Századok – 1978
FOLYÓIRATSZEMLE - Isztorija 20. véka. Zbornik radova XII. (Ism.: A. Sajti Enikő)" 792
795 TÖRTÉNETI IRODALOM Már a cím is jelzi, hogy a szerző nem kívánt teljes képet adni az SzNP állásfoglalásairól, hanem a szlovén nép területi egyesülésére, valamint Szlovénia belső autonómiájáért vívott küzdelmekre irányítja figyelmét. Szlovén levéltári anyagok, a korabeli sajtó, az Ideiglenes Népi Gyűlés jegyzőkönyvei és feldolgozások segítségével közelít a témához, s ez lehetővé teszi, hogy bemutassa a SzNP kettős politikáját az adott kérdésekben: a belgárdi „variánst", s azt, amelyet szlovéniai használatra szántak. Nem könnyű feladatra vállalkozott Nadezda Jovanovic, mikor a Jugoszláv Kommunista Párt történetének rövid, de éles vitákkal terhes szakaszát választotta témájául (Összeütközések a JKP vezetőségében a szakszervezeti egység és a Független Szakszervezetek vezetésének kérdésében 1926/27 (425-441). Ezekben az esztendőkben heves elméleti összecsapásokra került sor egyrészt a párt vezetőségén belül, másrészt a kommunisták vezette Független Szakszervezetek központi és területi vezetőségei, elsősorban a horvátok között. Ε viták - írja Jovanovic - a korábbi frakcióharcok folytatását jelentették, másrészt a „Belgrád-Zágráb" ellentétek pólusán jelentek meg, s a forradalmi szakszervezet nemzeti irányzatokra történő szakadásával fenyegettek. A számos vitapont közül Jovanovic a szakszervezetek szervezeti felépítésének két, egymással szorosan összefüggő problémáját állítja munkája középpontjába: hogyan valósítsa meg a párt a szakszervezetek, s ezen keresztül a munkásmozgalom egységét, illetve milyen legyen a viszony a Független Szakszervezetek Központi Tanácsa és az egyes területi vezetőségek között. Döntően archív forrásokra támaszkodva ütközteti az ún. parciális és frontális egyesítés híveinek álláspontját, s a konkrét történeti anyag segítségével mutatja be, hogy a megegyezést mennyire gátolták az elmérgesedett frakcióharcok, még olyan kérdésekben is, ahol a két tábor között pedig nem is voltak elvi ellentétek. Ugyanakkor nem bagatelizálja a viták okait. Helyesen mutat rá: az állandósult ellentétek jelenléte kapcsolódott a párt stratégiai és taktikai feladatainak eltérő megítéléséhez és végső soron az SHS Királyság belső ellentmondásainak a munkásmozgalomba történő „beszűrődéséhez". De alapállása sokkal meggyőzőbb lett volna, ha vázolta volna ezt a hátteret is. A kötet közli még Danica Milic tanulmányát, amely a hazai és külföldi tőke szerepét vizsgálja a szerbiai biztosításban (13-30.). Zivko Avramovski Radislavov és pártja német pénzügyi támogatásáról írt (107 — 128.), Mirko Mirkovic a jugoszláv kérdés megítélését elemzi az első világháború idején az egyházak álláspontjának tükrében (131-146.), Torna Milenkovií pedig az európai szociáldemokrata mozgalom fejlődéséhez nyújt hasznos adalékot az első világháború korszakában (199-230.). Ljiljana Aleksic a francia véleményeket elemzi az adriai kérdésben 1919-cel bezárólag, míg Ljubinka Ciric-Bogetic a Szerb Népi Radikális Párt vajdasági tevékenységét az első világháború éveiben (147-198.). Úgy véljük, hogy „A 20. század története" sorozat XII. kötete is bizonyítja, érdemes és szükséges jobban figyelemmel kísérnünk a szomszédos Jugoszlávia történészeinek munkáit. A. Sajti Enikő
