatkoztatva, részben termékeny, részben problematikus következményekkel jártak, s a kérdéses elemek abban a mértékben növekedtek bennük, ahogy - az irodalmi életen, vagyis az irodalompolitikán túl — az irodalmi alkotásokra, általában a művészetekre alkalmazták őket. Az előbb vázolt társadalmi-politikai hanyatlás-elméletre ugyanis egy kulturális és művészi hanyatlás-elmélet épült, mely meglepően tartós hatásúnak bizonyult, megkönnyítve egyfelől egy összefüggő magyar marxista irodalom- és kultúrtörténeti szkéma kialakítását — nehezítve másfelől sok kulturális érték reális számbavételét. Eszerint a modern magyar irodalom kezdetén az 1840-es évek költészete áll, mely a népforradalmat lényegében egyedül képviselő Petőfiben és a fiatal Aranyban érte el csúcspontját.
