Századok – 1978
TANULMÁNYOK - Varga László: Az állami ipartámogatás a dualizmus időszakában a századforduló után 662
AZ ÁLLAMI IPARTÁMOGATÁS A SZÁZADFORDULÓ UTÁN 697 megnövekedésén alapszik. Ha az előző törvénynél nem elégedhettünk meg a szubvenciók vitás voltával, akkor ezt még kevésbé tehetjük az 1907 :3. tc.-nél. Hiszen bármennyire kétségbe is vonjuk, hogy ezek a szubvenciók arányban álltak az elért eredményekkel, nem tagadhatjuk, hogy a dualizmus időszakában az állam éppen ezek révén hozta meg a legnagyobb anyagi áldozatokat az ipar javára. Nem kétséges,hogy a Függetlenségi Párt választ kívánt adni az említett alternatívára. Jelen esetben lényegtelen, hogy valóban ez volt-e a helyesebb válasz, hogy a párt elképzeléseit a kisipar érdekei motiválták, hogy keresztülvitelére nem volt gyakorlati elképzelés, stb., hiszen Magyarországon ekkor nem létezett olyan politikai erő, amelyik a másik választ, a gazdasági együttműködés kiszélesítését, megfelelő intézményesítését szorgalmazta volna. A Függetlenségi Párt azonban a hatalom birtokában korábbi elképzeléseit jelszóvá degradálta. Ennek számos következménye volt a gazdaságpolitikában és a gazdasági életben egyaránt. Változatlanul kétségessé tette, sőt fokozta a bizonytalanságot a gazdasági közösség jövőjét illetően. Ugyanakkor gyakorlati politikájában nem vállalta a gazdasági önállóság feladatát, s annak valamiféle előkészítését tűzte ki célul. Vagyis végső soron nem történt tényleges változás, a magyar ipar erősítése nem járult hozzá sem a gazdasági önállósághoz, sem az integráció kiszélesítéséhez. Az ipar fejlődése, modernizálása azonban gyökeresen más kérdéseket vetett fel, mint a 19. században. Korábban ugyanis az élelmiszeripar vagy textilipar alternatívánál az objektív adottságoktól eltekintve számos előny valóban a textilipar mellett szólt (a legfontosabb az iparág multiplikáló hatása, de a kérdés lényeges például a munkásmozgalom fejlődése szemszögéből is), a századforduló után azonban már alapvetően másról van szó, mégpedig a hagyományos vagy modem iparágak alternatívájáról. Nem kétséges, hogy a textilipar is a hagyományos iparágakat képviseli, szemben a modem vegyiparral (például gyógyszeripar), a villamossági iparral, a járműgyártással stb. Nem beszélve arról, hogy a századforduló után a gyors tőkefelhalmozás az ipar fejlődése szempontjából már nem lehetett elsődleges cél. így tehát az a tény, hogy az utolsó ipartámogatási törvény alapján a textilipar kapta az összes szubvenciók 57 százalékát, viszont például a vegyipar mindössze 5,9 százalékát, rámutat az ipartámogatás torzulásaira. Lényeges különbség mutatkozott nemcsak a tervezett gyárak számában, hanem azok nagyságában is. így a létrehozandó textilipari gyárak átlagos alaptőkéjét 3,51 millió koronára, munkáslétszámukat 590 főre tervezték, a vegyipariaknál viszont a tervezett alaptőke még az 1 millió koronát sem érte el, az átlagos munkáslétszám pedig mindössze 74 fő volt.13 4 Ellentmondásos volt az egész időszakban annak a kérdésnek a megítélése, hogy eredményességük szempontjából milyen vállalatokat kell támogatni. Amíg a 19. században számos vállalat, iparág fejlődésképtelensége, vagy fejlődési lehetőségeinek korlátozottsága még kétséges lehetett, addig az esetek nagy részénél ez a századforduló után eldőlt. A meglévő ipar védelmének jelszava végső soron ezt a problematikát is magában foglalta. Az ipartámogatás gyakorlata gyakran arra késztette a vállalkozókat, hogy vállalkozásuk eredménytelenségét próbálják igazolni, így ez az adott gyakorlat egyáltalán nem orientálhatott a sikerre, ami normális körülmények között a tőkés fejlődés egyik döntő motivációja. 134 Vö. aerend-Ránki: Magyarország gyáripara az imperializmus első világháború előtti időszakában 1900-1914. (Bp. 1955), 50-52.
