Századok – 1979
Közlemények - Székely György: Politikai elmélet és politikai valóság a reneszánsz korában 1013/VI
1034 SZÉKELY GYÖRGY (13—14. század) igaz, hogy csak részlegesen, létrejöttek a feltételek a pénztőke ipari tőkévé alakulására: „a korlátok a hűbéri kíséretek feloszlatásával, a földműves nép kisajátításával és részben elűzésével leomlottak”. (Marx). De ez csak a legfejlettebb városokra és környékükre, ott is csak részben érvényesült. Egyelőre az ilyen fejlődés a tengernyi kisváros és falu között elszigetelt volt, csak néhány iparágra, ill. céhre szorítkozott, míg a többi céhek makacsul őrizték feudális jellegüket. Másfelől az olasz kereskedelmi tőke legnagyobbrészt megőrizte bankár és uzsorás jellegét, és csak ideiglenesen lett — a korlátozott területen — ipari tőkévé. Mindez az olasz korakapitalizmust úttörő, de mégsem korszakalkotó jelentőségűvé teszi. „Ámbár a tőkés termelés legkorábbi kezdeteivel a Földközi-tenger néhány városában szórványosan már a 14. és 15. században találkozunk, a tőkés korszak csak a 16. századtól kezdődik ” (Marx) Tárgyam megközelítését megkönnyíti, hogy ugyanezen az ülésszakon Takács József: A városköztársaság humanista koncepciója címen előadást tartott. A politikai valóságra szorítkozhatom. A 15. század derekának, második felének itáliai városállamait a történetírás már elsősorban a kialakuló signoria, az új családi uralmak szempontjából szokta vizsgálni. Pedig a Mediciek Firenzéjében nem volt ilyen egyszerű a városállam vezetése, amint ez kitűnik Nicolai Rubinstein igen alapos monográfiájából [II governo di Firenze sotto i Medici (1434—1494) (Firenze, 1971)], amely feltárja a testületi szerveket, a választási rendszert és a testületek személyi összetételét. A firenzei vezetőréteg erényeit és múltja haladó elemeit szorgosan gyűjtötte a firenzei történetíró Giovanni Cavalcanti (1381- kb. 1451), nagymúltú család sarja, aki köztartozás meg nem fizetéséért börtönbe is került. Itt írta meg Medici-szellemben Cosimo elűzetésének és visszatérésének történetét, valamint a háborút Filippo Maria Visconti ellen (1423), s a firenzei eseményeket 1440-ig. A tizennégy könyvet kitevő Firenzei történelemhez a börtönből kiszabadulva írta még meg további hét esztendő történetét (ún. Második történet). Ezek a munkái a firenzei polgárok polgári alkalmasságát, önfeláldozását, politikai értelmét, hadi erényét, az utókor előtti dicsőségvágyát egyaránt megörökítik, amire már a régi történetírás felfigyelt. Újabban kiegészíthetjük ezt arra való figyelemfelhívással, hogy Giovanni Cavalcanti Politikai-erkölcsi értekezése (amelynek kritikai kiadását és értelmezését Marcella T. Grendler nyújtotta; Génévé, 1973), érdekesen állítja össze a firenzei hagyományos vezetőréteg társadalom- és családtörténetét, törekedve a haladó múlt és a mobilitás érzékeltetésére. Bár dicsekedve, de kellő történeti alappal állította, hogy a régi köztársasági kormányzatban (governo della republica), amelyben kiemeli a kereskedők konzulainak szerepét, Cavalcanti-családbeliek három korai konzulátusban vettek részt. A változatos pályákat mutatja, a Tomaquinci-család esete, amely biztosan nem feudális arisztokrata származású volt, és már a 13. század elején a firenzei bankárok iratanyagában szerepel. Ez a család a későbbi politikai eltolódásokkal látta szükségesnek a státus-, sőt névváltoztatást: 1393-ban Simone Tomaquinci kérte a firenzei comunét, hogy adjanak neki népi státust, egyúttal nevét Tornabuoni-ra változtatta. A város határáról, délkeleti határpontjához közel fekvő Baroncelli helységből való volt a Baroncelli-család, amely a kereskedők között, az 1330/40-es évek csődbejutottai között, de később is a politikailag jelentőségüket megőrzőitek sorában szerepel. Az efféle családok felemlítésével Giovanni Cavalcanti történetírása nemcsak a politikai eseményekre, hanem a társadalmi eltolódásokra is tekintettel volt.
