Századok – 1979
Beszámoló - Beszámoló a magyar–NDK történész vegyesbizottság debreceni üléséről (Balázs Ilona) 1084/VI
BESZÁMOLÓ 1091 országon és a Vasgárda Romániában bizonyítja, hogy az új típusú reakciós államokban - mint Horthy vagy Antonescu diktatúrája - a fasiszta mozgalmaknak nincs esélyük arra, hogy hatékony tömegmozgalommá fejlődjenek. Lényegében az azonos típusú fasiszta rezsim nem tűri a rivalizáló hatalmi centrumot. Gossweiler a német szociáldemokrata pártvezetőség magatartását, ill. az antifasiszta egységfront hiányát emelte ki, fasiszta tömegpárttá alakulás egyik feltételeként. A versailles-i szerződés szintén olyan okként szerepelt, amely a nemzeti és szociális kérdések területén lendített a fasiszta tömegpárt szekerén. A visszafizetési kötelezettségek miatt a fasiszta demagógia számára könnyebbé vált az út, hogy elhitesse a tömegekkel: a „külföldi plutokraták” okozzák nyomorát, és azt, hogy a szerződés megsemmisítése, a nemzeti kérdés megoldása „élettérhez” juttatja. Manfred Weissbecher hozzászólásában a fasizmus németországi keletkezésének néhány problémájáról beszélt. Megállapította, hogy a fasiszta diktatúra létrehozása nem törvény szerű, hanem különböző feltételektől és tényezőktől függ, így esetenként elkerülhető. Korreferátumában néhány olyan jelenségre hívta fel a figyelmet, amelyek tanulmányozása új eredményekhez vezethet. 1917—1918- 1919-ben lényegében nem változott a kapitalizmus, mint szociál-ökonómiai formáció. Ezért a társadalmi viszonyokban végbement közvetlen változásokat kell kiindulópontul választani, ezek ui. kihatással voltak az urakodó osztály érdekeire, szükségleteire — mondotta. Utalt arra, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmével elsődleges (kapitalizmus és szocializmus), ill. másod lagos ellentmondások, győztes és legyőzött országok alakultak ki. A társadalmi viszonyok szempontjából új volt a dolgozó tömegek aktivizálódása, amely több országban a kommunista pártok fellépése következtében új minőséget jelentett. Hozzászólásának legérdekesebb része a Sebastian Haffner által képviselt „vezér-elmélet” kritikája volt. Haffner dicséri Hitlert, mert az sikerrel hozott létre új hatalmi apparátust. Pszichológiailag mesteri teljesítményként értékeli a terror megvalósítását, gazdasági tevékenységét pedig csodaként: megoldotta a munkanélküliség kérdését,a gazdasági depressziót konjunktúrává változtatta, stabil béreket teremtett. Európa legerősebb katonai hatalmává változtatta Németországot. Szocialista volt, nem pedig fasiszta, akinek művét a mai szocialista országokban folytatják. Weissbecher hangsúlyozta, hogy a fasizmus ilyen félremagyarázásából következik a fokozott szocialistaellenes és szovjetellenes kampány. Kurt Pätzold a tömegbázis és az NSDAP helyéről beszélt az 1929 és 1933 közötti időszakra vonatkozóan. Elöljáróban különbséget tett az imperialista tömegbázis (Massenbasis) és az ún. „követők” (Massenanhang) között. Az előbbin a modern politikai erők, csoportok és egyének értendők, akik az adott időben a fennálló rendszert aktív cselekvéssel támogatják. A „követők” fogalma viszont egy-egy polgári párt támogatóira vonatkozik. A német imperializmus számára a tömegbázis kérdése égető fontossággal az I. világháború végén vetődött fel, mivel azt a német novemberi forradalom jelentősen megtépázta. A szilárd tömegbázis megteremtése azonban a húszas évek végéig nem történt meg. Ezen a téren a náci párt előretörési folyamata bírt jelentőséggel. Döntő eseménynek számított az 1930. szeptember 14-i választás, amikor az NSDAP 6,4 millió szavazattal a második legerősebb polgári párttá vált. Nyílt vita folyt arról, hogy miként lehetne ezt az erőt a rendszer tömegbázisának részeként a gyakorlati politikában hasznosítani. A polgári uralom stabilizációja szempontjából a hitleri fasizmus konstruktív erőt képezett, ugyanakkor problémát is okozott kormányzaton kívüliségével, Brüning politikájának éles
