Századok – 1979
Krónika - A Magyar Történelmi Társulat közgyűlése (Ism.: Székely Anna) 1157/VI
KRÓNIKA 1163 kérdés tehető fel — láttuk - a Történelemtanítás és a Múzeum, a Történelemtanítás és a Levéltár, a Történelemtanítás és a Könyvtár esetében. A Társulat neves hagyományai közé tartozik a történelemoktatás iránti felelősség és az oktatáshoz nyújtott segítség. Most is éppen a Magyar Történelmi Társulat volt az a szervezet, amely idejében észrevette a magyarországi történelemoktatás jövőjét fenyegető veszélyt, s nem csupán a vészharangot húzta meg igazgatóválasztmányi ülésein - bár ezt is megtette hanem pozitív módon jelentős részt vállalt a korszerűsítés alapelveinek kimunkálásában, a történelemtanítás megújítása terveinek kidolgozásában. A Társulat fórumain formálódtak ki a korszerűsítés elvei és megoldásai, a Társulat vezető munkatársai dolgoztak az oktatást korszerűsítő különböző bizottságokban. Nem kis mértékben ennek a következménye, hogy a technikai és természettudományok előretörése és szakembereinek offenzívája idején az európai szocialista országok közül egyedül nálunk nem vesztett, hanem épp némi tért nyert a történelem az iskolai oktatás kereteiben. Ennek eredményeit és a további feladatokat kívánta kijelölni az 1977-ben rendezett III. Országos Történelemtanítási Konferencia, amely a múlt, a jelen és a jövő kontinuitásában tekintette át a témát. Rendezvényeinken végigtekintve úgy tűnik, hogy az elmúlt három évben a társulati tagság minden rétege igényeinek figyelembevételével, a korábbinál harmonikusabb arányokat sikerült kialakítani amellett, hogy továbbra is a tudományos kutatás és az oktatás fejlesztésére koncentráltunk. A rendezvényeken résztvevők összetétele azt mutatja, hogy előreléptünk a tudomány művelői és közvetítői együttműködésének szervezésében. Ezt az sem cáfolja, hogy amíg a tudományos műhelyrendezvényeken nem lebecsülendő számú tanár vesz részt, a tanárok számára szóló rendezvényeken a kutatók általában csak előadókként jelennek meg. Ez azonban nem csupán és nem elsősorban érdeklődéshiánnyal magyarázható, hanem a dolog jellegéből fakad, hiszen a továbbadó gyűjti az anyagot minden oldalról, a kutató rendszerint megelégszik a felszínrehozással, a közreadással. Amennyire tervünk szinte maradéktalan végrehajtásáról, helyenként túlteljesítéséről tudunk beszámolni a központi rendezvényeknél, olyannyira kérdéses, hogy mi történik a nagy rendezvényen felvetett számos kérdéssel, miután a résztvevők hazamentek. Különösen élesen vetődik ez fel a legátfogóbb, legnagyobb kérdéseket felölelő országos történész-vándorgyűlések esetében. A korábbi, a Történelem és Tömegkommunikáció-vándorgyűlés után még megkíséreltük szervezni az együttműködést a televízióval, rádióval, s ápolni a kapcsolatokat a filmes kollégákkal, műsorok kidolgozásába, lebonyolításába bekapcsolódni, a vándorgyűlésen felvetődött kérdéseket további műhelyvitákkal mélyíteni és konkretizálni. Magát a vita anyagát pedig először jegyzőkönyvszerűen szűkebb körben, majd kibővítve, mélyítve az Akadémia Kiadónál közreadtuk. Nagy nekibuzdulásaink azonban csekély gyakorlati eredménnyel jártak. Úgy tűnt, erőnkből csak a tudományos vitára, a kérdések felszínrehozására és a felek összehozására telik, a gyakorlati munka megszervezésére nem. A beszámolt időszak két vándorgyűlését már nem is követte ilyen próbálkozás, a történelmi irodalom és publicisztika esetében megelégedtünk a történészek álláspontjának megvitatásával, a történelemtudomány és a társadalomtudományok esetében pedig a különböző társadalomtudományok szakembereivel való nyilvános polémiával. Természetesen vetődik fel a kérdés, hogy mi a Társulat feladata, a tudományos fórum teremtése a különböző helyen, beosztásban és munkaterületen dolgozó történészek együttes gondolkodása, kapcsolatteremtése és tartása számára, vagy több ennél, a kapcsolatok állandó fenntartása és szellemi irányítása is. Ha az előbbi, akkor megvan hozzá minden erőnk és lehetőségünk, ha az utóbbi is, akkor ehhez kell kialakítani a Társulatot, levonva a dolgok szervezeti, személyi és anyagi konzekvenciáit. Mindenesetre a Társulat néhány esetben a jelenlegi keretek között is jó inspirátornak bizonyult, pl. a múzeumok és a történelemtanítás kérdésében, ahol a konferenciát követően, annak Ajánlásai kapcsán a múzeumi világ megmozdult, s ma már a társulati fórumon elhangzott javaslatok, elgondolások jó része megvalósult, vagy legalábbis megvalósulóban van. Ez azonban már nem a Társulat szervezésében és aktív közreműködésével, csak felvetése és kapcsolatteremtése következményeként történt. Ezzel függ össze a kapcsolatok kérdése. Mennyire veszélyezteti a Társulat önállóságát, vagy köti meg a kezét, ha kooperál más szervekkel? Rendezvényeink nagy részét nem egyedül, hanem a Hazafias Népfronttal, az MTA-val, az Országos Pedagógiai Intézettel, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulattal s másokkal közösen rendeztük. Nem elsősorban praktikus okból, hogy más végezze el helyettünk a szervező munkát - mert épp ezt rendszerint mi végeztük el mások helyett is s nem is elsősorban anyagi okokból, mert a pénz jó részét is rendszerint magunk teremtettük elő, eltekintve a MTA 14 Századok 19 79/6
