Századok – 1979
Tanulmányok - Romsics Ignác: A Tanácsköztársaság tömegbázisa a Duna–Tisza közén 230/II
A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG TÖMEGBÁZISA 251 Vörös Hadseregbe.82 Annak bizonyítására, hogy ezek nem kiragadott adatok, s hogy a Vörös Hadsereg szervezése a térség többi településében sem hozta meg a kívánt eredményt, az április elején Duna—Tisza közi agitációs és toborzó körúton tartózkodó Sinkó Ervin visszaemlékezését idézhetjük. „Tapasztalataim nem voltak biztatóak. A vörös hadsereg részére való agitáció nem maradt ugyan eredménytelen, de mégsem járt olyan eredménnyel, mint vártam. A vidék ipari munkássága nem akart katona lenni, a négy és fél éves háború után nem voltak hajlandók semmi szép szóra az életüket kockáztatni. A vörös hadseregbe inkább parasztok álltak be, de ezek is zsoldért. A szakmai munkások azonban mozdulatlanok maradtak, aki közülük belépett, az inkább lumpenproletár volt. Az nem lehetett elég vigasztalás, hogy volt egy csoport impozánsan áldozatkész, öntudatos munkás” — olvashatjuk Az úí-ban.83 82Uo. 606. f. 3/41. ő.e. XVI-XIX. köt. 8 3 Idézi Bosnyák: i. m. 62. Vö. Sinkó Ervin: Szemben a bíróval. Valóság, 1975/1 .40. 8 4 Dokumentumok, 437-438, HIL. Hünb. 8. (pol.) oszt. ir. 1919. ápr. 12/28. It-i j. és PIA. 609. f. 13/111. ő.e. 8 5 Kalocsa és vidéke. 1918—1919. 183. és HIL. Hünb. 8. (pol) oszt. ir. 1919. máj. 15. 13/1 . 10, it-ij. 8 6 Dokumentumok, 496. és Breit József, doberdói: A magyarországi 1918/1919. évi forradalmi mozgalmak és a vörös háború története. I-III. k. Bp, 1929. III. k. 71. Egyelőre azonban az ellenforradalom tábora sem volt aktívabb. Az áprilisi tanácsválasztások utáni békés és nyugodt napokban a Tanácsköztársaság elleni fegyveres felkelés gondolata egy-két jegyző, földbirtokos és gazdagparaszt mellett tulajdonképpen csak a tényleges és tartalékos katonatisztek egy részét foglalkoztatta, akik harctéri múltjuk és tapasztalataik alapján mintegy hivatva érezték magukat arra, hogy az országot megszabadítsák a „vörös veszedelemtől”. Április 19-én leplezték le a Vörös Hadsereg Jánoshalmán állomásozó alakulatainak élén szolgálatot teljesítő katonatiszteket, akiknek az volt a céljuk, hogy „a mai rendszert egy puccsal megdöntsék”. Úgy tervezték, hogy a napokon belülre várt szerb támadás megindulásakor nem a frontot védik, hanem a helyi tanácsszerveket távolítják el.84 Hasonló szándékot feltételezett egy jelentés a volt 23. gyalogezred Kalocsán szolgálatot teljesítő tisztjeiről, akik „a régi időkhöz mért társas életet éltek”, tüntetőén viselték harctéri kitüntetéseiket, s akiket „a lappangó reakciós jellemek egyenesen bálványoztak”.8 5 De megbízhatatlanok voltak a Kecskeméten, Kunszentmiklóson, Szabadszálláson és Fülöpszálláson állomásozó katonai alakulatok és vörösőrségek tisztjei és altisztjei is.86 Nyílt ellenforradalmi akciókra április második és harmadik hetében azonban ők sem vállalkoztak. Fellépésükre, s egyben a Tanácsköztársaság elleni ellenforradalmak és ellenforradalmi jellegű megmozdulások első hullámára az április 16-i román támadás, s még inkább az április végi román katonai sikerek adták meg a jelet. A román támadás híre elsőként a kecskeméti tiszteket késztette cselekvésre. Ugyanazokat, akik 1918 novemberében mozgalmat indítottak a helyi nemzeti tanács ellen, a későbbiekben a királyságot „éltették”, s a katonatanácsok működését gátolták. Mindvégig kapcsolatban álltak fővárosi ellenforradalmi katonatisztekkel, ezekben a hetekben például Dormándy alezredes csoportjával. Hogy a Kecskemét környéki ellenforradalom része volt-e egy legfelsőbb szinten Budapestről irányított akciónak, az ma már nem állapítható meg teljes biztonsággal. Az azonban tény, hogy a helyi (Héjjas testvérek, Dávid Nándor), az ott állomásozó (Hunyecz alezredes, Haág Ágoston, Dragolovich Gyula) és az Erdélyből
