Századok – 1979
Folyóiratszemle - Grabski Andrzej Feliks: Mysl historyczna polskiego oswiecenia (Ism.: Soós István) 169/I
TÖRTÉNETI IRODALOM 171 Jelentős helyet foglal el Grabski művében a Lengyelország történetének monarchikus koncepciójával foglalkozó fejezet. Vizsgálja e monarchikus koncepció előzményeit, forrásait, fejtegetései középpontjába A. Naruszewicz életművét helyezi. Naruszewicz közvetlen elődjének a francia származású Cezar Pyrrhus de Varille-t (1707-1800) tartja, aki a nemesi aranyszabadság ideológiájával szembeállította a monarchikus történelmi felfogást. Ennek a felfogásnak folytatását és kiteljesülését látja Naruszewicz „Historia narodu polskiego” (A lengyel nemzet története) c. munkájában, amely szemben áll a múltról alkotott hagyományos nemesi nézetekkel. Koncepciója új, a felvilágosodás nemzeteszméjétől áthatott felfogás. Már nem a nemesi nemzet az eszménye, hanem a nemesi-polgári nemzet, a nemesség csak a polgársággal együtt tulajdonosa az államnak. Kifejezi a lengyel nemesipolgári kompromisszumot, ezzel mintegy a lengyel felvilágosodás reformista, mérsékelt szárnyának lett fő képviselője. Elemezve Naruszewicz nézeteit, Grabski megállapítja, hogy a felvilágosult történész nem hajlott az ősi Lengyelország mitizálására, éppen ellenkezőleg, a legrégibb időket a „durva barbárság” állapotaként, a primitív társadalmi körülmények uralmaként, a társadalmi fejlődés kezdeti szakaszaként jellemezte. A Piastokról szólva, az erős királyi hatalom jelentőségét méltatta. Ebből következőleg bírálta a nemesség térnyerését, és korának bajait az államszerkezet egységének felbomlásában kereste. A monarchikus történetfelfogással szemben a lengyel felvilágosodás történetírásában jelentkezett egy másik, republikánus álláspont, amely a lengyel nemesség és a király kritikájával jellemezhető. Ezen belül két irányzat fedezhető föl: az egyik a régi nemesi történetszemlélet újjáéledése (Seweryn Rzewuski, 1743 —1811), a másik a felvilágosult republikanizmus (Michal Wielhorski, 1730-1814). A négyéves szejmen a történelem „inkább, mint bármikor, a politika fegyverévé” vált (1788-1792). Két tábor állt egymással szemben: a királyé és közvetlen környzetéé, illetve az ún. mágnás-ellenzéké (élén a Czartoryski-családdal). Ez így azonban csak végső fokon igaz, maga Grabski mutatja be, hogy az ellenzéken belül pl. a szarmata hagyományok éppen úgy érvényesültek, mint a „felvilágosult szarmatizmus” vagy a republikánus-nemesi nézetek, illetve a reformista tradíciók. Ebből a történelmi helyzetből emelkedtek ki St. Staszic nézetei, amelyeknek a szerző nagyobb teret szentel. Még Staszicnál is radikálisabb nézeteket vallott H. Kollataj és műhelye, azún. Kuínica. Főleg publicisztikájukban képviselték az új történelmi gondolkodást, antifeudális, radikális társadalmi nézeteket vallottak, ök vetették föl hangsúllyal a nemzet és a nép viszonyát, szerintük a nép nemcsak a nemzet egyik része, hanem annak első „rendje” (ahogy a Műhely egyik tagja, F. S. Jezierski írta). Eljutnak a nemzet-nép-koncepcióhoz, amely diametrálisan különbözik a nemesi nemzet doktrínájától, de eltér a nemzetet az állam valamennyi alattvalójával azonosító elmélettől is, és közel kerültek a francia forradalom plebejusi-forradalmi ideológiájához. Grabski a legrészletesebben Jezierskiről ír, az ő nemzet-koncepcióját mutatja be és veti egybe Koll^tajéval; talán szerencsésebb lett volna, ha Kofí^taj nézeteit nem Grabski elszórt megjegyzései, elemzései alapján kellene rekonstruálnunk, hanem külön alfejezetben összegződtek volna. A következőkben Grabski fölveti a kérdést: milyen hatással volt Lengyelország harmadik felosztása a lengyel történetszemlélet alakulására? Az a törekvés jellemezte a lengyel gondolkodást, hogy megőrizze a nemzeti jelleget, amely a nyelv tökéletesítésében, a nemzeti irodalom fejlesztésében, a lengyel múlt emlékeinek felkutatásában és teijesztésében nyilvánult meg. A gondolkodókat pedig az új helyzet arra késztette, hogy a nemzet sajátos jegyeit kutassák, amelyeket a múltban fedeztek föl. Ezzel kapcsolatban szól a szerző a lengyel történelem oktatásáról mint a nemzetnevelés egyik fontos eszközéről. Mozgalom indult a régi történelmi emlékek gyűjtésére, felvetődött a „Muzeum Polskié ” gondolata. Különböző egyesületek alakulnak a történeti emlékek gyűjtésére, az egyesületek tagjai a lengyel értelmiség legkiválóbbjai közül kerültek ki. Periodikus kiadványokat jelentettek meg, amelyek célja a nemzeti történelemnek és kutatásának népszerűsítése. Az egyik varsói egyesület népszerű lengyel történeti kézikönyveket adott közre, ebben a sorozatban adták ki Naruszewicz lengyel történelmét is. Ugyancsak ez a varsói társaság (A Tudomány Barátainak Varsói Társasága) kezdeményezte a lengyel történelmi tárgyú énekek kiadását. E kezdeményezésnek volt köszönhető J. U. Niemcewicz „Történelmi énekek” című alkotása, amely verses formában ismertette a lengyel történelem nagy eseményeit és amely rövid idő alatt páratlan, Lengyelország határam túlnövő népszerűségre tett szert (pl. a dekabrista Rilejev is lelkesen olvasta). Ez a társaság szorgalmazta a lengyel 12*
