Századok – 1978
TANULMÁNYOK - Láng Imre: A konzervativizmus támadása a New Deal ellen 815
822 LÁNG IMRE sürgetett munkabér- és munkaidő-szabályozás? Mi a szövetségi kormányzat szerepe a talpraállás ösztönzésében, a folyamat szabályozásában és ellenőrzésében, az ütköző érdekek összeegyeztetésében? Mifajta elvek alapján és milyen módszerekkel lássa el ezt a feladatot, figyelemmel az amerikai hagyományokra és valóságra? Az események menetében egymást gerjesztve torlódtak a megoldásra váró kérdések. A folyamat a Szenátus 1933. április 6-i állásfoglalásával indult. 53 : 30 szavazati aránnyal pozitív döntés született egy korábban benyújtott törvényjavaslatról, amely kimondta, hogy az egyes szövetségi államok közti kereskedelemből ki kell zárni azon termékeket, amelyeket napi 6 órát és heti 5 napot meghaladó munkaidővel dolgoztató üzemekben állítanak elő. A kategorikusan fogalmazott törvényjavaslat - törvénnyé válása esetén különböző helyzetekre és eltérő célok érdekében lett volna alkalmazható. A 30 órás munkahét egyfelől munkaalkalmakat teremthetett volna, másfelől viszont ürügyként szolgálhatott volna a termelés korlátozására és a monopolár felemelésére. Roosevelt számára főként a javasolt rendelkezések merevsége és a munkabér-minimum szabályozatlansága tette elfogadhatatlanná a törvényjavaslatot. A szenátusi állásfoglalás láncreakciót váltott ki. Roosevelt felhatalmazta Frances Perkins munkaügyi minisztert megfelelőbb javaslat kidolgozására. A Perkins-javaslat rugalmasabb volt, s intézkedett a minimális munkabérszintről, amit a munkások, a vállalatvezetés és a kormányzat képviselőiből álló ipari szervek javaslatai alapján kellett volna megállapítani. Ez a tervezet viszont az ipar urai részéről minősült elfogadhatatlannak. Előtérbe került a gyáriparosok országos szövetsége (National Association of Manufacturers) és a kereskedelmi kamara (U. S. Chamber of Commerce) által támogatott önkormányzat ideája, amit az ipar vezetői a törvényhozási aktus egyedüli reális alapjának minősítettek. Az elgondolás az volt, hogy az új törvény függessze fel a trösztellenes törvényeket, s tegye lehetővé, hogy az ipar maga dolgozhassa ki saját működési szabályait; az ún. szakmai társulások (trade associations) által kidolgozandó szabályozások, amiket a kormányzat hagyna jóvá, az iparágakra kötelező termelési, értékesítési és munkafeltételeket tartalmaznák. Hasonló elvek szolgáltak alapul egy további tervezetnek, amely közel állott Raymond Moley, az agytröszt egyik prominens tagjának álláspontjához. Az egymással versengő, egyidejűleg kidolgozott tervezetek még egy variánssal egészültek ki. Ez bizonyos országos tervező funkciók jelentőségét hangsúlyozta.1 5 Az eltérő megfontolásokon alapuló, a célt különböző módon megközelítő tervezetekből végül is összerótt törvényjavaslatról — amelyet Roosevelt 1933. május 17-én küldött meg a Kongresszusnak — az az értékelés bontakozik ki a polgári irodalomban, hogy abban valamennyi érdek megtalálhatta a számára kedvező elemeket. Ebből az ábrázolásból valamiféle jól kiegyensúlyozott kompromisszumra lehetne következtetni, amely — márcsak a keletkezése körülményeiből következően is — eleve a megegyezésre való törekvés terméke volt.1 6 Az 1933. június 16-án törvénnyé lett NIRA szövegének alaposabb tanulmányozása nem támasztja alá ezt az értékelést, pontosabban: arról győz meg, 1 s A törvény előkészítő munkálataira nézve ld. Leuchtenburg: i.m. 55-57. ;£ï/i's W. Hawley: The New Deal and the Problem of Monopoly. A Study in Economic Ambivalence. Princeton, 1966. 21-25. 1 'Roosevelt május 10-én végighallgatta a különböző tervezetek készítőinek beszámolóit, majd arra adott utasítást, hogy a jelenvoltak zárkózzanak be egy helyiségbe, és jussanak egyetértésre a benyújtandó törvényjavaslatról. Vö. Huthmacher: i. m. 126.
