Századok – 1979
Tanulmányok - Palotás Emil: Célok és a történeti realitás. Osztrák–magyar gazdasági törekvések a Balkánon a berlini kongresszus időszakában 983/VI
Palotás Emil: CÉLOK ÉS A TÖRTÉNETI REALITÁS Osztrák-magyar gazdasági törekvések a Balkánon a berlini kongresszus időszakában A kiegyezést követő évtizedek osztrák-magyar balkáni politikájáról sok történeti feldolgozás készült. Közöttük csak elvétve akad olyan, amely a téma gazdasági aspektusait érdemben vizsgálná. A kettősmonarchia külpolitikáját áttekintő nagy szintézisek még ritkábban érintik a kérdésnek ezt az oldalát. Egyedül a balkáni országok történetírása utal arra a negatív szerepre, amelyet Ausztria—Magyarország mint gazdaságilag fejlett tőkés nagyhatalom játszott a félsziget kis államainak gazdaságtörténetében, éppen a tőkés kibontakozás érzékeny periódusában. A Habsburg-monarchia és a balkáni országok közötti gazdasági kapcsolatok időbeli és tartalmi változásainak konkrét felmérése még előttünk álló feladat. Az alábbiakban azt kíséreljük meg bemutatni, hogy az 1875—1878-as balkáni válságot lezáró és a keleti kérdésben alapvető fordulatot előidéző berlini kongresszus kapcsán milyen gazdaságpolitikai elképzelések formálódtak Ausztriában és Magyar országon, majd röviden áttekintjük, hogy ezekből mi realizálódott a kongresszust követő időszakban. 1. Az osztrák—magyar külpolitika távolabbi balkáni céljai már jóval az oly sorsdöntőnek bizonyult nagy válság kezdete előtt határozott alakot nyertek. Az 1875 januárjában Ferenc József, Andrássy és a legfelső katonai vezetők részvételével tartott titkos tanácskozáson lényegében az udvari-katonai körök régi óhajának megfelelő programot fogadtak el, amikor úgy határoztak, hogy bizonyos körülmények bekövetkezte esetén Ausztria-Magyarországnak feltétlenül birtokába kell vennie Boszniát és Hercegovinát. Andrássy elfogadta és helyeselte ezt a célkitűzést. A külügyminiszter igazán kívánatosnak ugyan Törökország szuverenitásának minél további fenntartását tartotta, a helyzet ismeretében mégsem bízhatott abban, hogy a Balkánon a viszonylagos változatlanság tartósan fennmaradhat, hogy Törökország képes még hosszabb ideig megőrizni addigi hatalmát és pozícióit. Andrássy nem habozott kijelenteni, hogy a bizonyára hamarosan bekövetkező újabb balkáni bonyodalmak alkalmával a Monarchia semmiképpen sem folytathatja addigi „önmegtartóztató” politikáját. Ugyanakkor, mint a diplomácia felelős irányítója, kénytelen volt számolni az okkupáció realizálásának várható nehézségeivel. A minden különösebb fontolgatás nélkül cselekedni kész katonákkal szemben leszögezte: a területgyarapítással mindaddig várni kell, amíg olyan feltételek nem jönnek létre, amelyek kellő jogcímet szolgáltatnak ahhoz, hogy a jövendő annexiót mind az európai nagyhatalmakkal, mind pedig a Monarchia belső tényezőivel el lehessen
