Századok – 1979
Közlemények - Székely György: Politikai elmélet és politikai valóság a reneszánsz korában 1013/VI
1036 SZÉKELY GYÖRGY ban megtalálhatók, bár a nagyobb és a kisebb céhek között társadalmilag éles különbség volt. De a Bentivoglio családnak tagjai szerepeltek a jogászok között is, sőt a mészárosok céhében (Arte dei Beccai) is előfordult egy Franciscus Becarius de Bentevoglis (1376—8 során). Utóbb a bolognai mészárosok szövetségesként támogatták a Bentivogliok uralmát. A mészárosok céhházán is feltüntették a Bentivoglio nevet. 1451-ben tört ki egy veszélyessé válható négyéves háború, amely Itália legfontosabb államait megmozgatta. Az egyik oldalon állt Savoia, Monferrato (1305—1533 a görög Palaiologoszok egyik ágának őrgrófsága), Velence és Nápoly, a másikon Milánó, Genova, Mantova, Bologna és Firenze. Milánó mellé állt a francia király, és a Nápolyi elvesztő Anjou Renét küldte Aragóniái Alfonz dél-itáliai uralkodó ellen. A külső beavatkozás következményei ekkor még nem bontakoztak ki, mert a 14. század fejleményei alapján éppen a 15. század közepére ért el Itália tartós politikai széttagoltsága, sokszínű kormányzati arculata átmeneti szilárdságot. Ebben szerepe volt a török veszedelem időnkinti felismerésének. A délszláv fejedelmi szövetség oszmánok elleni küzdelmét a 14. század második felében Firenze is rokonszenvvel nézte. Az új században már valóban tartania kellett Itáliának is a török veszedelemtől. Konstantinápoly elestének vészhíre egyengette az 1454-ben megkötött lodi békét s Velence, Firenze, Milánó „szent ligájának” megkötését az itáliai béke megőrzésére, egyben az oszmán hatalom ellen. A ligához a pápa és Nápoly is csatlakozott. Ez nem jelenti azt, hogy Itália története veszített volna belső harcainak és államai versengésének, területváltozásainak bonyolultságából. De a főhatalom birtoklásáért folytatott éles harcok egyelőre befejeződtek, egymás rovására saját erőből kevéssé tudtak küzdeni a győzelem reményével. A keletről fenyegető oszmán hatalom félelemmel, az Alpokon túlról jelentkező hatalmi igények, felkínált szövetségkötések gyanakvással töltötték el az itáliai hatalmak vezetőköreit. Egy ideig ezek a körülmények szorosabb érintkezést, az itáliai egyensúly keresését és őrzését sugallták a fejedelmeknek és közösségeknek. A bolognai Giovanni Bentivoglio úgy nyilatkozott a „legfenségesebb ligáról”, mint amelyen alapul egész Itália java s főleg „hazánké” (azaz, a bolognai kisállamé). Jellemzőnek tartható Lorenzo Medici hasonlata: Itália olyan hangszer, amelynek négy húrja az Egyházi állam, a Nápolyi királyság, Firenze és Milánó. Toscana központi jelentősége az olasz egység álmaiban, a történelemszemlélet alakulásában is megmutatkozott. Ennek érzékeltetését annál rövidebbre foghatom, mivel az ülésszakon két fontos előadás is tárgyalta. Sallay Géza: Machiavelli, a politikus és történetíró címen tartotta előadását, Sárközy Péter pedig Az egységes nemzeti nyelv és nemzeti állam eszméje 16. századi olasz nyelvi vitákban címmel értekezett. A firenzei korai kapitalizmus válságkorszakában működött nagy és reális tapasztalatokkal rendelkező politikai író, Machiavelli eszményei még az előretörő olasz középpolgárság legvilágosabban megragadott érdekének feleltek meg (maga elszegényedett patríciuscsalád fia, sancascianoi birtokos). A firenzei köztársaság 1498 óta tisztében eljáró második kancellárját és 1499 óta diplomatáját, Niccolö di Bernardo dei Machiavellit a köztársaság bukása után - 1512-ben — elcsapták, száműzték, majd börtönbe és kínpadra hurcolták. 1519-től Alessandro Medici (1510—37) mint fejedelem uralkodott. Tőle diplomáciai megbízást kapott Machiavelli (1520). Történelemszemléletét jól mutatja „Firenze történelme” (Le istorie fiorentine) c. munkája, amelyben — miközben városa elgyengülését részben a tömegek mozgalmainak tudta be — felismerte az anyagi érdekek szerepét, feudális és polgári elemek, vagyonosok és vagyontalanok társadalmi harcát a 13—15.
