Századok – 1979
Tanulmányok - Palotás Emil: Célok és a történeti realitás. Osztrák–magyar gazdasági törekvések a Balkánon a berlini kongresszus időszakában 983/VI
984 PALOTÁS EMIL fogadtatni. Az akcióra csakis akkor kerülhet sor, „ha a Kelet belső erjedése olyan viszonyokat idéz elő, melyek a részünkről történő beavatkozást legitimálni képesek mind befelé, mind kifelé”. Ez utóbbi, a tanácskozáson szinte csak odavetett, némi fenntartás jelzésére szolgáló mondat valójában jól átgondolt külpolitikai stratégiát tartalmaz; őszintébben és teljesebben szól a miniszter szándékairól, mint bármely későbbi (és sokat idézett) kijelentése a délszláv vagy orosz veszélyről.1 1 Az 1875. január 29-i tanácskozás eredeti jegyzőkönyvét már 1933-ban közzétette VukéeviéM,: Glasnik istoriskog drustva u Növöm Sadu. Knj. VI/3. 390-397, de sokáig nem vettek tudomást erről. Első beható ismertetését Id. Ekme&cM.: Ustanak u Bosni 1875-1878. Sarajevo 1960, 121-122. Magyarul Diószegi L írt róla: Andrássy és a „keleti kérdés” 1875-ben. Valóság, 1975/3. 2 Alexandre II á Francois-Joseph Ier. Poradim, le 27 novembre/ 9 décembre 1877. Haus-, Hofund Staatsarchiv Wien. Ministerium des Äußern. Politisches Archiv. I. Allgemeines. Karton 453 (a továbbiakban: HHStA PA 1/453). Vö. Goriainov S.: La question d’Orient á la veille du traité de Berlin (1870-1876). Paris 1948. 229-231. Amikor azután 1875 nyarán Hercegovinában megkezdődött, majd nemsokára szélesen tovaterjedt az oszmán uralmat megrendítő felszabadító mozgalom, az osztrákmagyar vezetők szemben találták magukat az elvileg tisztázott expanzionista program gyakorlati megvalósításának problémájával. Mivel az új bonyodalmak a korábbi bécsi elképzelésekkel ellentétben nem területileg és politikailag lokalizált válság formáját öltötték, s az osztrák—magyar fellépés nemzetközi feltételei a vártnál jóval bonyolultabbakká váltak, és mivel a határozott akció belső megalapozása is hiányzott, a kivitelezést el kellett halasztani. Andrássy elszántan ellenállt a katonák azonnali foglalást követelő, meg-megújuló sürgetéseinek. Ám hogy eközben a területi terjeszkedés mint célkitűzés egy nagyobb balkáni átrendeződés esetére változatlanul érvényben maradt, hogy a hosszú és bonyolult diplomáciai manőverezések során sem merült feledésbe az 1875 januári elhatározás, azt eléggé meggyőzően igazolják a területi felosztás elveiről Oroszországgal kötött és a diplomáciatörténeti kézikönyvekből jól ismert reichstadti és budapesti egyezmények. Itt csupán azt kell megemlítenünk, hogy Andrássy a lehetséges annexió diplomáciai előkészítésére tett titkos lépéseit nem csupári a szélesebb nyilvánosság elől rejtegette gondosan, hanem a bécsi és a budapesti kormányokkal szemben is, mivel mindkét kabinet határozottan annexióellenes álláspontot foglalt el. Az orosz—török háború kitörését követően a sajtó és a parlament fő külpolitikai jelszava a területi hódítás elutasítása lett a Habsburg-monarchia mindkét felében. A kettősmonarchia külpolitikájának irányítói 1877 végén nagy megdöbbenéssel értesültek arról, hogy az orosz cárizmus hogyan képzeli el a saját győztes háborúja után megvalósítandó balkáni átrendezést. A cár 1877. december 9-i levelében közölt előzetes békefeltételek közül Nagybulgária létrehozása, valamint a félsziget nagy részének két esztendőre tervezett orosz megszállása éppúgy kellemetlen meglepetést és elfogadhatatlan perspektívát jelentett, mint az, hogy orosz részről teljesen figyelmen kívül hagyták a Boszniára korábban bejelentett osztrák foglalási szándékot.2 A háború előtti orosz-osztrák titkos egyezményekről Pétervárott egyszerűen megfeledkeztek. Az osztrák-magyar vezetők ezzel nehéz helyzetbe kerültek. Nem csupán az évek óta melengetett hódító terveket, de egyáltalán a kettősmonarchia életbevágó érdekeit is nagy veszély fenyegette — legalábbis így érezték akkor Bécsben. 1878 januárjában Andrássy felvetette a katonai megoldás lehetőségét, de a katonai vezetés éppúgy, mint a ciszlajtán kabinet, szembe
