Századok – 1979
Folyóiratszemle - Kónya István: Tanulmányok a kálvinizmusról (Ism.: Ladányi Sándor) 152/I
154 TÖRTÉNETI IRODALOM témák természetéből adódóan — további kisebb részekre tagolódnak. „A kálvinizmus a kapitalista társadalom vallási felépítménye” fejezetben „a reformáció kibontakozásának történelmi körülményei”-t és „a korai kálvinizmus, mint a korai polgárság vallási ideológiája” témakört vizsgálva megállapítja, hogy a középkor bomlása megmutatkozik annak felépítményében, így vallási ideológiájában is. Ebből következik, hogy „az a nagyszabású ideológiai átalakulás, amelyet összefoglalóan ... reformációnak szokás nevezni, korántsem valamiféle »vallási«, elszigetelt eszmei jelenség volt csupán, hanem a mélyenjáró gazdasági-társadalmi átalakulás, tehát társadalmi-forradalmi folyamat ideológiai tükröződése ... ”, amely olyan színvonalat tükröz, amely színvonalon az adott nemzet polgársága s a hozzájuk csatlakozó társadalmi osztályok, csoportok, erők állottak. Az adott társadalmi viszonyból érthető, hogy „az antifeudális német forradalmi mozgalom csúfos kompromisszumba torkollik”, tehát a lutheri kompromisszum helyett bátrabb, radikálisabb polgári ideológiát csak a németországinál fejlettebb polgári viszonyok hozhattak létre. A 16. században ilyen viszonyok Franciaország és Svájc egyes területein alakultak ki. fgy tehát - a szerző megállapítása szerint - a „Kálvin-féle protestantizmus a XVI. század sajátos körülményei között az akkor viszonylag fejlett, de történelmi perspektívában nézve még éretlen burzsoázia ideológiáján belül jött létre mint annak vallási oldala”. Tételeit a szerző a kálvinizmus tanításain keresztül igazolja. A kálvini kegyelem-tan (sola gratia) és az ezzel szorosan összetartozó „egyedül Istené a dicsőség” (soli Deo gloria) elv kiiktatja a középkori egyház „anyagilag igen költséges” üdvközvetítő tevékenységét, és megteremti a puritán takarékosság dogmatikai feltételeit és így az „olcsó egyházat”. Ez az elv társadalmilag pedig megfosztja dicsőségüktől és szuverenitásuktól a feudális hatalmakat, mivel hangsúlyozza: embernek (sem a pápának, sem a klérusnak, de a császárnak és a fejedelmeknek sem!) nem jár dicsőség, hanem egyedül Istennek. Az Isten szuverenitásáról szóló tanból következik a predestináció gondolata, amely Engels szerint annak a tételnek vallási kifejezése, hogy „a kereskedelmi konkurrencia világában a siker vagy a kudarc nem egy ember tevékenységétől függ,. . . hanem az ismeretlen gazdasági hatalmak könyörületétől” Ezután a szerző a kálvinizmus állásfoglalását vizsgálja néhány lényeges társadalmi kérdésben; így a magántulajdon kérdésében; a munkához való viszonnyal kapcsolatos kálvinista álláspontban; majd a kálvini teológia egyik fontos tételét, a kamatszedésről szóló tanítást elemzi (de nem tér ki arra a fontos körülményre, hogy míg a kapitalizálódó polgárság érdekében a középkori katolicizmussal szemben Kálvin megengedi a kamatszedést, ez a tétel Magyarországon - legalábbis a 16. században — nem érvényesült, bizonyítván ezzel is, hogy a magyarországi kálvinizmusnak más a társadalmi bázisa); az egyház- és államszervezeti és a nemzeti kérdésben elfoglalt álláspontját, több helyütt inkább csak jelezve, néhol leegyszerűsítve a problémákat, amely körülmény indokolttá teszi számos kérdés további alapos elemzését, mégpedig mind a társadalmi-gazdasági, mind pedig a történeti-politikai körülmények minden mozzanatának, adatának és összefüggésének figyelembevételével. A második problémakör a „kapitalizmus és kálvinizmus”. Ebben a kapitalizmus fejlődését és ideológiájának változását, kölcsönhatását kíséri nyomon a szerző, következetesen társadalomtörténeti szempontból végezve vizsgálatát. Előbb „A kálvinizmus első formája a korai burzsoázia vallási ideológiája” tételét fejti ki, majd „A protestáns teológia fő irányzatai a klasszikus kapitalizmus időszakában”, „A kapitalizmus imperializmussá való átalakulásának tükröződése a protestáns teológiában”, s „A kálvinizmus »szociális programja« az imperialista burzsoázia szolgálatában” fejlődési vonalat vázolja. A következő fejezetben a kálvini dogmatika néhány főbb kérdésére irányítja a figyelmet; „Az isten-fogalom továbbfejlesztése Kálvinnál”, „Szuverenitás és kegyelemtan”, majd „A kálvini predestinációs dogma néhány elméleti vonatkozásáról” és „A kálvinizmus emberfogalmáról” szól. A könyv második része „A kálvinizmus Magyarországon” címet viseli és szoros kapcsolatban áll a szerző munkájával, „A magyar református egyház felső vezetésének politikai ideológiája a Horthykorszakban” (Bp, 1967.) című könyvével. Ezt a részt Magyarország vallási térképének kialakulását elemző tanulmányával indítja. Magyarország vallási térképe (az utolsó, 1931-es és 1947-es adatok alapján) azt mutatja, hogy nyugatról kelet felé haladva egyre nagyobb százalékban szerepelnek a reformátusok, majd a Tiszántúlon abszolút többséget alkotnak a vallásos lakosság körében. Majd a szerző megkísérel feleletet adni arra a kérdésre: milyen társadalmi-történeti okok idézték elő a vallási sokrétűséget hazánkban? Érinti, hogy amikor a kálvinizmus Magyarországon elterjedt, a korai polgárosodásnak bizonyos formái számos helyen megvoltak hazánkban és az önálló erdélyi fejedelemség területén. A kálvinizmus a polgárosodás kezdeti fokán ezeken a területeken, a fenyegető külső körülmények hatása alatt, a nemzeti ideológiát is kialakította. Mindezek hatására az ellenrefor
