Századok – 1979
Tanulmányok - Tilkovszky Loránt: Törekvések a magyarországi német mozgalom radikalizálására (1932–1933) 421/III
A MAGYARORSZÁGI NÉMET MOZGALOM (1932-1933) 451 Bleyer felháborodott közbekiáltásokkal zavart beszédére és deklarációjára még aznap reagált Bajcsy-Zsilinszky Endre (Nemzeti Radikális Párt), a bleyeri mozgalom régi szenvedélyes ellenfele. „Nekem nincs kifogásom az ellen, ha feláll egy német nemzetiségi képviselő, és elmondja a maga panaszait, de nem ilyen hangon, és nem ilyen igazságtalanul, s nem ilyen ultimátumszerűén. Nem ilyen alkalmakkor és ilyen vádoló tendenciával” — mondotta. Általános helyesléstől kísérve adott kifejezést annak a felfogásnak, amely Bleyert mélyen elítélte azért, hogy a magyar mentalitás és a magyar nemzetiségpolitika bírálatával, a hazai német nemzetiség helyzetének célzatosan sötét beállításával, s ugyanakkor a kisantant-országokbeli nemzetiségek helyzetéről való teljes hallgatásával, súlyosan ártott a magyar revízió érlelődő ügyének. Közönséges politikai zsarolásnak minősítette Bleyer e fellépését, akit szerinte „ki kellett volna vágni a teremből”. Nincs joga Bleyernek az egész magyarországi németség nevében beszélni; a jelenlévő két német származású kisgazda képviselő, Lang Lénárd és Neuberger Mihály, tüntetőén el is hagyta Bleyer felszólalása alatt az üléstermet. Hogyan hivatkozhat Bleyer a hazafiságára, ha a Nation und Staat szerkesztő bizottságában együtt szerepel azzal a Rudolf Brandsch-sal, aki 1918-ban kimondta az erdélyi szászok elszakadását? „A Bleyer Jakabokat már régesrégen lehetetlenné kellett volna tennünk, és akkor ma nem forogna annyi rágalom ellenünk Németországban, a német sajtóban, és a magyarországi német kisebbség éppen olyan megszentelt lelki közösségben élne velünk ma is, mint élt a múltban.” Magatartását összeegyeztethetetlennek tartotta magyar egyetemi tanárságával, kormánypárti képviselőségével. „A magyar kormánytól kapta még választási költségeit is azért, hogy ellenünk itt propagandát csináljon”71 — mondotta méltatlankodva—, nem tudván, hogy Bleyer választási költségeit 1931-ben is a német kormány fedezte a legnagyobb titokban.71 71 KN 1931/XV. 221-224. 71 /aPA AA, Geheímakten 1920-1936. Pol. 6. 78/3. 72KN 1931/XV. 231. 73KN 1931/XV. 246. Kállay Tibor viszont másnapi felszólalásában mindenben összeegyeztethetőnek vélte a Bleyert vezető intenciókat a magyar állam magasabb érdekeivel, s aggodalmát fejezte ki Bajcsy-Zsilinszky felszólalásának „túlságos sikere” miatt. A nemzetiségek autonóm jogai biztosításában ugyanis a nagy állami és politikai célok érdekében való együttműködés eredményességének feltételét látta.72 Milotay István szerint a mai magyar nemzetiségpolitika toronymagasságban áll ugyan az utódállamokéval szemben, mégis „annak, aki előtt egy nagy történelmi Magyarország képe lebeg, revízió alá kell vennie ezt a kérdést”. Magától értetődik azonban, tette hozzá, hogy a legerélyesebben szembe kell szállni minden magyarellenes politikai agitációval a nemzetiségek körében.73 A kormánypárt részéről a magyarországi német nemzetiségi mozgalom Gratz-féle irányzatához tartozó pap-képviselő, Pintér László, reagált Bleyer fellépésére. Először is helyre kívánta igazítani „azt a beállítást, mintha a magyar társadalom speciálisan gondolkodnék retrográd módon és reakcionáriusan a kisebbségi kérdésben”. A méltányos magyar nemzetiségpolitika régi tradícióitól a háború előtt történt eltérés szerinte nem agresszív, hanem védekező jellegű volt, a már akkor jelentkező nemzetiségi széthúzó erők szisz tematikus agitációjával szemben. Az asszimilációs közfelfogást egyébként, amit német részről most, amikor nekik nincsenek számottevő kisebbségeik, másutt, így nálunk
