Századok – 1979

Közlemények - Soós Katalin: Wallisch Kálmán és az 1918–19. évi magyarországi forradalmak 271/II

WALLISCH KÁLMÁN ÉS AZ 1918-19. ÉVI FORRADALMAK 301 távolítsák el, 5. a szegedi helyőrség katonái közül az állítólag megbízhatatlan elemeket csak a proletariátus mindkét pártjától kiküldött bizottságok hozzájárulása után lehessen lefegyverezni, 6. a statáriumot azonnal szüntessék be. A követelések teljesítése ellenében a KMP vállalta Szeged biztonságának, belső rendjének a megóvását.1 51 1 51 Tanácsköztársaság Csongrád megyében. Hódmezővásárhely. 1919. Dokumentumok 3/b. 1 5 3 VDCsMMT. 241. 15 3 Délmagyarország, 1919. márc. 14. 1 5 4 Uo., Szegedi Napló, 1919. márc. 15. ,55Uo. Március 13-án éjjel a Szegedi Munkástanács történelmi jelentőségű ülésén elhatá­rozta, hogy átveszi a város vezetését. Wallisch már 1918 ősze óta mélységes elégedetlen­séggel és türelmetlenséggel szemlélte a burzsoá államapparátus helyi szerveinek működését, a szegedi burzsoázia tevékenységét. Decemberben egyik fő kezdeményezője volt az államapparatus megtisztítására irányuló akciónak. Az SzDP februári kongresszusán is a kvalifikációs törvény megváltoztatása mellett foglalt állást, és minden alkalommal hangoztatta, hogy a vezető állásokat proletároknak kellene betölteni. Március 11-én a Kárász-ház előtti nagygyűlésen kijelentette: „ ... mi odakiáltjuk a burzsoáziának is, hogy vigyázzon magára, mert mi nem azért haragszunk a kommunistákra, mivel ők sokat akarnak, hanem azért, mert a párt egysegét akarják megbontani.”152 A döntést siettették a közelgő képviselőházi választások, másrészt a kommunisták törekvése a proletár­diktatúra kikiáltására, a közhatalom kézbevételére. Március 13-án a Munkástanács elhatározta, hogy a közigazgatás exponált helyeit szociáldemokraták töltsék be. A Munkástanács a helyesnek elfogadott elv személyi konzekvenciáit is levonta, s a város kormánybiztos főispánjává Wallisch Kálmánt, polgármesterré pedig Czibula Antalt válasz­totta meg. A Munkástanács elhatározta, hogy ezt az elvet minden vonalon érvényesíteni fogja.1 53 A Munkástanács kiküldöttei a határozatot március 14-én délelőtt, memorandum formájában átadták Dettre kormánybiztosnak és Somogyi polgármesternek, akiket nyomban föl is kértek, hogy helyüket engedjék át. A munkástanács memoranduma hangoztatta, hogy távolról sem gondol „terrorisztikus” eszközökre, hanem igaza tudatá­ban kizárólag azt kívánja a polgármestertől és a kormánybiztostól, hogy a súlyos viszo­nyok szem előtt tartásával engedjék át helyüket olyanoknak, akikben a munkásság minden körülmények között megbízik.154 Dettre és Somogyi látszólag nyugodtan fogad­ták a Munkástanács határozatát, Somogyi annak a véleményének adott kifejezést, hogy az országban csakis a szervezett munkásság képes a lakosság vagyonbiztonságát megóvni. Dettre a történtekről telefonon jelentést tett a kormánynak, Wallisch pedig 16-án Buda­pestre utazott, hogy a Munkástanács határozatához megszerezze a kormány jóváhagyását. Dettre és Somogyi egyelőre helyükön maradtak, készülve hivataluk átadására.15 5 A város újonnan megválasztott vezetői Czibula és Wallisch az SzDP Klauzál téren tartott március 15-i ünnepélyén tettek hitet a munkásérdek szolgálata mellett. „Nem szívesen vállaltam ezt a terhes és erőmet túlságosan meghaladó föladatot — mondotta Czibula Antal. De vállaltam, mert mint a város szülötte és fia, látom, hogy itt eddig sohasem érvényesült a modern szellem és a munkásság akarata. (Úgy van.) Arra fogok törekedni, amit már tizenkét évvel ezelőtt hirdettem: hogy megszűnjenek itt a lehetetlen lakásviszonyok, hogy a munkások emberhez méltóan lakhassanak, hogy a közszükségleti

Next

/
Oldalképek
Tartalom