Századok – 1979
Beszámoló - Beszámoló a magyar–NDK történész vegyesbizottság debreceni üléséről (Balázs Ilona) 1084/VI
BESZÁMOLÓ 1093 Incze Miklós szükségesnek tartotta a náci és közép-európai típusú fasizmus nacionalizmusának összevetését. Ausztria sajátos helyzetét emelte ki, amelynek nemzeti meghatározottságai az új nemzeti lét védelmére kényszerítették, míg a többi tárgyalt országokban mély történelmi hagyományokra épült a nacionalizmus. Az utóbbi ti. nem védekező jellegűek, hanem vagy a hatalmi pozíció visszaszerzésére, vagy a status quo megörökítésére irányuló expanzivitás a fő jellemvonásuk. Ismeretes — mondotta Incze Miklós —, hogy az új reakciót képviselő csoportoknak első ízben Magyarországon sikerült beférkőzniük a hatalmi szférába, ahol osztozkodniuk kellett a nagytőkés érdekeket is politikailag képviselő konzervatív arisztokrata csoportokkal. A hatalom a továbbiakban fluktuált. A behleni időszakban a konzervatív, ezt követően az új reakciós fasiszta csoport javára billent a mérleg. Ez a hullámzás a külső erőszakkal hatalomra segített nyilas uralomig végigkísérte a rendszer életét. Magyarországon mindvégig fennmaradtak a formális parlamentáris keretek. A legfontosabb döntések óráiban Horthy betöltötte az egyszemélyi diktátor szerepét — de nem vált fasiszta népvezérré. A rendszer a korábbi szélsőjobboldal által vallott nézeteket emelte hivatalos szintre, ezt a gondolatot sarkította, és agresszívabbá tette. Antikommunizmusát tudatos antiliberalizmus kísérte, nemzeti felfogása pedig közelített a fasiszta nacionalizmushoz. Az antiszemitizmus kezdettől erősen jelen volt ideológiájában, de az 1920-as évek közepétől 1938-ig nem szerepelt a kormányprogramban. A magyar diktatúra — jelentette ki Incze Miklós — a fasizmus felé tendáló rendszer olyan formáját képviseli, amely a kifejlettség állapotáig önfejlődés által nem, hanem csak súlyos külső nyomás alatt jutott el. Ezt a folyamatot képviseli Lengyelországban az 1926-ban megteremtett új reakciós rendszer. Már keletkezése is ambivalens, amennyiben külsőleg egyszerű katonai puccs képletét mutatja. A politikai mobilitás korlátozása is lényegesen lassabban ment végbe, mint Magyarországon, de következetesen és fokozatosan a konzervatív fasiszta formáció felé haladt. Komplex ideológiája csak Pilsudsky nyilatkozatából állítható össze. Ebben megtalálható a veszélyeztetett egység megőrzésére irányuló törekvés, majd — külpolitikailag — a mérlegszerep igénye. A két diktatúra összehasonlításakor Incze Miklós megjegyezte, hogy mindkettő hosszan elnyúló változási folyamat képét adja, de míg Magyarországon egy meg nem szűnő fluktuáció, addig Lengyelországban lineárisabb és lassúbb események figyelhetők meg. Ausztriában 1934-ben a kompromisszum a fasizmus konzervatív szárnyával létesült, a keresztényszocialista csoport ugyan a nagyobb súlyú, de a Heimwehr átmenetileg egyértelműbb és körülhatároltabb szerephez jutott, mint a magyar vagy a lengyel fasiszta csoport. Valójában az Ausztria veszélyeztetett szituációjából következő választási kényszer eredménye az osztrák fasiszta kombináció. Ideológiájának voltak korábbi hagyományai, így a Schönerer által képviselt faji elmélet és antiszemitizmus, de a Dollfuss-Heimwehr fasizmus Spann univerzalizmusával volt inkább kapcsolatban. Az osztrák fasizmus egy rövid időszakban kifejezettebb és zártabb volt, mint az előtte tárgyaltak; mégis ingatagabb, mint azok. Kerekes Lfyos hozzászólásában az osztrák fasizmus 8 jellemző tulajdonságát emelte ki. Nem szabad figyelmen kívül hagyni mondotta, hogy 1. Az osztrák társadalom struktúrája átmeneti jellegű volt (Zwischenstation) Kelet- és Nyugat-Európa között. Sajátos vonásokkal rendelkezett; 2. Részben ezzel magyarázható, hogy a külső tényezők rend
