Századok – 1979
Tanulmányok - Tilkovszky Loránt: Törekvések a magyarországi német mozgalom radikalizálására (1932–1933) 421/III
A MAGYARORSZÁGI NÉMET MOZGALOM (1932-1933) 465 nemcsak saját népének megnyeréséért, valamint „a magyarok és a renegátok ellen”, hanem a külföldi németek felvilágosításáért is, akik „nem akaiják értékünket és helyzetünket felismerni”.11 3 „Az én legnagyobb és egyetlen aggodalmam az, vajon megértenek-e minket ott kint helyesen, s ennek megfelelően segítségünkre jönnek-e? ” — írta.1 14 Steinacherhez intézett július 8-i levelének érvelése szerint, ha a német-magyar közeledés anélkül történik, hogy a magyarországi németség közelebb jutna céljához, az a Budapest—Berlin viszony egészének súlyos megterhelését fogja jelenteni. Ennek tudatában kellene lenni, és helyes következtetést kellene levonni belőle.1 15 113Uo. 171. 114UO. 160. 115Uo. 163. Gömbös felszólításának megfelelően Bleyer írásban benyújtotta a magyarországi németség pontokba foglalt kívánságait, amelyeket a miniszterelnök a szakminisztereknek adott ki tanulmányozásra. A Gömbös által ígért audienciára augusztus 11-én került sor; ezen a konkrét kívánságokról nem esett szó, hanem általánosságban tárgyaltak a magyarországi németség kérdésének kezeléséről. Gömbös kikérdezte Bleyert legutóbbi németországi megbeszéléseiről, a jövőre nézve azt kérve, hogy ilyen esetekben ne mulassza el előzetesen informálni őt szándékairól. Értésére adta Bleyernek egyrészt, hogy Németország és Magyarország viszonyáról a két kormányfő, Hitler és Gömbös hivatott egymással tárgyalni, másrészt hogy a magyarországi németség kérdése tisztára belügy, amibe Németországnak nem lehet beleszólása. Ezt őszintén megmondta Hitlernek is, kifogásolva „német turisták és hasonló csoportok” közvetlen kapcsolatfelvételét a magyarországi német lakossággal. Bleyer kétségbe vonta, hogy a kisebbségi kérdést tisztán belügynek lehetne tekinteni; azzal érvelt, hogy a kisantant-államok viszonylatában Gömbös sem tekinti annak, s a német kormány részéről is az ottani német kisebbségek befolyásolását sürgeti a magyar kisebbségekkel való együttműködés érdekében. Gömbös erre azt válaszolta, hogy azokat a területeket, amelyek a régi Magyarországhoz tartoztak, ő magyar történelmi térnek tekinti, nem pedig államilag idegennek, s ezt Hitlernek is megmondta, amikor kifejezte előtte azon óhaját, hogy a Magyarországtól elszakított területeken élő németség ne kezdeményezzen és ne támogasson semmiféle magyarellenes akciót, hanem működjön együtt a magyarsággal. Ragaszkodik ahhoz, hogy a magyarországi német kérdés belügy, amit a magyar miniszterelnök a kisebbség vezetőivel egyetértésben, külső beavatkozás nélkül rendez. Ebben számít Bleyerre, bízva ismert jellemében. Bleyer hangsúlyozta, hogy a magyarországi németség kérdését sohasem a magyarság kárára, hanem mindig annak javára akarta megoldani. Hivatkozott ellenforradalmi politikai érdemeire, nemzetiségi miniszterként a területi integritás védelmében kifejtett tevékenységére. Németországban magyarnak tartották, és csak akkor fedezték fel benne a németet, amikor a magyar nacionalisták részéről egyre élesebb támadások érték. Természetes pszichológiai jelenségnek mondotta, hogy minél jobban üldözik őt itt, annál nagyobb rokonszenv övezi Németországban. Ha legutóbbi parlamenti beszéde után nem rendeztek volna ellene tüntetéseket ,,a legbrutálisabb formában”, akkor a németországi viharos reagálásra sem került volna sor. Gömbös kijelentette, hogy helytelenítette a diáktüntetéseket, s gondja lesz rá, hogy azok a tanév kezdetekor - mint Bleyer tartott tőle — ne folytatódjanak. „Az egész beszélgetés baráti légkörben folyt le, és Gömbös úr
