Századok – 1979
Beszámoló - Beszámoló a magyar–NDK történész vegyesbizottság debreceni üléséről (Balázs Ilona) 1084/VI
1090 BESZÁMOLÓ fontos keletkezési feltétele: az önálló imperialista burzsoázia léte. Az első világháború a közép-európai országokban fokozta a nemzeti ellentéteket és a nemzeti függetlenségért folytatott harcot. Ilyen körülmények között a burzsoázia nem tartotta szükségesnek egy új, fasiszta típusú szervezet kialakítását — mondotta Gossweiler. Bármennyire is eltért a fasizmus hatalomraj utásának útja Olaszországban, Magyarországon és Bulgáriában, egy dolog közös bennük: belső és külső okok miatt a polgári rend alapjai jelentős mértékben megrendültek, és a helyreállítás (Magyarország), valamint a stabilizálás (Olaszország, Bulgária) az uralkodó osztályok szempontjából nem volt lehetséges másként, mint terrorista diktatúrával. Elsősorban nem a gazdasági elmaradottság adott lökést a fasiszta berendezkedésnek, hanem a nemrég átélt veszély, amely a polgári rendet alapjaiban fenyegette meg. Második témájára áttérve Gossweiler idézte azt. a nézetet, amely szerint a fasizmus már „per definitionem ” tömegmozgalmat jelent; ez helytelen, hiszen 1936-ban 20 európai országban közel 50 fasiszta mozgalom létezett, de közülük csak néhány tarthatott igényt a tömegmozgalom elnevezésre. A legfontosabb feltétel szerinte az uralkodó osztály jelentős körének gyűlölete a fennálló köztársasági rend ellen, elhatározásuk, hogy minden eszközzel megvalósítják saját diktatúrájukat, hogy ezzel biztosítsák uralmukat a német nép felett. Ennek megvalósítása érdekében ún. „munkamegosztást” alakítottak ki. A Deutschnationale Volks parte inak az volt a feladata, hogy minden nemzeti és a magángazdaság pártján álló réteget összefogjon. A NSDAP-nak pedig a szocialisták internacionalista gondolkodásmódját nacionalistává kellett volna alakítania. Ennek megfelelően a DNVP a polgári közép pártjával konkurrált, a Deutsche Volksparteitől a Zentrumon keresztül — a Demokratische Partéiig. Emiatt lépett fel a „régi szép idők” megőrzésének jelszavával, és a fennálló polgári-demokratikus rendet az idealizált múlt nevében támadta. A náci fasisztáknak viszont olyan tömegeket kellett volna megnyerniük, amelyek a baloldal pártján álltak. A nácik csak másodsorban törekedtek a polgári rétegek (kézművesek, alkalmazottak, tisztviselők, értelmiségiek) befolyásolására, akiket a kiábrándulás és kétségbeesés vezetett a polgári pártoktól való elforduláshoz. A tömegeknek a polgári pártokról történt leválása semmi esetre sem csupán a fasiszták manipulációs eszközeinek eredménye volt, hanem a válságszituációnak, amely a kispolgárság egzisztenciáját fenyegette. A legalitás kényszere, a sikertelen Kapp-puccs tanulsága lehetetlenné tette, hogy egy tollvonással eltöröljék a Weimari Köztársaságot. Arra kényszerítette a burzsoáziát, hogy új parlamenti többség megteremtésével temesse el a weimari alkotmányt. Az a párt, amely teljesen vagy legalábbis közelebb hozta őt ekkor a célhoz, aligha bírt kisebb belpolitikai jelentőséggel, mint pl. a Reichswehr. A legalitás kényszere tehát 1930-tól lépésről lépésre a német monopolburzsoázia legfontosabb pártjává tette a náci pártot. Ez az ok, ami miatt a náci párt a kormány, a hadsereg, a rendőrség és az igazságszolgáltatás támogatását élvezte. Ezzel — Gossweiler szerint — a náci párt tömegpárttá válásának újabb feltételéhez jutottunk el, ahhoz a polgári demokráciához, amely jobboldali, fasiszta ellenségeinek is teljes szabadságot biztosított. Ennek jelentősége különösen az ún. „új reakciós típusú” fasiszta mozgalmak (mint Magyarország, Bulgária, Románia stb.) esetében tűnik ki, ahol a hadsereg, vagy a hatalom egyéb tradicionális letéteményesei nagy szerepet vállaltak abban, hogy a fasizmust „felülről” bevezessék. A fasiszta mozgalom csak ott válhat tömegmozgalommá, ahol létezik a kispolgárok széles tömegeinek a fennálló rend ellen irányuló gyűlölete is. A nyilaskeresztesek Magyar-
