Századok – 1979
Tanulmányok - Tilkovszky Loránt: Törekvések a magyarországi német mozgalom radikalizálására (1932–1933) 421/III
456 TILKOVSZKY LÓRÁNT ^mennyit mi a megszállt részeken a magyar kisebbség számára követelünk, ugyanannyit készr szívvel adunk meg Magyarországon lakó német ajkú magyar testvéreinknek... Együtt, közösen harcolunk a titkos választójogért, a falu népének önrendelkezési jogáért, és mi nem engedjük, hogy a német ajkú magyar lakosság és a magyar ajkú magyar lakosság között elválasztó határvonal húzassék”.89 A május 17-i ülésen Bajcsy-Zsilinszky Endre ismét felszólalt, szükségét látván hangsúlyozni, hogy Bleyer deklarációjával szembeni fellépése nem „szószátyárkodó hurráhazafiság”, és nem irányul a kisebbségek jogai ellen. „Elsősorban azért léptem fel ebben a kérdésben - mondotta mert a magyar kisebbségek ügyét idehaza kell elintézni. Amikor Bleyer felszólalását bíráltam, bírálom és bírálni fogom, akkor ezt elsősorban azért teszem, hogy visszautasítsak minden németbirodalmi beavatkozást, és elszakítsam azokat a szálakat — nem a kulturális szálakat, sem a népi szálakat, mert azokat nem lehet és nem is szabad elszakítani —, hanem azokat a politikai szálakat, amelyek bizonyos hitbizományt élvező nemzeti kisebbségi vezérek és a németbirodalmi politika között fennállnak”.90 Ezt követően Gömbös miniszterelnök is állást foglalt Bleyer parlamenti szereplése és a lezajlott diáktüntetések ügyében. Azzal a folyosói híreszteléssel szemben, hogy Bleyer beszédét előzetesen ismerte a maga egészében, kijelentette, hogy csak azt a részét olvasta, amelyből kitűnik, hogy Bleyer az egységes politikai magyar nemzet tagjának vallja a magyarországi németséget, s hogy a magyar faj szupremáciáját és Duna-medencei történelmi jogait elismeri. Ezt magától értetődően helyeselte, de előre figyelmeztette Bleyert, hogy „beszéde vihart fog kelteni, mert sokszor úgy tűnnek fel az ilyenfajta felszólalások - de különösen a vidéki agitációk -, mintha nem ezeket az elveket vallaná a képviselő úr és környezete, és a centripetális erők helyett centrifugális erőket szolgálnának”. A kormánynak megvan a hatalma ahhoz, hogy e rendkívül kényes kérdést maga oldja meg; a diákság tüntetése ezért felesleges volt és helytelen. ígéretet kapott arra, hogy a tüntetések megszűnnek. Felszólította Bleyert, nyújtsa be írásban kívánságait, s azokat meg fogja tárgyalni vele, — a nemzet érdekeinek fokozott szem előtt tartásával.91 A miniszterelnök ezen állásfoglalása után már csak Fábián Béla szólt a kérdéshez, sajnálattal állapítva meg, hogy Bleyer nem okult 1928. évi parlamenti szerepléséből, amikor ugyancsak helytelen módon vetette fel a magyarországi németség kérdését, s az ügyet a külügyi bizottság elé kellett utalni. Jelenlegi fellépésének az ad jelentőséget, és azért váltott ki osztatlan ellenzést, mert „olyankor történt, amikor a német Drang nach Osten, amely hosszú időn keresztül csak a hamu alatt parázslott, ismét előtérbe jutott”. Helyeselte a diáktüntetések beszüntetését, mert azok külföldön hasonlókra adhatnak alkalmat.9 2 A „Bleyer-ügy” külföldi visszhangja meglehetősen erős volt. A német birodalomból és az egyes külföldi német népcsoportoktól szolidaritási táviratok érkeztek Bleyerhez; a VDA gyűléseket, a Deutsche Studentenschaft tüntetéseket rendezett mellette; a Deutsche Akademie kitüntetésben részesítette. Ugyanakkor a magyar főiskolai vívók 89KN 1931/XV. 460-461. 90KN 1931/XV. 503-504. 91 KN 1931/XV. 520. 92KN 1931/XV. 521-522.
