Századok – 1979
Beszámoló - A Thököly-felkelés a magyar és az európai történelemben. Beszámoló a hajdúszoboszlói tudományos konferenciáról (Zachar József) 1069/VI
BESZÁMOLÓ 1077 döntést kívánó Thököly javasolhatta, bár a döntés csupán a nagyvezírtől függött. 1684-ben Thököly tájékoztatni kívánta Európát helyzetéről, ezért intézett levelet a francia, a szász és a brandenburgi uralkodóhoz, valamint a pápához, ezért bocsátott ki kiáltványt 1685-ben. Thököly török elfogásakor a francia udvar közbenjárt szabadonengedése érdekében, de akkorra a felkelők nagy része már átállt a császáriakhoz, a felkelés lényegében elbukott. Rátérve Thököly 1690-es erdélyi fejedelemségére, Köpeczi Béla kiemelte, hogy a francia udvar egyetértésével, a török hadvezetés támogatásával tört be Thököly a császári Erdélybe, hogy az Apafi halálával megüresedett fejedelmi széket elfoglalja. Még a törökosztrák béketárgyalások idején is közbenjárt a francia udvar a Portánál Thököly erdélyi fejedelemsége vagy egy újabb felsőmagyarországi felkelés kirobbantása érdekében, sőt Thökölynek utóbbi esetre a pénzsegély mellett elismerést is ígért. Az előadó hangsúlyozta, hogy Thököly igyekezett bekapcsolni Magyarország ügyét az európai folyamatokba, kudarca nem szubjektív eredetű volt, hanem döntően a külpolitikai helyzet alakulásából fakadt. A török szövetség kérdéséről azt hangsúlyozta, hogy más szövetségese nem akadt. A kortársak többségének nézete szerint a török volt a hatalmasabb, Bécs is ennek megfelelően tárgyalt a béke meghosszabbítása érdekében, és ezért még Thököly közvetítésének a gondolatával is foglalkozott. Csupán 1683 után ismerte fel a közvélemény, hogy lehetőség volt a törökkel szembeni fellépésre. Akkor a törökkel való szakításra Thököly is kísérletet tett, de a megerősödött Bécs nem mutatkozott engedékenynek. Thököly így sem tartotta az ügyet elveszettnek, bízott a török megerősödésében, és egy újabb hadműveletet Erdélyből vagy valamelyik román fejedelemségből remélt megindítani. Előadása végén Köpeczi Béla azzal a ma is élő téves és leegyszerűsítő nézettel foglalkozott, amely szerint Thököly Imre csak a rendi előjogok és a vallásszabadság biztosításáért küzdött. Ezzel szemben kiemelte, hogy a centralizált rendi fejedelemséggel Thököly a Habsburg-nagyhatal ómmal szemben kívánt ellensúlyt teremteni, és az idegen uralommal az egységes, független Magyarország alternatíváját állította szembe. Ennek érdekében igyekezett külföldi támaszt keresni, és más szövetséges hiányában Erdély példája alapján remélte végül is a török támogatásával ezt a lehetőségekhez képest megvalósítani. A végső kibontakozás megakadályozásában szerepet játszottak ugyan belső okok, de a vereség végső oka egyértelműen a nemzetközi elszigeteltség volt. A történelmi értékelésnél döntően azt kell figyelembe venni, hogy Európa e részében nincsenek tiszta modellek. A Habsburg-uralom a balkáni török uralommal szemben kedvezőbb volt ugyan, de mégis olyan konzervatív uralmi rendszer, amely gátolta a nemzeti állammá fejlődést, és akadályozta annak feltételét, a polgárosodást, ugyanakkor olyan kettős elnyomást valósított meg, amely az egyes osztályokat és nemzeteket egymás ellen fordította. Ezzel szemben — miként a függetlenségi mozgalmak általában — a Thököly-felkelés előremutató tendenciájú volt bizonyos retrográd vonások mellett is, a társadalmi fejlődést tekintve kedvezőbb feltételeket teremtett meg. A belső tényezők ebben az irányban hatottak, ahogyan ezt a Rákóczi-szabadságharc tisztultabb formában és magasabb szinten napfényre hozta. Moritz Csáky, a bécsi egyetem tanára „A Thököly-kép az osztrák történetírásban” címmel tartott korreferátumot. Az egyes korszakok történeti munkáinak elemzése során először a kortársi Thököly-képet idézte fel. I. Lipót korában Ausztria valamennyi, az
