Századok – 1978
TANULMÁNYOK - Baksay Zoltán: A gyáripari munkanélküliség történetéhez Magyarországon 850
A GYÁRIPARI MUNKANÉLKÜLISÉG MAGYARORSZÁGON 879 állást foglalt. A nagytőke a kis- és középtőke rovására kívánt kilábalni a válságból, vagy az államtól várta a válság leküzdését, az ipari tevékenység megindulását, a gazdasági élet fellendülését. A legáltalánosabb nézet az volt, hogy az állam a közmunkák megszervezésével megindíthatja a termelést, élénkítheti a belső piacot a vásárlóképesség növelésével. Ehhez azonban a kormánynak, amely igyekezett is ilyen irányú erőfeszítést kifejteni, nem volt megfelelő pénzügyi eszköze, 1925-1930 között évi 300 millió pengőt fektettek be közmunkába. Ezt követően a gazdasági válság körülményei között évi 100—150 millió pengőre csökkent ez az összeg. Általános nézet volt, hogy hitelre, kölcsönre van szükség, és a kormánytól várták ennek megszerzését. Az fel is vett nagyobb mértékű külföldi kölcsönt, de igen előnytelen feltételek mellett, és rosszul is használta fel. A munkáltatók egy részének az volt a nézete, hogy a munkanélküliség leküzdése érdekében a drágaságot és a további drágulást kell leküzdeni. Ezt egyes szakírók bér- és fizetésemelésekkel, valamint magas munkanélküli segélyek folyósításával kívánták megoldani. Mások a kistőkések támogatásában, önálló egzisztenciák teremtésében látják a munkanélküliséget megoldhatónak.7 4 A nagytőke képviselői versenyképes ipar megteremtésében, az életképtelen kisüzemek megszüntetésében és külföldi olcsó kölcsönök biztosításában látták a kiutat a munkanélküliségből. Egyes képviselői a mezőgazdasági művelés modernizálásában, a mezőgazdasági ipar széles alapokra történő kifejlesztésében, a régi nagyipari vállalatok célszerű reorganizációjában vélték megtalálni a munkanélküliséget szülő gazdasági pangásból a kiutat. A polgári közgazdászok receptje általánosságban ez volt: 1. Meg kell alkotni a helyes termelési rendszert, 2. gondoskodni kell a tőkéről, 3. a munkaerőt tisztességes teljesítményre kell képesíteni.7 5 A kormány, hozzá nem értő gazdaságpolitikája következtében, nem tudott azonban a kívánalmaknak eleget tenni, ezért a törvényszerűen jelentkező munkanélküliségnél is nagyobb fokú munkahiány állandó kísérőjelensége maradt a magyar gazdasági és társadalmi életnek. Közvetlenül hazánk felszabadulása után, 1945-ben és 1946 legelején, a romokban heverő, kifosztott országban csak igen nehezen indult meg a termelőmunka. Elsősorban romeltakarítás folyt az üzemekben és a termelőmunka megindításához szükséges helyreállító tevékenység. Ebben az időszakban egyes szakágakban munkáshiány mutatkozott. Ennek az oka az volt, hogy sokáig nem tértek még haza hadifogságból, mások a biztosabb megélhetés reményében vidékre költöztek, s voltak, akik alkalmi kereskedéssel foglalkoztak.76 Az Óbudai Hajógyárban pl. 1500 munkásra, a MÁVAG diósgyőri gyárában 250, az Ózdi Vasgyárban 400, a Csepeli Vasműveknél 250 munkásra lett volna ebben az időszak-74 Városok Lapja, XIX. évf. 15-16. sz. 1924. aug. 1. Városok készsége a munkanélküliség leküzdésére. - Bányászati és Kohászati Lapok, LV1I. évf. 22. sz. 1924. nov. 19. Verbói Cséti Róbert: A munkanélküliség kérdéséhez. (Válasz Cotel Ernó' cikkére.) - Századunk. I. évf. 1, k. 1926. év 197. Halasi Béla: i. m. - Bányászati és Kohászati Lapok. LVII. évf. 21. sz. 1924. nov. 3. Cotel Ernő: A munkanélküliség problémájához. Magyar Ipar, LVII. k. 2. sz. 1931. jan. 20. Közmunkák és munkanélküliség. - Földes Béla-Pap Dezső: i. m. 15 Bányászati és Kohászati Lapok, LVII. évf. 23. sz. 1924. dec. 1. Bálás Jenő: Munkanélküliség. ''Statisztikai Évkönyv 1948. A Magyar Gazdaságkutató Intézet jelentése. Ipar, 107. 5*
