Századok – 1979
Beszámoló - A Thököly-felkelés a magyar és az európai történelemben. Beszámoló a hajdúszoboszlói tudományos konferenciáról (Zachar József) 1069/VI
1078 BESZÁMOLÓ uralkodó fennhatósága alatti területet jelentette. A történetírók munkáinak középpontjában is az uralkodó állt. Ilyen szempontból részben csupán a tanácsosok által képviselt uralmi-hatalmi helyzet ellen irányulónak minősítették Thököly küzdelmét, aki a tanácsosoknál közelebb állt az uralkodóhoz, és I. Lipót ezért is lett volna hajlandó vele tárgyalni, amit szintén a tanácsosok akadályoztak meg. Még azok a történetírók is, akik az uralkodó elleni rebelliónak tartották a Thököly-felkelést, az okokat vizsgálva a rossz kormányzat és az abból fakadó elégedetlenség, valamint Thököly szabadságszere te te és harcias jelleme alapján részben felmentették. Az Ausztria-fogalomban a felvilágosodás és a napóleoni háborúk hatására változás állt be: akkor már a Gesamtstaat-ot értették rajta. Ebből kiindulva a Thököly mozgalmával foglalkozó történetírók veszélyesnek ítélték azt, bár szerintük nem az állam vagy az uralkodó, hanem csupán a császárság ellen irányult. Az okokat vizsgálva a rossz kormányzat, az abból fakadó elégedetlenség és Thökölynek a birtokai visszaszerzésére irányuló törekvése következtében ez a kép sem volt egyértelműen elítélő. Az 1867-es kiegyezést követően Ausztria az Osztrák-Magyar Monarchia nem magyar területeit jelentette, vagyis Bécsből nézve Ciszlajtániát. Akkor a történetírásban uralkodó pozitivizmus határozta meg a Thököly-felkelésről alkotott képet is. A mai Ausztria megszületését követő történetírásra rátérve, az előadó az Ausztriafogalommal kapcsolatos zavarokról szólt, és utalt ennek a magyar kérdések megítélésére való visszahatására. A kortárs osztrák történetírók általában eltekintenek a belső okok vizsgálatától, és Ausztria-képükből fakadóan, amelynek hordozója többségük számára ma is a császár, negatívan értékelik a császár ellen irányulónak minősített Thököly-felkelést. E tekintetben a ma használatos középiskolai tankönyv addig megy el, hogy a török 1683-as Bécs ellen vonulásáért egyedül Thökölyt teszi felelőssé. Iványi Emma kandidátus, az Országos Levéltár főlevéltárosa „Közvetítési kísérlet Thököly és a bécsi udvar között” címmel adta elő korreferátumát. Bevezetőben felidézte, hogy viszonylagos megerősödése ellenére a Habsburg-birodalom tartott Franciaországtól és a török birodalomtól, különösen pedig arra törekedett, hogy ne egyidőben kerüljön mindkettővel szembe. A francia támadás így rákény szeri tette a törökkel kötött béke meghosszabbítására, továbbá az annak szövetségeseként jelentkező Thökölyvel való tárgyalásra, amelyre egyébként Thököly is hajlandó volt. A bécsi udvart ebben az általános felkelés megakadályozása és a török felé való közvetítés vezette, ezért volt hajlandó két ízben is fogadni Szalay Pált, Thököly megbízottját. A nymwegeni békét követően Thököly azonban csak néhány hónapos fegyverszünetet és a bányavárosokért cserébe kedvező szálláshelyeket tudott elérni. A tárgyalásokat Thökölynek a törökhöz való csatlakozása után is folytatta mindkét fél, Bécset akkor a török támadás elodázása, Thökölyt politikai céljainak érvényesítése vezette. Eredményt akkor is csak további fegyverszünetek jelentettek. 1685 után is keresett még kapcsolatot Badeni Lajos Thökölyvel, de a bécsi udvar akkor már teljes meghódolást követelt tőle. Trócsányi Zsolt, a történelemtudományok doktora, az Országos Levéltár főlevéltárosa „Erdély és a Thököly-felkelés” című korreferátumában arról szólt, hogy Erdély már aló. századtól igényt tartott a töröktől nem függő területek vezetése alatti egyesítésére, ezt pedig a török az 1660-as években egyenesen el is várta. A lehetőségek
