Századok – 1979
Beszámoló - A Thököly-felkelés a magyar és az európai történelemben. Beszámoló a hajdúszoboszlói tudományos konferenciáról (Zachar József) 1069/VI
1070 BESZÁMOLÓ résztvevőit, külön is a külföldi vendégeket. A tudományos konferencia azt a feladatot tűzte maga elé — mondotta —, hogy hozzájáruljon a Thököly-felkelés történelmi megítéléséhez. Abban ugyan egyetértés van, hogy ez a Habsburg-ellenes mozgalmak láncolatának egyik része, de sok kül- és belpolitikai vonatkozása máig vitatott. Nem egységes Thököly Imrének, e sokoldalú történelmi személyiségnek a megítélése sem. Ezért hangsúlyozta, hogy a különös történelmi körülmények között élt emberek feladatvállalásának megértéséhez a történelmi helyzet alapos feltárása szükséges. Az első nap Benczédi László kandidátus, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa tartotta meg előadását „A Thököly-felkelés társadalmi és politikai alapjai” címmel. Bevezetőként felidézte a Habsburg-ellenes mozgalom első és második szakasza között fordulópontot jelentő 1680-as esztendőt, amikor a bujdosók megelégelték az erdélyi hadvezetés tétlenségét, és a mindössze 21 éves gróf Thököly Imrével az élen a Vágig törtek előre. Ez az erdélyi határ mentén állomásozó császári haderő hátában végrehajtott, hat év óta az első jelentős katonai sikert jelentő hadjárat jelezte az ifjú, lendületes, vállalkozó kedvű, a hadakkal bánni tudó hadvezér fellépését. Akkor, az 1678—81 közötti időszakban a belső viszonyok felborultak, a külső feltételek megváltoztak, és a labilis helyzetben nemegyszer veszélybe került a magyarországi Habsburg-uralom. A tendenciák harcának eredményeképpen logikus és paradox végkifejletként jött létre Thökölynek a török védnöksége alatti felsőmagyarországi fejedelemsége. Az ehhez vezető hároméves periódus változásainak elemzésére rátérve, Benczédi László elsőnek a személyi változásokat emelte ki. Míg korábban Teleki Mihály és Wesselényi Pál korában a fővezér melletti 12—15 tagú deputáció rendi jellegű testület volt, most egyre inkább a hadi tisztek jutottak szóhoz. Azonkívül a gazdag zsákmány következtében a bujdosók egyre kevésbé függtek az erdélyi segélypénzektől, és ez is a vezetés súlyának a vitézlő rendre való áttolódását segítette. A birtokos nemesség számára viszont nehezen volt elviselhető a hadak akaratának érvényesülése. Erre Thököly a deputációt mellőzve a birtokos nemességgel való alkudozás helyett a hadi tisztekkel való közvetlen konzultációt követően határozott és utasított. Thököly feszes vezetési módszerével mindvégig elsődlegesen a végvári hadaknál talált támaszra. A Wesselényihez igazodó megyei és mezei hadak 1679-ben a nyílt lázadásig mentek el. Thököly mégis keresztül tudta vinni akaratát, 1682-ig apránként valamennyi had újra hozzá csatlakozott. Az előadó ezt követően arról szólt, hogy a bujdosó mozgalom küzdelmeinek középpontjában az új terhek elhárítása, a rendi alkotmány megsértésével való szembeszegülés és a protestáns vallásgyakorlat jogának helyreállítása állt. így alapvetően a Habsburg-abszolutizmussal szembeforduló rendi jellegű mozgalom volt. Az első szakaszban nemesi demokrácián alapuló respublicát hirdettek hazai uralmi formaként. Ez a lengyel példa szerint földesúri osztályuralmat és a nemesi szabadságjogok követelésének jegyében egyúttal anarchiát-takart. Thököly a második szakaszban ezzel is szembefordulva, „a hadak együttdobbantásának” szükségességére hivatkozva, centralizáló törekvéssel, központosító reformpolitikával jelentkezett, amely a felsőmagyarországi fejedelemségben öltött testet. Ez az inkább a gyakorlatban, mint az ideológiai szférában mutatkozó tendencia nemcsak a rendi anarchiától különbözött, hanem az abszolutizmustól is, amennyiben életben hagyta a rendi intézményeket. Ehhez csatlakozott az Erdélytől való önállósodás,
