Századok – 1979
Tanulmányok - Zsigmond László: A comte-i pozitivizmus színeváltozása 3/I
10 ZSIGMOND LÁSZLÓ viták korszaka lezárult.6 3 Mill viszont nem volt hajlandó olyan mentalitásra, mint Comte által igaz pozitivistának tekintett Robinet, akiről gúnyosan írja, hogy az „ .. . Comte szíve szerinti tanítvány; olyan valaki, akit nem tartóztat fel semmiféle akadály, és nem hökkent meg semmilyen abszurditás’*.64 Comte és közötte kialakult alapvető ellentétek lényegére utalva Mill az önéletrajzában a következőket írja: „Egyetértettem vele, hogy az erkölcsi és intellektuális tekintélynek, amelyet valaha a papok gyakoroltak, át kell mennie a filozófusok kezébe, és természetesen át is fog menni, amikor eléggé azonos nézeteken lesznek, és tiszteletben is érdemesek arra, hogy birtokolják. Amikor ezt a gondolatsort oly gyakorlati rendszerré túlozta, amelyben filozófusokat testületi hierarchiába kell szervezni, felruházva ugyanazon szellemi hatalommal (világi hatalom nélkül ugyan), amellyel valaha a katolikus egyház rendelkezett; amidőn rájöttem, hogy erre a szellemi hatalomra épít, mint jó kormányzás egyetlen biztosítékára, a gyakorlati elnyomás egyedüli védgátjára, és azt várja, hogy ezáltal a despotizmus rendszere az államban és a despotizmus rendszere a családban ártalmatlanná és üdvössé tehető; nem meglepő, hogy mint logikával foglalkozók majdnem egyetértettünk, de mint szociológusok nem mehettünk együtt tovább. Comte úr beleélte magát abba, hogy ezeket a tételeket a legszélsőbb következtetésekig végigviszi, tervbe véve utolsó munkájában, a »Systeme de politique positive«-ben a szellemi és világi despotizmus legtökéletesebb rendszerét, kivéve esetleg Loyolai Ignácot: olyan rendszerét, amelyben szellemi oktatók és uralkodók szervezett testületé által igazgatott közvélemény igája felsőbbségének rendelnének alá minden akciót, az emberi vonatkozásokat illetően a közösség valamennyi tagja minden gondolatát, azokban a dolgokban is, amelyek csak reájuk tartoznak, de azokban is, amelyek mások érdekeit is érintik.”65 A bajok forrását Mill végső fokon abban vélte megtalálni, hogy „a tételek egyike, amelyet Comte úr a legkitartóbban erőszakol későbbi írásaiban, abból áll, hogy az emberiség előzetes fejlődése folyamán, amely a pozitivizmus megalapozásával lezárult, mindenfajta erőnknek szabad kibontakozása volt a döntő dolog, de attól kezdve azok szabályozása vált alapvető követelménnyé. Valaha az volt a veszély, hogy azok elégtelenek voltak, továbbiakban viszont az, hogy visszaélnek velük. Hadd adjunk kifejezést ezzel a doktrínával való teljes egyet nem értésünknek”6 6 — hangzik Mill összegezése. 63 Auguste Comte. Correspondance générale et confessions. Tome IL Avril 1841 - Mars 1845. Textes établis et présentés par Paulo E. de Berredo Carneiro et Pierre Arnaud. Paris. 1975. (A továbbiakban: Comte: Correspondance. II.) - Uo. 68. 6 4Mill: Comte. 127. 6 5 J. S. Mill: Autobiography. London. 1873. 212-213. 6 6 Mill: Comte. 170. * A kérdés, amely oly szenvedélyes vitát váltott ki Comte tanítványai és hívei körében, hogy végül is szakadáshoz vezetett soraikban, óhatatlanul elemzésre és állásfoglalásra késztette mindazokat, akik Comte életével és munkásságával foglalkoztak. A vélemények a folytonosság és értékelése szempontjából megoszlanak, de többségükben megegyeznek abban, hogy nem lehet egyetérteni Littré azon magyarázatával, hogy Comte ún. második szakasza már magán hordta volna - és ez a feltevés, ha halványabb formában
