Századok – 1979
Tanulmányok - Romsics Ignác: A Tanácsköztársaság tömegbázisa a Duna–Tisza közén 230/II
A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG TÖMEGBÁZISA 265 teljesen ellentétes tanokat magyarázott. Beszédje azt eredményezte, hogy őt a kisgazdák elnökükké választották meg, és megbízást adtak neki, hogy az országos pártkongresszuson az ő eszméjüket és érdekeiket képviselje. Ennek eredményeképpen megállapítható volt, hogy a kisgazdák hangulata annyira lázas, hogy csaknem nyíltan hirdetik, hogy a tanácskormánynak csak pámapos lesz az uralma”. Karácsony további júniusi szereplése nem ismeretes, a helyi hatalmi válság és a kiútkeresés ténye azonban így is kétségtelen.1 36 A dunapatajihoz hasonló nagykőrösi terveknek a nemzeti tanács egykori elnöke, Kökény Dezső volt a kidolgozója. Június közepén azt javasolta a direktórium szavazati joggal is rendelkező tagjainak, hogy testületileg utazzanak fel Budapestre, hívassák össze a „fővárosi szovjetet”, s „ ... ott nyíltan mondják meg a Kun kormánynak, hogy mondjon le, hagyja el a helyét, mert a kommunisztikus gazdálkodás már mindent végveszélybe és romlásba sodort”. A nagykőrösi direktórium megvitatta Kökény javaslatát, egyetértett vele, s elhatározta, hogy hasonló akcióra hívja fel a kecskeméti és ceglédi direktóriumot is. Az elvi határozatnál azonban valószínűleg nem jutottak tovább, s végül az eredeti javaslatot is elejtették. Kökénynek ezt azzal indokolták, hogy „ . . . nem mernek ez irányban lépést tenni, mert félnek az azonnali letartóztatástól”.13 7 A legtovább fejlődő hasonló típusú kalocsai eseményeknek az élelmiszerhiány, „pénzmizéria” és egyéb problémák mellett a Tanácsköztársaság egyházpolitikai intézkedései, ill. ezek életbeléptetésére tett kísérletek is fontos okai voltak. Május 15-én Kalocsára érkezett Fáber Oszkár, hogy a jezsuitákat, apácákat és paptanárokat feleskesse a Tanácsköztársaságra, s hogy a rend kötelékéből való kilépésre szólítsa fel őket. Enélkül ugyanis nem taníthattak. Mivel erre sem az apácák, sem a papok nem voltak hajlandók, Fáber felszólította őket, hogy hagyják el rendházaikat, s hogy a városból is távozzanak. Fáber rendelkezéseinek nyilvánosságra kerülése után nagyarányú mozgalom kezdődött (elsősorban nők körében) a papok és az apácák mellett. A vallásos és a papokhoz leginkább kötődő férfiak és nők azt követelték, hogy a direktórium vonja vissza Fáber intézkedését. A direktórium ezt természetesen nem tehette meg, ezért az elégedetlenkedők — miután vasárnapi hitszónoklatában az egyik tekintélyes pap is elítélőleg nyilatkozott Fáber döntéséről — 19-én délelőtt Tanácsköztársaság ellenes tüntetést rendeztek a főutcán. Mintegy 6—700 nő és 25—30 férfi benyomult a városháza udvarára, s követelték a papok és az apácák háboríthatatlanságának biztosítását. A politikai megbízottakat, sőt a helyi vezetőket sem engedték szóhoz jutni. „Nem engedjük az apácákat és a papokat, inkább meghalunk”, „Ha a vallás hirdetését úgy, mint azelőtt, nem engedik meg, kierőszakoljuk, és ha kell, ellenforradalmat csinálunk”, „Nekünk nem kell ez a diktatúra, nekünk adják vissza a vallásunkat” — kiabálták, s néhány mondat után lehurrogták a beszélni akaró vezetőket. A tüntetésnek a budapesti politikai megbízott kíséretében megjelenő vörösőrség vetett véget úgy, hogy a szervezőket és a hangadókat letartóztatta. Az éjszaka folyamán őrizetbe vettek tizenkét papot, akiket a direktórium Budapestre szállíttatott.1 38 136PIA. 619. f. 1/1920 - B. 657. és 1/1921 - B. 373. ő.e. IV. köt. 319. 137PIA. 622. f. 1919. - B. 2113. ő.e. I. köt. 74. 13 8 Dokumentumok, 488-490 és PIA. 609. f. 8/87. és 8/179. ő.e. Ekkor léptek közbe a szociáldemokraták, s magatartásukkal jelentős mértékben hozzájárultak az egyébként is labilis politikai helyzet további súlyosbodásához. A Szo-
