Századok – 1979
Folyóiratszemle - Silló-Seidl György: Semmelweis halála (Ism.: Pál Lajos) 162/I
162 TÖRTÉNETI IRODALOM SILLÓ-SEIDL GYÖRGY: SEMMELWEIS HALÁLA (Orvostörténelmi beszámoló) Frankfurt a. M. 1977. 147 1. A Német Szövetségi Köztársaságban éló' szerző német nyelven és nagyobb terjedelemben megjelent munkájának magyar nyelvű kivonata a magyar tudománytörténet két homályos és szinte krimiszerű - nemcsak az orvos- és tudománytörténészeket, hanem a nagyközönséget is érdeklő - kérdését kívánja megválaszolni: 1, valóban elmebeteg volt-e Semmelweis; 2, egy operáció közben szerzett kézsérülés által bekövetkezett szepszis okozta-e halálát. E kérdéseket már más szerzők is felvetették, de a kórházi felvételi lap, a magyar orvosok véleményének, valamint a kórlap és a hiteles boncolási jegyzőkönyv ismerete nélkül ezt megnyugtatóan tisztázni nem lehetett. A szerző nagy terjedelemben foglalkozik e döntően fontos dokumentumok megszerzésének „előtörténetével”, tisztázza Semmelweis bécsi működésének néhány vitatott kérdését. Ez utóbbival kapcsolatban állást foglal Semmelweis klinikai tanársegédi állása meghosszabbításának ügyében is. Semmelweis szerződése az I. számú klinikán 1849. március 20-án járt le. A meghosszabbítást már korábban kérvényezte, s ebben a klinika igazgatója, Klein is támogatta. A kérvény beadását követő hónap eseményei azonban kedvezőtlenül befolyásolták a kérés eldöntését. A haladó professzorok egy csoportja - Skoda, Hebra, Rokitansky - Semmelweis felfedezését felhasználva vizsgálatot akart indítani a klinikai állapotok ügyében, melyek a gyermekágyi láz tömeges kialakulásához vezettek. Skoda ezt az indítványt az egyetem 1849. január 16-i kari ülésén terjesztette be, s azt egyhangúlag el is fogadták. A javaslat ellen Kleinnek sem volt kifogása, csupán akkor tiltakozott, amikor kiderült, hogy őt a bizottságból kihagyták, „személyes ellensége’*, Skoda viszont szerepelt a tagok között. Klein a javaslat ellen azért sem tiltakozott, mert a klórvizes mosakodást már korábban bevezették a klinikán, s ennek következtében a halálozási arányszám az akkori idők „normál” szintjére csökkent. Ebből a szempontból tehát kétségtelennek tűnik az, hogy a vizsgálat csupán ürügy volt az 1848-ban kiharcolt egyetemi autonómia érvényesítése érdekében, amely miniszteri jóváhagyás nélkül még mindig csak ideiglenes jellegű volt. Klein és a konzervatívok csoportja viszont éppen a miniszteri felügyeletre hivatkozva utasította vissza a kar tagjainak felügyeleti jogát más tagok felett. Az I. számú klinika igazgatója a támadás következtében visszalépett Semmelweis támogatásától, s helyére egy addig teljesen ismeretlen orvos kinevezését vitte keresztül, a kialakult szokásokat is megkerülve, a féléves begyakorlás! idő alatti ideiglenes kinevezés figyelmen kívül hagyásával. A Semmelweiset támogató professzorok minden kísérlete ellenére július 9-re a minisztérium megerősítette Klein döntését, aminek két következménye volt: 1, Semmelweis állás nélkül maradt; 2, ideiglenesen a konzervatív erők javára dőlt el a harc az egyetemi autonómia kérdésében. A szerző álláspontja az, hogy Semmelweis klinikai tanársegédi szerződésének meghosszabbításáért folytatott harc szintén az autonómiáért vívott küzdelem része volt, s félig-meddig a haladó professzorok csoportját teszi felelőssé abban, hogy a két ügy összekapcsolásával Semmelweis vált az összecsapás áldozatává. Ezzel szemben két ellenvetés hozható fel: 1, tekintettel arra, hogy Semmelweis felfedezését ebben az időben még sem szóban, sem írásban nem tárta a nyilvánosság elé, a vizsgálat eredménye ezt pótolhatta volna; 2, magántanári kinevezése kérdésében a haladó professzorok teljes erővel melléálltak, noha az említett harc már korábban eldőlt. A magántanári kinevezéshez nélkülözhetetlen nyilvános előadását Semmelweis 1850. május 15-én tartotta meg az orvosegyesületben, s ez kettős eredménnyel jár. Először - és nyilvánosan — foglalta össze a gyermekágyi láz okáról kialakított elméletét, ami a felfedezés prioritása szempontjából egyáltalán nem volt mellékes, másrészt a kedvező visszhang nyomán rövid idő alatt megkapta magántanári kinevezését. Magántanárként megnyílt a lehetősége arra, hogy az egyetemen előadásokat tartson, de ezzel nem élt, mert a hatóságok azt a kérését, hogy hullákon is demonstrálhasson, elutasították. A szerző leszögezi, hogy az akkori szokások szerint ilyen jellegű demonstrációkat csak kinevezett professzorok tarthattak. Semmelweis Bécset elhagyván Pestre jött, ahol kérvényt adott be, hogy a Rókus-kórházba nevezzék ki szülész főorvossá. A kérés akkor teljesen szokatlan volt, mert a szülészi teendőket is sebészek látták el. Kinevezése után kezdett hozzá a nőgyógyászat — mely korábban szintén a sebészethez tartozott - és a szülészet összekapcsolásához. Tervének megvalósításával sok ellenséget
