Századok – 1979
Közlemények - Székely György: Politikai elmélet és politikai valóság a reneszánsz korában 1013/VI
POLITIKA A RENESZÁNSZ KORÁBAN 1035 Ez az újabb megfigyelés pedig érthetőbbé tesz egy régi megállapítást. Már régi elemzőinek feltűnt Giovanni Cavalcanti esetében, hogy a történelem logikáját inkább kereste a belső mozgalmakban, mint a külső eseményekben — ez pedig Machiavelli fonásává tette. De a legmélyebb firenzei régi történetíró természetesen nemcsak Cavalcantit követte ebben, hanem azt a történetírói hagyományt is, amely felfigyelt az alsó nép mozgalmaira. Idézzük fel hát a firenzei történetírás ilyen visszatekintéseit. A Ciompi-megmozdulás jelentőségét a középkori olasz történetírásban elfoglalt helye is mutatja. Gino Capponi (1350? —1421) firenzei történetíró, maga is bankárcsalád fia, a gazdag polgárok ellenszenvével, de gazdag tényanyaggal írta le a gyapjúmunkások felkelését. Poggio Bracciolini (1380- 1459) Л firenzei nép története című, az 1352—1455 évekre terjedő műben a lefolyt polgári viszálykodást minden külháborúnál károsabbnak ítélte, innen ered szerinte a köztársaságok pusztulása és a városok felforgatása. A humanista tehát érzékelteti a megmozdulás rendkívüli élességét, de okait igen sekélyesen írta le: egyesek ugyanis isteni ítélet megnyilvánulását látták benne a pápákkal ellenséges városban, mások a köztársaságok természetével magyarázták a polgári viszályokat, s így megértették, hogy azok éppen Firenzére szakadtak. Poggio Bracciolini tehát nem látta meg, hogy ez a felkelés nem pusztán a városi belharcok egyike volt, hanem a kialakuló új osztályok összecsapása. Machiavelli már mélyebben megértette az egykori események rugóit. Legalábbis az egyik felkelő ajkára olyan etikai bírálatot adott, ami már vagyoni ellentéteket is érzékeltet: „Jól láthatjátok, hogy mindazok, akik nagy vagyonra és hatalomra tesznek szert, mind csalással vagy erőszakkal érik el.. .a hűséges szolgák mindig szolgák maradnak, s a jó emberek mindig szegények, és a szolgaságból csak a hűtlen és vakmerő emberek tudnak kiemelkedni, a szegénységből pedig csak a ragadozók és csalárdak.” Francis Bacon tehát joggal dicsérte Machiavellit, mert az olasz gondolkodó azt írta le, „mit tesznek az emberek, és nem azt, hogy mit kellett volna tenniök”. A valóság és elmélet viszonyát Machiavelli politikai történetírásában jól látta az angol filozófus. De Firenze nem állt egyedül Itáliában fejlett társadalmával és újtípusú társadalmipolitikai problémáival. Említsünk fel még egy várost. Bologna 14. század végi kereskedőcsarnoka, a gótikus Mercanzia élénk ipar forgalmát bonyolította le. A céhek itt is társadalmi rangsort alkottak. A négy előkelő céh a jegyzők és jogászok (Nótái), bankárok (Cambiatori), posztókereskedők (Drappieri, akik posztógyártás szervezői, vállalkozói voltak), selyemkereskedők és iparosok (Arte Serica, Arte della Seta). A város fő iparága az utóbbi volt, amit a környék (contado) eperfáin felnevelt selyemhernyók láttak el nyersanyaggal. Évente három hónapon át falusi férfiak, asszonyok és gyermekek csoportjai hatalmas mennyiségben hozták a városba a gubót vagy a nyersselymet (follicelli), hogy eladják a kereskedőknek. Külön szabályokat állítottak fel a rend fenntartására a városban a selyemanyagvásár idejére (nundinis follicelli). A 15. században a selymet már nem a guzsaly és orsó egyszerű módszerével fonták, hanem fonókerékkel (filatogli), ami bonyolultabb szerkezet volt. A fonodák a város látványosságai közé tartoztak. A városvezető családok jelentékeny szerepet vállaltak a selyemiparban. Giovanni Bentivoglio (meghalt 1508) vagyona házak és üzletek mellett selyemfonodára (domus cum edificio unius filatogli a sirico) is kiterjedt. A bolognai selyem olyan ismert volt külföldön, hogy Mátyás magyar király 1477-ben megbízottakat küldött a városba selyem és már értékes kelmék beszerzése céljából udvartartása számára. Az 1460/90-es évek Budájára Bologna ólommázas félmajolikát is exportált. A családok olykor a céhek mindkét nagy csoportjá- 6 Századok 1979/6
