Századok – 1979
Figyelő - Pölöskei Ferenc: Károlyiról a forradalmak évfordulóján 333/II
KÁROLYIRÓL A FORRADALMAK ÉVFORDULÓJÁN 335 venniök a jelzett korszakokat, nem pusztán azért, hogy azokban őt elhelyezhessék, hanem főként amiatt, hogy a személyiséget a korral kölcsönhatásban vizsgálhassák, s ezáltal is új történeti konzekvenciákhoz jussanak. De még ezek a korszakok is csak gyűjtőfogalmak a cselekvési tér szempontjából, s újabb korszakokra oszlanak. Utalhatunk itt mindenekelőtt az 1918. évi polgári demokratikus forradalomra és a Tanácsköztársaságra. Vagy a népi demokratikus korszakon belül is szükséges egyes szakaszhatárok megvonására. Károlyi Mihály 1875. március 4-én, a messze századokba dúsan gyökerező arisztokrata Károlyi családfa hajtásaként, a hatalmas hitbizomány várományosaként indult önálló, sajátos életútjára. Ebben a gyökérzetben több mint három évtizedig még nem látszottak rajta eltérő vonások. Alapszínét a családi múlt, a kiegyezést követő korszak határozta meg, legfeljebb saját kezdeti tragédiái — anyja elvesztése, vele született szájpadlásbetegsége — vetett rá árnyékot. A századfordulón az Osztrák—Magyar Monarchia egén tornyosuló viharfelhők azonban a történelmi múlt s a jövő feletti meditációra, bizonyos politikai állásfoglalásra, vagy legalábbis érdekeik s azok megőrzése módjának valamiféle újragondolására késztették a nagy birtokosokat. Mindez a kiegyezéskori viszonylagos arisztokrata egység nyíltabb szétválásához, eltérő politikai táborok kialakításához vezetett. A kiegyezés ugyanis nemcsak a polgári forradalom korát zárta le Magyarországon, hanem egyben olyan nyugalmi állapotot is teremtett, amelyben a politikai élet terén legfőképpen az arisztokrácia érezhette vágyai teljesültét. A korábban polarizált tábor lényegében egységesült, a múltbéli cezúrák jobbára elmosódtak. A nagyhatalmi státuson belüli önállóság, gazdasági, nemzeti-nemzetiségi, politikai előnyöket biztosított számára. Élt is ezekkel a kiegyezés adta lehetőségekkel. A gazdasági, politikai konjunktúra életmódját is alakította. Vidéki kastélyai zárt vüágát megőrizve a világvárossá fejlődő Budapest második lakhelyévé vált, sőt külföldi, kedvelt üdülőhelyeken is gazdag pompájú villák sorát építi. Itt s az élénk, mozgalmas semmittevés egyéb színhelyein, a különféle úri kaszinókban is meghonosodik kiváltságtudatukból fakadó sajátos főúri szokásaik modern rendszere. Ebben a világban születik Károlyi Mihály, s legfeljebb a már említett egyéni sorscsapásai keserítik meg az osztálya lét- és életfeltételeit meghatározó gondnélküliséget. Sikeres száj műtété s fóti otthonratalálása azonban megszüntette magányé rzet ét, s gyorsan kiütközött kivételes vitalitása. Már osztályának valóságos politikai polarizációja híján is a korábban elmulasztott arisztokrata életlehetőségekhez fordult. A dualizmus válságjelenségei azonban — amint jeleztük — új útkeresésre ösztönözték a magyar arisztokráciát. Károlyi 1901-ben még a szabadelvű párthoz tartozónak tekintette magát, de 1905-ben — igaz, ellenzéki agráriusként — a függetlenségi párthoz csatlakozott, s első ízben országgyűlési képviselőnek választották. 1909-ben pedig az OMGE elnöke lett. 1910-ben, a koalíció bukása után ismét képviselő, de nem csatlakozott az 1909-ben szétszakadt függetlenségi párt egyikéhez sem. Ebben OMGE elnöki funkciójának is szerepe volt. A századfordulón kiéleződő agrárius-merkantilista ellentétek sajátos vonása volt ugyanis, hogy tömegbázisuk erősítése érdekében mindkét tábor óvakodott az önálló pártszervezéstől. Emiatt feneklett meg 1908-1910 között az önálló polgári párt megalakítása. Károlyi sem akarta az OMGÉ-t pártkeretek közé szorítani. Sértette volna ezzel annak érdekeit, hiszen tagjai jelentős része Tisza munkapártját támogatta. A nagybirtokosok párt szerinti megoszlása emellett meggyorsította volna az osztályfrontok szétválását, a demokrácia táborának egybekovácsolódását. Ilyenképpen az OMGE elnökség eleve korlátozta Károlyit politikai működésében. Más szóval aktívabb politikai tévé-
