Századok – 1979
Folyóiratszemle - Schultheisz Emil–Tardy Lajos: Glavi iz isztorii russzko–vengerszkih medicinszkih szvjazej (Ism.: Szemkeő Endre) 1113/VI
1114 TÖRTÉNETI IRODALOM bizonyítja a munka értékeinek maradandóságát, s egyszersmind komoly nemzetközi elismerését. Lényeges szerepe a kiadásnak, hogy elhárította a nyelvi akadályokat azon szovjet orvostörténészek elől, akik szintén az orvos-, ill. tudománytörténeti kapcsolatokkal foglalkoznak. További impulziót adhat a szovjet orvostörténészeknek a dokumentumok feltárásához és az orosz-magyar orvostörténeti kapcsolatok teljes feldolgozásához. Hazánk történetéhez szervesen hozzátartozik a tudományos életünk fejlődése, alakulása, tudósaink szerepe az ország fejlődésében. Ezt a fejlődést nagymértékben meghatározta az ország tudományos életének aktív vagy passzív kapcsolata a nemzetközi tudományos élettel. Orvostudományunk történetének is fontos alappillére a különböző külföldi orvosi iskolákkal, centrumokkal való kapcsolatainak feltárása. Az ilyen jellegű kutatás az egyetemes orvostörténelem részére is, és az egymással kapcsolatban álló nemzetek történetére vonatkozóan is igen jelentős. A magyarországi orvostudomány, ill, egészségügy a 19. sz. közepéig nagymértékben az osztrák (bécsi) s más nyugateurópai orvosi centrumok, egyetemek hatása alatt fejlődött. Ennek oka elsősorban a magyarországi orvosi egyetem késői felállítása (18. sz. közepe) volt, s egy teljes évszázadra volt szükség, amíg színvonalát az európai egyetemekével egy magasságba emelte. Orvostörténészeink e nyugat-európai kapcsolatainkat többnyire fel is dolgozták. Már a középkori török háborúk idején sok hazánkba vetődött katonaorvos telepedett le hosszabb-rövidebb időre, s vállalt polgári orvosi állást. (Coberus Tobias Sopronban, Jordán Tamás Kolozsvárott, Mulartz János Győrben stb.). Később a nagyszombati, majd pesti orvosi karon sok külföldi orvos szerzett tekintélyes nevet magának a tudomány fejlesztése terén, valamint a magyar medikusok oktatásában (Plenck Jakab, Winterl, Trnka, ill. később Czermák stb.). Orvostudományunk azonban nemcsak befogadta a külország! tudósokat, és hasznosította általuk a legfrissebb, Európa-szerte alkalmazott módszereket, eljárásokat, hanem kapcsolatban állt a tőlünk keletre fekvő, s a fejlettebb nyugati tudományoktól még távolabbra levő országokkal is. Ezen országok felé a magyar orvostudomány képviselői közvetítették az aktuális, a kor fejlettségének megfelelő tudományos vívmányokat. E továbbítás természetesen nemcsak személyek kapcsolata révén jött létre, hanem az egyre nagyobb számú folyóiratok publikációi, könyvkiadások, sa 19. sz. második felétől kezdve nemzetközi tudományos kongresszusok rendezése során is. Az orosz és magyar tudományos és kulturális élet a kora középkortól kapcsolatban állt egymással, mint erre más kutatók is - pl.: Várad! Sternberg, Szilva! — rámutattak. Mégis a legélénkebb kapcsolat a felvilágosodás magyarországi - és oroszországi — virágzása idején a 18. sz. közepétől a 19. sz. közepéig volt. Oroszország éppen a 18. században válik katonai nagyhatalommá, s ennek érdekében erősen fejleszti a hadtudományokat s az ehhez kapcsolódó összes tudományágat. Erre a korra esik az Orosz Tudományos Akadémia megalapítása, az első egyetem felállítása (1755) az első színvonalas tudományos folyóirat, az Acta Academiae Petropolitana megjelentetése. Több katonai sebészeti intézet és katonakórház kezdi meg működését. Külföldről nagy számban érkeztek a csábított és önelhatározásból indult tudósok, hogy magas színvonalra emeljék az orosz tudományos életet, és felneveljék az orosz ifjakból az orosz nemzeti tudomány utánpótlását. Magyarországon Mária Terézia felvilágosult uralkodása alatt szintén nagy fejlődés indul tudományos életünkben. Állami feladattá vált a közegészségügy tudományos és közigazgatási megszervezése, a nagyszombati egyetemet van Swieten javaslatára orvosi karral bővítették. Tervezték Pozsonyban felállítani az Akadémiát - ami csak a következő század első negyedében vált valósággá. E két fejlődésében virágzó állam medicinájának olyan kapcsolatát tárták fel a szerzők, amely a magyar tudománytörténet művelői előtt is jórészt ismeretlen volt. Pedig az orosz medicina történetében e magyar származású orvostudósok és közegészségügyi szakemberek — akiknek munkásságát jelen könyv kimerítően tárgyalja - előkelő helyet foglalnak el. Csak a nemrégiben megjelent, középiskolások részére írt orvostörténeti munkájában is - nem törekedve teljességre — M. Kuzmin többször említi és méltatja Keresztúry Ferenc, Pékén Keresztély és Mátyás, valamint Orlay János érdemeit az orosz orvostudomány fejlesztésében. A nagy karriert befutott magyar származású orvosok között megtaláljuk azokat, akik hazájukban pályájukon akadályoztatva voltak* (Koritáry, Pékén), s másik országban vélték elérni céljukat. Mások szerződéssel kerültek ki egy bizonyos állás elfoglalására (Gyöngyössi), volt, aki kalandos útjának végállomását lelte meg Oroszországban (Reineggs), s megint mások tanulmányaikat óhajtották folytatni, ill. elkezdeni (Keresztúry, Orlay) a moszkvai egyetemen. Egyben azonban egységesek voltak: mindannyian tartották a kapcsolatot az elhagyott hazával barátaik, rokonok s főleg volt tudós kollégáikkal való levelezés útján. A magyar emigránsokkal együtt az
