Századok – 1979
Közlemények - Bollók János: A Thonuzoba-legenda történelmi hitele 97/I
106 BOLLÓK JÁNOS jelentéstartalmának vesszük, mint tette Pais Dezső, egyfajta rituális öngyilkosságra kellene következtetnünk; azon kívül, hogy az adott szituációban ez teljesen értelmetlen volna, az ilyesfajta értelmezés egyéb nehézségeit már említettük. Ezek alapján tehát ki kell zárnunk egyrészt annak a lehetőségét, hogy Thonuzobát István élve temettette el, másrészt azt is, hogy ő maga temetkezett el élve szállásbirtokán. A probléma pozitív megoldásához — nézetünk szerint — az Anonymusnál szereplő történet funkciójának és struktúrájának vizsgálata segíthet közelebb. Ennek középpontjában valójában nem a besenyő nemzetségfő és felesége, hanem fia Urkund (örkénd) áll, aki megkeresztelkedett, és a későbbiek során nyilván István egyik bizalmasa lett belőle. Az előadás egésze, így a verses betét is antitézisekre épül, s az antitézisek alapja a megkeresztelkedés, illetve a keresztség fel nem vétele. Thonuzoba ilyen alapon válik ellentétévé egyrészt Istvánnak, másrészt saját fiának; mert míg István hirdeti az élet igéjét és kereszteli a magyarokat, addig ő nem hajlandó kereszténnyé lenni, következésképpen nem üdvözölhet sem ő, sem felesége, aki nyilván követte magatartását; fia ellenben, aki kereszténnyé lett, él Krisztussal mindörökké. A katolikus dogmatika szerint az üdvözülésnek két előfeltétele van: a hit és a keresztség.44 Qui crediderit et baptizatus fuerit, salvus erit; qui vero non crediderit, condemnabitur,4 5 Az Újszövetségben a keresztséggel kapcsolatban metaforaként gyakran szerepel az ’újjászületés’ kifejezés, így például a János evangéliumban: nisi quis renatus fuerit ex aqua et Spiritu Sancto, non potest introire ad regnum Dei*6 A keresztség lényegét legrészletesebben Szent Pálnak a rómaiakhoz írt levele tárgyalja; az itt található gondolat szerint a keresztség aktusa titokzatos módon halál és újjászületés egyben: „Nem tudjátok, hogy mindnyájan, akik megkeresztelkedtünk, Jézus Krisztusra és halálára keresztelkedtünk meg? A keresztség által ugyanis vele együtt a halálba temetkeztünk, hogy amint Krisztus az Atya dicsősége által feltámadt halottaiból, úgy mi is új életet éljünk. Ha ugyanis halálának hasonlatossága által egybenőttünk vele, akkor feltámadásában is úgy leszünk. Úgy tekintsétek tehát magatokat, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek Jézus Krisztusban.”4 7 A római Egyház a keresztelés szertartása közben ma is ezt a részletet olvassa, mint a keresztelésre vonatkozó legjelentősebb apostoli tanítást.4 8 Az Újszövetségnek ezeket a dogmatikailag jelentős részeit egybevetve Anonymus rímes betétjével, fény derül annak valóságos jelentésére is. Thonuzobából eszerint az üdvözülés mindkét előfeltétele hiányzott: in fide vanus volt, vagyis hitetlen, és noluit esse Christianus, azaz nem akart megkeresztelkedni, és ezáltal — a keresztény teológia szerint — megfosztotta magát az örök élet lehetőségétől: ut ne baptizando ipse et uxor sua viveret cum Christo in eternum. így bár élő volt, vivus, mégis elevenen halálra ítélte, ’eltemette’ magát, sepultus est. Szent Pál levele a sepultus est igealak használatára is magyarázatot ad; a Vulgatában ugyanis a jelképes halál aktusának jelölésére ugyanennek **GálF: Katolikus hittételek. Bp. 1960. 213. 4 5 Marcus, 16, 16. 4 6 Iohannes, 3, 5. 4 7 Ad Romanos, 6, 3-11. Radó P.: Enchiridion Liturgicum, Roma. 1961. 640- 701, Ordo baptismi parvulorum. Bp. 1973.44.