Századok – 1978
TANULMÁNYOK - Baksay Zoltán: A gyáripari munkanélküliség történetéhez Magyarországon 850
858 BAKSAY ZOLTÁN volt, a korlátlan spekulációs üzletek és a hallatlanul olcsó beruházási hitelek, és az olcsó munkabérek következtében. De előnyös volt az infláció a nagybirtok számára is, mert a háború előtt felvett és a nagybirtokokat erősen terhelő jelzálogadósság a pénzromlás következtében megrendült értéktelen papírpénzzel vált kiegyenlíthetővé. Az inflációs konjunktúra hatására a kisipar is fellendült. Az infláció igazi kárvallottjai a munkásság, a szegényparasztság és a fix fizetésből élő alkalmazottak voltak. Az infláció fékevesztett száguldása 1924 első felében már a kormányzati rendszert fenyegette, és kritikussá vált gazdaságilag is a helyzet, küszöbön állt a teljes gazdasági káosz. Ezután került sor 1924 áprilisában nagyösszegű külföldi kölcsönnel és hatalmas adóterhekkel a pénz stabilizációjára és az államháztartás szanálására. A gazdasági élet alakulása természetesen meghatározta a munkanélküliség nagyságát is, visszatükröződött benne a háború után nehezen meginduló, sok nehézséggel küzdő, az inflációs konjunktúra talaján álló gazdasági élet minden eredménye és hibája. A munkanélküliséget azonban számokkal nem tudjuk teljes mértékben érzékeltetni, mivel a negyedszázados ellenforradalmi rendszer idején egységes statisztika a munkanélküliekről nem készült. Ebben a vonatkozásban csupán két forrásra támaszkodhatunk, egyrészt a (szociáldemokrata és kereszténydemokrata) szakszervezetek által 1924-től rendszeresen kiadott munkanélküli-statisztikára, mely a saját tagságon belül jelentkező munkanélkülieket mutatta ki, másrészt az állami munkaközvetítő hivatalok által kiadott jelentésekre, melyek a közvetítő hivatalok forgalmáról, vagyis a közvetítésre jelentkezett munkások számának alakulásáról adnak képet. A két jelentés azonban nem vethető össze, mert a szakszervezetek a ténylegesen munka nélkül levő tagjaikról, a munkaközvetítők pedig az évi ügyfélforgalomról adnak áttekintést. A szakszervezetek tehát csak a saját tagjaik munkanélküliségéről adnak képet, az állami munkaközvetítésről készült statisztikák pedig egyrészt nem záiják ki, hogy abban egyes szakszervezeti tagok is szerepeljenek, akiket a szakszervezeti statisztikában is feltüntettek, másrészt az állami munkaközvetítő statisztikájában azok is minden bizonnyal benne vannak, akik többször is megfordultak a közvetítőnél egy éven belül. A kétségtelenül fennálló problémák és hibalehetőségek ellenére, úgy gondoljuk, mindkét statisztikai jelentés alkalmas arra, hogy a munkanélküliség fő tendenciáit megmutassa és képet adjon a munkanélküliség alakulásának nagyságáról is. Az évről évre kiadott statisztikákat a hibaforrások miatt mellőzni nem lenne helyes módszer. A tízévenként végrehajtott népszámlálás csak egy időpontban rögzíti az adott állapotokat és a munkanélküliség dinamikáját nem érzékelteti. Nem lehet tehát egyedül erre a forrásra támaszkodni. Az ipari munkanélküliség alakulásának bemutatásánál, a munkanélküliség súlyosságának megítélésénél tehát, csakúgy, mint valamennyi ebben a tárgykörben megjelent munka, csupán a szakszervezeti adatokra és a munkaközvetítők ügyfélforgalmának adataira támaszkodhatunk. A továbbiakban ezek az anyagok szolgálnak forrásul. A szakszervezetek kimutatása szerint tagjaik között évi átlagban, havonként:2 6 1921-ben 24 956 munkanélküli volt, mely a tagság 7,1%-át tette ki, 1922-ben 27 287 munkanélküli volt, mely a tagság 7,4%-át tette ki, 1923-ban 10 993 munkanélküli volt, mely a tagság 6,5%-át tette ki, 1924-ben 30 120 munkanélküli volt, mely a tagság 14,4%-át tette ki. 2 6 Magyar Statisztikai Szemle, 1923. 1-2. sz. 8-11. Munkapiac és munkanélküliség.
