Századok – 1979
Közlemények - Ormos Mária: Még egyszer a Vix-jegyzékről 314/II
ORMOS MÁRIA 323 Miként lenne elképzelhető, hogy a francia hadsereg az egyik napon, a lakosság nem csekély részének feltehető ünneplése közepette, bevonuljon egy magát barátinak mondó állam fővárosába és a másikon maga ossza szét országterületének tetemes részét? A „barátságos” budapesti bevonulásról történt francia lemondásban kifejeződött a franciamagyar viszony feloldhatatlan ellentmondása. A magyar kormány azért látta volna legszívesebben a francia haderő megszállását, mert így elkerülhetőnek hitte a román és a cseh megszállást, a francia kormány viszont többek között azért tervezte csapatai bevonultatását, mert ezen a módon látta a legjobban elintézhetőnek az ország széleinek csehszlovák, illetve román szuverenitás alá juttatását. Mindenesetre a francia kormány egyelőre kénytelen volt lemondani mind Budapest, mind az esetleges‘további stratégiai pontok megszállásáról. A tervre 1919 januárjáig még többször visszatértek, keresztülvinni azonban továbbra sem sikerült. Annak lehetősége tehát, hogy az átmeneti stabilitást, majd a végleges felosztást a francia haderő jelenléte garantálja, elesett. Az új helyzetből legfontosabb következményként az adódott, hogy a katonai konvenció, amely megfelelt a minél gyorsabb és kényelmesebb megszállás követelményének, feleslegessé, alkalmatlanná, sőt károssá változott. A szövetségesek - főként a csehszlovákok és olaszok — támadásai miatt a külügyminisztérium egyenesen megsemmisítését követelte. Ugyanakkor bűnbakokat keresett.34 A konvenció nyilvános annullálására azonban egyelőre nem került sor. A miniszterelnök ezt még feltehetően nem látta elkerülhetetlennek, s úgy tűnik, a keleti főparancsnokot sem akarta kitenni egy ezzel járó meghurcoltatásnak.3 5 Bűnbakká elsősorban Károlyi Mihály vált, aki a külügyminisztérium fogalmazványaiban az új magyar köztársaság franciabarát képviselője helyett egyik napról a másikra, mint a „perfid ” Károlyi kezdett szerepelni. Ugyanakkor a konvenció fikciója hivatalosan fennmaradt, de a francia megszállás hiányában tartalmát elveszítette. 34 Pichon külügyminiszter állásfoglalását erről közli Litván: i. m.-ben. Clemenceau a külügyminiszter iratát kommentár nélkül továbbította Franchet D’Espéreynek (20 N 528, doss. 3.). Ugyanezt tette egyébként a vezérkari főnök, Alby tábornok is (uo. doss. 11.). 3 5 Megjegyzendő ezzel kapcsolatban, hogy az a felfogás, mely szerint Franchet D’Espérey a konvenció megkötésében önhatalmúlag járt el, a kérdésre vonatkozóan általunk konzultált iratok értelmében nem igazolható, s nem támasztja ezt alá a fegyverszünet és a konvenció szövegének összehasonlítása sem. 36 Ezt a nézetet vallották általában a bukaresti antant missziók tagjai. Élharcosai közé tartozott Berthelot tábornok és Saint-Aulaire követ. Több iratot ismertet erről Pastor: i. m.-ben. További anyagok: 4 N 57, doss. 11, 4 N 58, doss. 10, 5 N 202 Roumanie, 7 N 1395, 20 N 498, doss. 3 és doss. 4; R. vol. 31 és 32. - Ld. még: Saint-Aulaire: i.m. 463-493. Ezt követően a jövőt illetően két alapvető francia irányzat alakult ki. Az egyik hívei úgy vélték, hogy miután a francia hadsereg nem teheti meg, meg kell engedni, hogy a nekik szánt területeket azok az országok szállják meg, s méghozzá haladék nélkül, amelyeknek azok előbb-utóbb mindenképpen jutnak majd.36 A másik nézet viszont abban foglalható össze, hogy a „nyerő fél” nyugodtan megvárhatja a konferencia döntését, addig maradjon nyugton, ne mérgesítse el a helyzetet és ne hozza Franciaországot kellemetlen helyzetbe azáltal, hogy egy képviselője által aláírt okmányt papírronggyá silányít. Az utóbbi állásfoglalásban, amelyet Franchet D’Espérey, Henrys tábornok, a Francia Keleti Hadsereg parancsnoka, majd utóda, De Lobit tábornok és Vix alezredes képviselt, kifejezésre jutott az az aggodalom is, hogy a konvenció sorozatos semmibe
