Századok – 1978
FOLYÓIRATSZEMLE - Lőrinc Péter: Harcban a földért. A magyar fasizmus jugoszláviai földbirtokpolitikája (Ism.: Tilkovszky Lóránt) 788
790 TÖRTÉNETI IRODALOM dobrovoljácokat azonnal eltávolította zárt telepeikről,6 s azokba Bukovinából áthozott székelyeket helyezett be, máris döntő lépést tett abban az irányban, hogy megmásítsa azt az etnikai helyzetet, amelyet itt a jugoszláv földreform keretében történt telepítések teremtettek. Ez az intézkedés azonban, amelyet a szerző a székelyek sorsa szempontjából kevéssé mérlegel,7 kétségkívül eleve elvette a jugoszláv földreform során mellőzött, főleg magyar földigénylők földhöz jutásának egy számottevő lehetőségét, ám a nem zárt telepek formájában történt juttatások felülvizsgálatával, amit a katonai közigazgatást hamarosan felváltó polgári közigazgatás idején megkezdtek, majd a zsidóbirtokok földbirtokpolitikai célokra való igénybevételével kapcsolatos kecsegtetésekkel, a magyar „engedményes politika" egyelőre nem jelentéktelen várakozást tudott kelteni maga iránt, mindenekelőtt a magyar földigénylők, de némüeg a nem-szerb nemzetiségek körében is. A Földművelésügyi Minisztérium Délvidéki Földbirtokpolitikai Kirendeltségének fennmaradt terjedelmes iratanyaga alapján, amelyet Karlócán (Sremski Karlovci) a Vajdasági Történelmi Levéltár őriz, a szerző életszerűen mozgalmas képet ad a földért folytatott harcról. A helyi földigénylők szembetalálták magukat a jugoszláv földreform által kisajátított régi birtokosok föld-visszaköveteléseivel, kártérítési igényeivel éppúgy, mint az állami erdőigazgatás vagy a kulturális alapok ellentétes érdekeivel; az Országos Vitézi Szék és a Külföldi Magyarokat Hazatelepítő Kormánybiztosság rendelkezésére bocsájtott további területekkel is szűkült a helyi lakosság igényei kielégítésére felhasználható földalap. A földért folyó küzdelem elkeseredett voltának egyébként nagyon reális ábrázolásában megalapozatlan túlzásnak tűnik azonban az a feltételezés, hogy az 1942 januári Sajkás-vidéki vérengzésben szerepet játszott volna az ottani földigénylők részéről a többezer szerb áldozat földje, gazdasági felszerelése megszerzésére irányuló törekvés. Igen lényeges ezzel szemben annak helyes érzékeltetése, hogy a fokozódó csalódottság a magyar kormány földbirtokpolitikai intézkedéseiben, bizonyos szolidaritást alakított ki és erősített meg egyre inkább a magyar lakosság részéről a vele tartósan együttélő szerb nemzetiség iránt, amelyet még ha bérfizetés ellenében meghagytak is földszerzeménye birtokában, a háború eldőltéig bizonytalanságban lehetett sorsa felől. Helyesen állapítja meg a szerző, hogy az 1941-1944 közti itteni magyar politikának, nem utolsósorban épp a földbirtokpolitikának, lényeges szerepe volt abban, hogy e területek délszláv lakossága oly élénk várakozással tekintett a jugoszláv népi felszabadító erők felé, s az ellenállás különféle passzív formái alkalmazása mellett fegyveres partizántevékenységet is kifejtett, s hogy mindezeknek magyar résztvevői is voltak. A felhasznált forrásanyag alapján a szerző a maga valós kuszaságában, jól kitapintható tendenciái ellenére is kétségtelen ideiglenességében, elhúzódó és befejezetlen mivoltában ábrázolja könyvében a magyar uralom tárgyalt éveinek földbirtokpolitikáját, sokat küszködve a falusi, járási szintű adatok pontatlanságaivaf, s főleg azzal a nehézséggel, hogy ezekből a részletekből nem kerekedik ki világos összkép: az 1944. évi újabb államhatalmi változás végül is összességében milyen földbirtok-viszonyokat talált, a magyar földbirtokpolitika szociális és nemzetiségi szempontból milyen mérhető, számadatokban kifejezhető változásokat idézett elő ezeken a területeken. Az államhatalmi változással kapcsolatban, a második világháború utáni békeszerződés előkészítése során a magyar kormány elvégeztette ezt a felmérést, s logikus annak feltételezése, hogy a jugoszláv kormány, amely ismét birtokba vette ezt a területet, ott népi demokratikus földreformot készített elő és hajtott végre, még kevésbé nélkülözhette egy üyen felmérés maga részéről való elvégeztetését. A szerző sajnos nem terjesztette ki kutatásait ebben az irányban, s így könyve csupán igen bizonytalan becsléseket ad arra vonatkozóan, hogy a szóban forgó területeken az 1941-1944 közti magyar földbirtokpolitika összesen mennyi földet juttatott vissza a régi tulajdonosoknak, mennyit adott tulajdonba vagy bérbe a földigényló'knek, hány 6 A szerző a dobrovoljácok internálótáborokba vitelét helyenként koncentrációs táborokba hurcolásként említi. A kettő közt nem elhanyagolható különbség van, ami az intemálási rendszer jogos bírálata mellett sem feledhető. A magyar kormány 1938-1939-ben elutasította azt a törekvést, amely a magyarországi internálótáboroknak a német koncentrációs táborok mintájára való „korszerűsítését" célozta. (Vö. Beránné Nemes Éva - Hollós Ervin: Megfigyelés alatt. Dokumentumok a horthysta titkosrendőrség működéséből 1920-1944. Bp. 1977. 266-281). 7Vö. Ősy-Oberding József: A bukovinai székelyek letelepítése a Dunántúlon c. tanulmányával, amely bevezetőül a bácskai letelepítéssel s annak irodalmával is foglalkozik. Agrártörténeti Szemle, 1967. évf. 1-2. sz. 183-192.
