Századok – 1979
Folyóiratszemle - Grabski Andrzej Feliks: Mysl historyczna polskiego oswiecenia (Ism.: Soós István) 169/I
172 TÖRTÉNETI IRODALOM történelmi tárgyú festmények, zeneművek, operák, irodalmi alkotások létrehozását. A történelmi kutatásban pedig a lengyel állam hajdani nagysága, majd bukása érdekelte leginkább a tudósokat. Ezzel párhuzamosan ismét jelentkezett a szarmatizmus (neoszarmatizmus), amely azt sugallta, hogy a lengyel múlttal való foglalkozás csak egyféleképpen történhet: az idillikus vissza mereng és formájában, ti. a régi szép és problémátlan időket zúzták szét az idegen hódító hatalmak. Ugyanakkor a monarchikus interpretáció kései hívei is hallatják szavukat (Tadeusz Czacki), valamint a naruszewiczi történetszemlélet hagyományainak legjelentősebb folytatója, Jerzy Sámuel Bandtkie (1768-1835). A reformista, illetve illuzionista, szarmata, ill. monarchikus nézetek között igen ritkán tűnik fel a valóban realisztikus szemlélet. Ilyen A. Krzyianowskié, aki azt hangoztatta, hogy a lengyel államiság összeomlásáért az egész nemzet a felelős. Krzy2anowski és J. ániadecki bírálták a monarchikus tendenciákat éppen úgy, mint a nemesi múltfelfogást, és nézeteikben közeledtek azon vélemény felé, amelyet majd a demokratikus politikai és történelmi gondolkodás vall a magáénak. A Kosciuszkofelkelés túlélő résztvevői tiltakoztak mindenféle idealizáló kísérlet ellen, szembefordultak a szarmata hagyományokkal, és polgári demokratikus elképzelések, antifeudális vonások jelentkeztek írásaikban. A korszak tarkaságát növeli, hogy a szlavofil irányzat felbukkanásának is tanúi lehetüni. Grabski kiemeli Herder híres ,,szláv fejezetének” hatását, rámutat arra, hogy a lengyel szalvofilok szerepe a történelmi fonások felkutatásában igen jelentékeny. S bár a szlavofilok nem teremtettek új történelmi szintézist, hozzájárultak alapjainak lerakásához. Felderítették a lengyel őstörténet számos dokumentumát, és terjesztették a lengyel történelem messianisztikus felfogását (W. Surowiecki), viszont a demokratikus szláv közösség rajzával Lelewel demokratikus republikanizmusát készítették elő. A konzervatív álláspontot színvonalasan képviselte Jan Chrzcicicl Albertrandy (1731-1808) Szaniszló Ágost egykori könyvtárosa és levéltárosa, exjezsuita és püspök, aki A. Naruszewicz örökébe lépett. Grabski szerint Lengyelország történetét Naruszewiczhez hasonló módszerrel dolgozta fel, de szemléletében konzervatívabbnak mutatkozott elődjénél. Lényegében a konzervatív egyházi tendencia szószólója volt. Csakhogy módszerét joggal lehet epigonizmusnak nevezni, minthogy nem saját korának problémafelvetéséből indul ki, hanem a Szaniszló Ágost korabeli időszakából. Ez akadályozta korszerű történelmi mű megalkotásában. Grabski a továbbiakban visszatér J. U. Niemcewicz Történelmi énekeire és ezen keresztül világítja meg a niemcewiczi patriotizmus és történetfelfogás lényegét. Niemcewicz célja a nemzeti történelem és hagyományok ápolása volt, tanítani és népszerűsíteni akarta a régi lengyel erényeket kora nemzedéke számára. Grabski jellemzése szerint Niemcewicz nézetei nem a felvilágosodásból származnak, de romantikusnak mondhatók. Ö maga „preromantikus”-nak nevezi azokat. Szintén a „preromantikus” epika körébe sorolható J. P. Woronicz (1757-1829) „Szibilla szentélyé” című alkotása, amelyben a múltba merengés, a nemzeti történelem alakulása fölötti borongás magatartása fejeződik ki. Woronicz nevéhez fűződik továbbá az a verses lengyel történelmi ciklus is — (de nem készült el, töredékesen maradt ránk) -, amely a lengyel szlavofilok nézeteihez kapcsolódva, a lengyelek mondái őseiről szól. A múltban akarta fölkutatni a szlávok nagyságát és dicsőségét, magyar kortársaihoz hasonlóan, akik szintén a magyar történelem sorsfordulóiról énekeltek ekkoriban. Grabski szintéziséban a lengyel felvilágosodás történetszemléletének sokszínű képét rajzolta meg. Szembeállította a felvilágosodás történelmi gondolkodását a megelőző és a következő korszak nézeteivel. S a historiográfiai vélemények alakulását beleágyazta Lengyelország felosztásainak, majd az önálló államiság megmentésére történő igyekezeteknek eseménytörténetébe. Kitekint az európai felvilágosodás historiográfiai gondolkodására is, és a lengyel történészek műveit a francia és a német tudósok alkotásaival veti egybe. A magunk részéről tanulságosnak láttuk volna, ha a „nyugati” kitekintés mellett szó esett volna a kelet-európai párhuzamokról is (erre némi anyagot talált volna J.Macúrék: Déjepisectví evropského v^chodu c. könyvében). A kelet-európai kultúrák párhuzamai még nincsenek teljesen feltárva, és Grabski monográfiája hozzájárulhatott volna ezeknek a párhuzamoknak megvilágításához. Természetesen a könyv értékéből ez mit sem von le, a lengyel felvilágosodás történetszemléletét Grabski műve nyomán a részletekbe menően végigkísérhetjük. Éppen ezért nemcsak a lengyel történetírásnak, hanem a többi kelet-európainak is nyereség ez a szintézis. Hasznosnak látnánk valamelyik világnyelven való megjelentetését is, hiszen szélesebb érdeklődésre tarthat számot. Soós István
