Századok – 1978
TANULMÁNYOK - Varga László: Az állami ipartámogatás a dualizmus időszakában a századforduló után 662
696 VARGA LÁSZLÓ vállalatot a magasabb ár miatt zárnak ki, egyet pedig azért, mert nem tett eleget a kiírási feltételeknek. így kapja meg Weiss Manfréd a teljes megrendelést, de el kell fogadnia a kizárt vállalat olcsóbb ajánlatát, amelyből még a szállítási költségeket is levonták.132 Egy másik pályázatnál három osztrák céget megelőzve Rimamurány adja a legolcsóbb ajánlatot, ezt felkínálják a legolcsóbb ajánlatot tevő osztrák cégnek is, s miután az azt elfogadja, a rendelést kettőjük között megosztották, de a magyar céget a minisztérium kötelezni akarja ezek után, hogy az árból engedje el az Ózd és Bécs közötti szállítási költséget. A magyar gyár tiltakozására végül ettől eltekintettek.133 A hadügyminisztérium azonban adott esetben hasonlóan járt el osztrák cégekkel is, miután célja egyértelműen az árak leszorítása volt, s nem a hátrányos megkülönböztetés. A századforduló után a Baross-Wekerle féle koncepció merev folytatása a megváltozott körülmények között éppen annak lényegének mondott ellent, miután alkalmatlanná vált mind a hazai piac „monopolizálására", mind a Monarchián belüli gazdasági integráció kiterjesztésére. Egyrészt nem termethette meg az önálló vámterületet, előkészülete sem lehetett ennek, másrészt nem járult hozzá az integráció intézményes formáinak kialakításához, kiszélesítéséhez. Az 1889 :49. tc., sőt ezen túlmenően a kormány gazdaságpolitikájának egésze, képtelen "volt a fenti alternatívát megválaszolni. Nem kétséges, hogy az agrárius előretörés, s annak érvényesülése a kormánypolitikában szinte eleve kizárta ennek lehetőségét. Ezt az előretörést azonban messzemenően elősegítette, hogy a kereskedelmi kormányzat fel sem ismerte az alternatívát, holott a kialakuló fináncburzsoázia soraiban már határozott állásfoglalások jelentkeztek. Az önállósodás tendenciáit nagymértékben erősítette az Ausztriához fűződő viszony rendezetlensége, hasonló jelenségek figyelhetők meg az osztrák iparosok körében is, de ugyanakkor mindkét félnél változatlanul erős volt azoknak a tábora, akik a gazdasági kapcsolatok kiszélesítésében látták a kiutat. Mellettük szólt az adott gazdasági struktúra, tehát az a tény, hogy amíg az egyik oldalon a hazai gyáripar csak hosszú távon tűzhette ki célul a hazai igények teljes kielégítését, addig a mások oldalon éppen a legmodernebb nagyipari üzemek termelése már messze meghaladta azokat, így tehát a gazdasági önállósága az előbbiek számára szinte kiiktatta volna a versenyt, az utóbbiak számára viszont elviselhetetlen mértékűre fokozta volna azt. Sőt iparágakon belül is hasonló volt a helyzet, hiszen amíg például a magyar textilipar termelése valóban messze elmaradt a hazai fogyasztástól, addig a legnagyobb textilipari üzemek egy része jelentős kivitelre is dolgozott. Vagyis éppen a legmodernebb üzemek számára — iparágtól szinte függetlenül — a hazai piac már szűknek bizonyult. Az 1899 :49.tc. azonban nemcsak a lehetőségekhez képest jelentett visszalépést, hanem abban is, hogy a hagyományos módszerek kiszélesítése is elmaradt az eredeti Baross-féle elképzelésektől. Tényleges fejlődést pusztán a szubvenció-rendszer kiépítése jelentett, ennek vitatható jellegére azonban utaltunk. Kétségtelen azonban, hogy a szubvenciók pozitív megítélése esetében is nélkülözhetetlen, sőt egyenesen előfeltétel a világosan végiggondolt, a kor követelményeihez igazított gazdaságpolitikai koncepció. Az 1907-es törvény megítélése a legproblematikusabb, nem egyszerűen azért, mert a szakirodalom ezt tekinti az ipartámogatás legpozitívabb megnyilvánulásának, hanem mivel ez a nézet konkrét adatokon, az állami szubvenciók tetemes 13 2Kriegsarchiv Wien, Kriegsministerium 1914 7PA 34-5/2. ' 3 3 Uo. 34-7/6.
