Századok – 1979
Folyóiratszemle - De Novo John A.: A Culbertson gazdasági misszió és az 1944–1945-ös brit–amerikai ellentétek a Közel-Keleten 1154/VI
1156 FOLYÖIRATSZEMLE Végezetül pedig, miután a Közel-Kelet államaiban gazdasági, kereskedelmi és kulturális szakemberekből álló tanácsadó testületek létrehozását szorgalmazza az amerikai befolyás biztosítása érdekében, a jelentés ismét visszatér az angol-amerikai ellentétek fő forrásához: a brit gazdasági túlsúlynak és a szovjet „államkereskedelmi rendszernek” a szabad amerikai gazdasági tevékenységre gyakorolt „bénító” hatásához. 1945. március 7-én, háromhónapos hallgatás után látta végül a Külügyminisztérium megfelelőnek az időt arra, hogy folytassa a decemberben megszakadt tárgyalásokat. Culbertson nyolc pontban foglalta össze az amerikai álláspontot brit tárgyalópartnere, Halifax előtt; a nyolc pontból hét a közös háborús szabályozó rendszer haladéktalan eltörlését szorgalmazta, továbbbá azzal az igénnyel lépett fel, hogy Nagy-Britannia ne ellenezze az Arabian-American Oil Company érdekszférájában, Szaud-Arábiában, távközlési állomás létrehozását. Engedményeket várt továbbá a volt olasz gyarmatokkal való szabad kereskedelmi és gazdasági együttműködés területén, és egyben elítélte Franciaország Libanonnal és Szíriával kapcsolatos politikáját. Culbertson nyolc pontja mindazonáltal a nemzetközi politikát a gazdasági szempontok fölé helyezte, és kijelentette: a Közel-Kelet vonatkozásában a brit-amerikai együttműködés a terület békéjének és biztonságának záloga. A brit fél közel három hónap múltán reagált csak Culbertson fellépésére: 1945. július 4-én nyújtotta át Halifax a brit Külügyminisztérium memorandumát, mely Culbertson „néhány pontjára” válaszolt, nevezetesen az előbbiekben említett hétre. Végeredményben hajlottak az ellenőrzés és a korlátozások majdani minimumra korlátozására, a pénzforgalmi rendszabályok feloldását azonban mereven elutasították. Ami az utolsó pontot illeti, a brit-amerikai együttműködés kérdésében a brit Külügyminisztérium nem nyilatkozott; a tétovázásra bizonyíték Sir Ronald J. Campbell 1945. július 9-i memoranduma is, amely az angol-amerikai ellentétek elsimításának kérdésére további tárgyalásokat javasolt. Nagy-Britannia valójában maga is törekedett az ellentétek feloldására, a tisztánlátást azonban erősen nehezítette a kölcsönös bizonytalanság; Campbell maga jelentette ki, hogy sem a britek, sem az amerikaiak szándékai és várakozásai nem tisztázottak eléggé. Campbell mindazonáltal két axiómát alapvetőnek tartott a Közel-Kelet Kérdésében: az egyik Nagy-Britannia vitathatatlan túlsúlya volt mind politikai, mind gazdasági téren, a másik viszont az Egyesült Államok jogának kétségtelen elismerését tartalmazta a nemzetközi politikában való részvételhez, s azt, hogy ebből következően Nagy-Britannia maga is szükségesnek tartja az amerikai közreműködést a Közel-Kelet békéjének biztosításában. Az ellentmondás nyilvánvalóságára maga Campbell hívta fel a figyelmet, s a meg nem értést csak fokozta az amerikai fél egyfajta „túlérzékenysége”, amennyiben az egyes vitás kérdésekben felmerülő angol ad hoc ellenkezést az amerikai érdekek ellen megnyilvánuló általános tendenciaként értelmezte. A valóságban az angol fél igen erősen óhajtotta az Egyesült Államok közreműködését, például a Levantei államokkal és a brit-egyiptomi rendezéssel kapcsolatban. A Culbertson-jelentés vitás pontjai és a Campbell-memorandum ugyan élénk diplomáciai tevékenységet indított 1945 folyamán, de érdembeli brit-amerikai tárgyalásokra az Egyesült Államok egyéb lekötöttségei folytán (a japán hadszíntér felszámolása, a hazai demobilizálás stb.) nem került sor; mindezek egy időre visszavetették a Közel-Kelet iránt eladdig megnyilvánult amerikai aktivitást. A Culbertson-misszió tevékenységének elemzése kézzelfogható eredményei látszólag csekély volta ellenére is igen tanulságos. Először is azért, mert feltárja az Egyesült Államok múltjában gyökeredző, a „szabad vállalkozás” mindenekfelettiségét egyedül elfogadó és a kormányzatnak az üzleti életbe való közvetlen beavatkozását elutasító amerikai álláspont lényegét. Másodszor azért, mert megvilágítja a Közel-Kelet térségével kapcsolatos angol-amerikai rendezési törekvések elhúzódó folyamatát és a közben felmerült súlyos akadályokat, végül pedig, mert a misszió vezetője felismerte, hogy a Közel-Kelet nemzedékekre feszültséggóc marad, és hogy e feszültségek jelentősen hatnak majd az Egyesült Államok helyzetére. Az események pedig azt mutatják, hogy William S. Culbertson előrelátó politikusnak bizonyult. (The Journal of American History, LXIII. kötet, 1977 március, 4, szám, 913-936. L) CS. F. Összeállították: Fekete Miklós (F. M.),Csákvári Ferenc (Cs. F.), Csákváriné Kottra Györgyi (Cs. K. F.), Erdődy Gábor (E. G.), Komlódi Zsuzsa (K. Zs.), Molnár Tamás (M. T.), A. Sajti Enikő (A. S. E.).
