Századok – 1979
Tanulmányok - Tilkovszky Loránt: Törekvések a magyarországi német mozgalom radikalizálására (1932–1933) 421/III
A MAGYARORSZÁGI NÉMET MOZGALOM (1932-1933) 429 mesterkélt találmány. Sorra véve — és a magyarországi német kisebbség példáján szemléltetve — a népközösség kritériumainak tekintett tényezőket, megállapította: 1. A nyelvi közösség a németországi és más országokbeli németekkel aligha vetekszik annak a gazdasági közösségnek a jelentőségével, amely a magyarországi németséget a magyarsághoz és az ország többi népéhez fűzi. 2. A közös nyelvből folyó kulturális közösséget is csak bizonyos fenntartásokkal lehet elfogadni, hiszen az egyes népcsoportok kulturális fejlődésére igen lényeges befolyást gyakorol a környezet: a magyarországi és németországi német paraszt kultúrája közt emiatt több lehet az eltérés, mint a hasonlóság. 3. A faji közösség, vagyis a közös német származás, nem lehet a népközösség kritériuma az esetben, ha a nyelvi közösség már nem áll fenn; az elmagyarosodottakra tehát a német népközösség nem tarthat igényt. A magyar politika, bár az elszakított magyarságra való tekintettel rokonszenvez a kulturális népközösség eszméjével, érthető óvatossággal és tartózkodással viseltetik iránta a magyarországi nemzeti kisebbségek tekintetében - mondotta Gratz. A német kisebbségekkel rendelkező államok általában gyanakvással nézik a közvetlen kapcsolatteremtési törekvéseket ezek és a németországi németség között. A régi „alldeutsch ” (pángermán) tendenciák feléledését látják bennük s attól tartanak, hogy e merőben kulturális célúnak állított kapcsolatokon keresztül előbb-utóbb politikai befolyás fog érvényesülni; a kisebbségek akarva-akaratlan németországi politikai érdekek előőrseivé fognak válni. Gratz nem tartotta alaptalanoknak ezeket az aggályokat. Véleménye szerint az össznémet népközösség elismertetésére, a német kisebbségek „istápolására” irányuló mai törekvések lényegüket tekintve nem különböznek az említett régebbi tendenciáktól; csupán arról van szó, hogy a jelenlegi viszonyokhoz símulékonyabban és kifmomultabban (rafináltabban) alkalmazkodnak. A népközösségi eszme hívei Németországban éppúgy, mint a német kisebbségekben, nyomatékosan hangsúlyozzák, hogy a népközösséghez tartozás harmonikusan megfér az állami közösséghez tartozással. Ez a kettős kötődés azonban Gratz szerint korántsem problémátlan: a népközösség eszméi felhasználhatók „bizonyos bomlasztások és erőeltolások érdekében”, s akkor „nem kell bővebben fejtegetni, mily szörnyű konfúziót idézhet elő a tömeghez tartozó egyszerű emberek fejében, ha azt kívánják tőlük, hogy egyszerre két közülethez tartozónak érezzék magukat, és ebből fakadó kettős kötelességeik között mindig disztingváljanak”. Az államnak el kell ismernie a kisebbségi népcsoportok önálló „népiességét” (Volkstum), de megkövetelheti a feltétlen államhűséget: „az állampolgároknak az a kötelességük, hogy az összes kérdésekhez kizárólag saját államuknak érdekei szemszögéből foglaljanak állást, nem pedig valamely idegen állam politikai érdekeinek szemszögéből”. A kisebbségi követelésekért vívott harc terén sem szabad átlépni azokat a határokat, amelyeket azon állam érdekei szabnak, amelyben a kisebbség él. Mint Gratz rámutatott, a német kisebbségek egyes vezetői a kisebbségi jogok nem kielégítő érvényesülése miatt — taktikai megfontolásokból — az össznémet népközösségre apellálva, külső német segítség igénybe vételével próbálnak engedményeket elérni. Gratz végzetes tévedésnek nyilvánította azt az elképzelést, hogy fokozódó külső nyomással több eredményt lehet kivívni: ellenkezőleg, ennek következtében csak növekedni fog a bizalmatlanság és az ellenállás. A kisebbségi mozgalom radikalizálása oly éles harchoz vezethet, amelynek beláthatatlanul súlyos következményei lehetnek a magyarországi németségre is.
