Századok – 1979
Beszámoló - A Thököly-felkelés a magyar és az európai történelemben. Beszámoló a hajdúszoboszlói tudományos konferenciáról (Zachar József) 1069/VI
1076 BESZÁMOLÓ amelyekre rányomta bélyegét, hogy a Habsburg-birodalom világuralmi tervei kudarcot vallottak, belsőleg pedig a birodalom a század közepére konzervatív-feudális jelleggel szilárdult meg. Magyarország továbbra is ütközőállam maradt, egy része a Habsburgbirodalom, másik része a török birodalom részét alkotta. Ez azonban továbbra sem szüntette meg az önálló Magyarország visszaállítására irányuló törekvést. A kiindulás tekintetében nézeteltérés volt: Erdély vagy a Habsburgbirodalom legyen-e az egyesítés és felszabadítás kiindulópontja. A Habsburg-birodalommal való szembefordulást nemcsak a függetlenség indokolta, hanem a rendi jogok és a protestáns vallás védelme, de fő okká a lét biztosítása vált. Az 1664-es vasvári békét követően ugyanis a Habsburg-birodalom Magyarországot csak felvonulási területnek, állandó hadszíntérnek tekintette, amelyet hajlandó volt kiszolgáltatni, nem védte meg az oszmán birodalomtól. Ez vezetett el a Wesselényi-féle főúri összeesküvéshez, majd az azzal való véres leszámolást követően a megyei nemesség és a végvári vitézek mozgalmához. Ezt követően arról szólt az előadó, hogy a felsőmagyarországi fejedelemség Thököly Imre jelentkezésekor realizált terve a Wesselényi-féle összeesküvés óta napirenden volt. A Habsburg-birodalommal való megegyezés esetén ez jelenthette volna az ellensúlyt a Habsburg-centralizációval szemben, kedvező külpolitikai konjunktúra esetén pedig ez lehetett volna az önálló Magyarország megteremtésének csírája. A külföldi kapcsolatokra rátérve, Köpeczi Béla arról szólt, hogy a szentgotthárdi csata óta a remény a francia támogatásban volt. A Wesselényi-féle főúri összeesküvéstől azonban elzárkózott a francia udvar. Változás csak az 1672-ben kitört újabb osztrákfrancia háborút követően állt be, akkor hajlandó volt a bujdosók támogatására, az 1677-es szerződés szerint 3000 fős francia vezetésű lengyel segélyhaddal is. Az 1679-es nymwegeni béke után azonban újra csak a biztatás maradt. Amikor Thököly Imre került a felkelés élére, igyekezett ismét konkrét megállapodásra jutni, de ehelyett csak némi segélyt kapott, továbbá a lengyel uralkodót biztatta a francia király szövetségkötésre. Miután a lengyel királyság a Habsburg-birodalom oldalára állt, külföldi támaszként csak a kezdetben szintén elzárkózó török birodalom maradt. A török támadási terveket a francia udvar is támogatta, semlegességet ígért, sőt a magyarországi felkelést ez esetben a török birodalmon keresztül kívánta támogatni. Mivel Erdély nem tudott és nem akart segítséget nyújtani, 1681 végén Thököly közvetlenül a Portához fordult, támogatás esetén egész Magyarország meghódítását és az Erdélyhez hasonló adófizetést ígérte. Közfelkelésének meghirdetése, a támadás megindulása után a török a Thököly által javasolt feltételek alapján elismerte őt Magyarország királyának. A török befolyás növekedésétől és az előjogaik emiatti csorbulásától való aggodalom gátlólag hatott a rendek csatlakozására, Thököly ezért igyekezett korlátozni a török seregek mozgását. Maga Thököly mondtax hogy a török „a magyar szabadság ellenségeinek ellenségeként” szövetségese. Bár a nagyobb erőt a törökben látta, Thököly Béccsel is hajlandó volt tárgyalni, amikor az a francia reuniós törekvések miatt erre rákényszerült, továbbá a törökkel való béke meghosszabbítására törekedett. Megállapodásra azonban a felsőmagyarországi fejedelemség elismerésének megtagadása miatt nem került sor. Szövetségest vagy legalább közvetítőt keresett Thököly ezen túlmenően a lengyel királyban. Ellentmondásos források szólnak Thököly és a török nagyvezír-tanácskozá sáról az 1683-as Bécs ellen vonulást megelőzően. Az előadó valószínűnek tartja, hogy azt a gyors
