Századok – 1979
Közlemények - Soós Katalin: Wallisch Kálmán és az 1918–19. évi magyarországi forradalmak 271/II
302 SOÓS KATALIN cikkek előállítását a város vegye a kezébe, és így a város teremtsen munkaalkalmakat, hogy a kultúrát mindenkinek hozzáférhetővé tehessem, hogy Szegedet gyárvárossá fejlesszem, hogy társadalmi egyenlőséget teremtsek, ne legyen gazdag ember, de ne legyen szegény sem, hanem megelégedett emberek lakóhelye legyen ez a város.’*156 „Nem akarok programbeszédet tartani — kezdte beszédét Wallisch -, mert ha a Munkástanács a város élére állított, ott csak addig maradhatok, amíg a Munkástanács és az összmunkásság akaratát végre tudom hajtani. Az, hogy én a kormánybiztosi széket elfoglalom, nem azt jelenti, hogy a kormánybiztosi székbe Wallisch ül, hanem, hogy a munkásság képviselője, hogy itt csakis az történik, amit a munkásság akar,és hogy már a törvények végrehajtásánál azt tarthassuk szem előtt, hogy mi itt a munkásság érdeke. Mindenkit szívesen fogadunk, aki bennünket ebben a munkában támogat, de ha akadnának olyan egyének — mint ahogy már beszélnek róla —, akika mi tevékenységünket meg akarják bénítani, azokkal fölvesszük a legkönyörtelenebb harcot és odakiáltjuk nekik: mi vagy ti! S ha vannak, ahogy vannak ilyen hangok, az onnan van, hogy tudják, hogy itt nem egyszerűen személyváltozásról van szó, hanem rendszerváltozásról van szó. Ahhoz, hogy végcélunkat elérhessük, szükség van arra, hogy Önök zárt sorokban álljanak hátunk mögött. Tartsunk össze és a győzelem csak a miénk lehet.’*15 7 Az SzDP központi kiküldötte, Kondor Bernát, a kommunisták elleni harcot is igyekezett napirenden tartani, s hangoztatta, hogy a kommunisták mozgalmaival éppen úgy, mint mindennemű ellenforradalommal le kell végre számolni. A gyűlés után Wallisch Kálmán újból visszautazott Budapestre, ahonnan csak 18-ra várták vissza.15 8 A szegedi Munkástanács március 13-i döntése elsősorban a burzsoá államapparátus, másodsorban — a Neuberger-különítmény szegedi működését is figyelembe véve — a kommunisták ellen irányult. A döntés az országos folyamat része volt, aminek fontosságát növelte, hogy Szegeden, az Alföldi Munkástanácsok központjában hozták, tehát fennállt a példa követésének lehetősége. A szegedi sajtó és közvélemény a március 13—14-én történteket úgy értékelte, hogy: „Szegeden megkezdődött a békés proletárdiktatúra.”159 A korabeli értékelés bennünket is állásfoglalásra késztet. Anélkül, hogy részletezésekbe bocsátkoznánk, szeretnénk leszögezni, hogy a március 13-val kezdődő fordulat értékelésében az újabb történeti irodalomban Hajdú Tiborral értünk egyet, aki annak pozitív oldalait hangsúlyozza. „Az, hogy egyes megyékben és városokban a munkástanács átvette a hatalmat — írja Hajdú —, nem tekinthető valamiféle helyi proletárdiktatúrának; ilyesmi alig képzelhető el, az illető munkástanácsok igyekeztek a kormánynál legalizálni forradalmi lépésüket, amely azonban a békés formán túl komoly hozzájárulást jelentett a burzsoá diktatúra megdöntéséhez, és végső soron tarthatatlanná tette a tehetetlensége tudatában mindezt lenyelő kormány helyzetét.”1 60 1 5 6 Szegedi Napló, 1919. márc. 18. ,57Uo. t58Uo. 15 9 Szegedi Napló, 1919. márc. 15. 1 6 0Hajdú: 1918. vonatkozó részek; hasonló értékelést ad Péter: Juhász Gyula a forradalomban, i.m. 137-138.
