Századok – 1979
Beszámoló - Beszámoló a Dunántúl településtörténetéről rendezett III. konferenciáról (Farkas Gábor) 1095/VI
1096 BESZÁMOLÓ Nehezen értette, hogy terhei miért nagyobbak, mint 1848 előtt voltak. A fejlődés bár lassan, de mégis megindult. A belterjes gazdálkodás terjedt. Az ötvenes években azonban még a művelés elmaradott volta jellemezte a szántóföldi gazdálkodást, a rétek, legelők kezelését. Ebből következik az, hogy az állattartás is elég silány szinten állt. A szakirodalom a mesterséges takarmánytermesztésben, az állatok istállózó tartásában látta az állattenyésztés fejlesztésének egyik útját, majd a rendszeres trágyázás’fontosságára hívta fel a figyelmet. Az előadó végül idézte a forrásokat, amelyek a két- és háromnyomásos gazdálkodás felhagyását és a váltógazdaság bevezetését szorgalmazták. Simonffy Emil „A parasztbirtokok vizsgálatának módszertani kérdései Zala megyében a jobbágyfelszabadulást követő évtizedekben” című előadásában azokra a főbb levéltári ést egyéb forrásokra hívta fel a figyelmet, melyekből a témát megbízhatóan fel lehet tárni. Rámutatott a vizsgálati módszerekre is, melyek segítségével a parasztság tényleges birtokállományát megközelítőleg lehetséges volt megállapítania. T. Mérey Klára „Az úrbéri birtokrendezések hatása a somogyi települések alakulására az önkényuralom idején” c. előadásában a nagybirtok előnyomulására, megerősödésére mutatott rá. A középbirtok egyre gyengült a vármegyében, a föld-tehermentesítés pedig nagy hátrányt jelentett a parasztságnak. A birtoklásban beállott mennyiségi és minőségi változások hatással voltak a településekre, azokban szerkezeti változásokat eredményeztek. Naszádos István „A sárvári uradalom gazdasági helyzete 1848--1867 között” című előadása elején a birtok tulajdonosairól adott áttekintést. A tárgyalt időben az uradalom már a modenai hercegé volt. A 19. sz. közepén a modern gazdálkodás vitelére több jel utal. A gazdaság fejlesztésére a földesúr nagyobb összeget áldozott, melyet olaszországi vagyona lehetővé tett. A sárvári uradalom ez időben elindult a tőkés fejlődés útján, megelőzve az összes dunántúli gazdaságot. Gyüszi László „Gazdasági és társadalmi változások Oroszlányban az 1848-as forradalom utáni években” címet viselő felszólalásában a sajátos arculatú Oroszlány életének fontos összetevői tárultak fel. Bemutatta, miként küzdött — jórészt eredménytelenül — a jobbágyság a földesúrral; elmondotta, hogy a lakosság a szorosan vett mezőgazdaságon túl más megélhetési forrásokat is talált, bár a földművelés képezte a lakosság létalapját. Beszélt az erdők hasznosításáról, a malmokról s a zsellérek kereseti forrásairól. Bencze Géza „Somogy megye rendszeres földabrosza — egy megyetérkép 1850-ből” c. hozzászólása egy eredménytelen törekvésről számolt be. Az egyedülálló méretű és mondanivalójú térkép ugyanis nem készült el, de a később keletkezett térképhez felhasználhatták a hasznos adatgyűjtést. Ez azonban a húsz évvel korábban tervezettnek csak a töredékeit tartalmazta. Dóka Klára „A Sárvíz és a Sió 1848-1868 közötti csatornázásáról” beszélt. Ezek a munkák a Dunántúl keleti felében nagy jelentőségűek voltak. Mindkét folyót a csatornázás előtt szinte összefüggő mocsár övezte, s a települések csak a mocsár peremén vagy szigetszerű magaslatokon keletkeztek. A lakosság a 18. sz. előtt a vizeket jól tudta hasznosítani. A népesség megszaporodása azonban már a mocsarak le csapolásának igényét vetette fel. Ez a 19. század közepéig megtörtént; a víztől elhódított területeken a lakosság növekedett, és sorra keletkeztek az új települések. Mindkét vízrendezés sikeres volt, sőt további tervek is készültek, pl. 1863-ban a Sárvíz hajózhatóvá tételéről.
