Századok – 1978
TANULMÁNYOK - Varga László: Az állami ipartámogatás a dualizmus időszakában a századforduló után 662
694 VARGA LÁSZLÓ teljesen biztosítva van. éspedig a kompenzáció elvének érvényesítésével"12 3 . Az új megállapodás szövegét november 29-én terjesztette be, ez a fennálló gyakorlatnak megfelelően bővítette az 1900-as megállapodását. Szterényi korábbi állításával szemben a megállapodás csak korlátozottan érvényesítette a kompenzáció elvét, így a szabadalommal védett cikkeknél, de ott is csak azonos beszerzési csoportban. A kincstári gyárak kérdése csak annyiban szerepelt, hogy a megállapodás értelmében az általuk eszközölt beszerzéseknél is érvényesíteni kellett a kvótaszerű elosztást. A magyar szállítóknak felkínálják a legolcsóbb osztrák árat, s ha ezt nem fogadják el, akkor lehetőleg kárpótolják ezért a magyar ipart. A pályázati feltételeket, mintákat Budapesten is meg lehet tekinteni, a Magyarországon állomásozó csapatok pályázat nélküli beszerzéseiket Magyarországon eszközlik, a magyar szállítók számára kötelező a hazai beszerzés, a hadügyminiszter rendszeresen tájékoztatja a magyar kereskedelmi minisztert és meghatározott kérdésekben kikéri a véleményét, a magyar ipar a hadihajók gyártásában — lehetőleg a kvóta arányában — mint alvállalkozó vesz részt. A megállapodás meglehetősen pontatlanul fogalmazott meg olyan kérdéseket, amelyek a gyakorlatban részben már megoldódtak. így ennek következtében hosszabb vita alakult ki a kompenzáció és kincstári gyárakban kifizetett bérek kérdésében. Az osztrák kormány erélyes fellépésének hatására a hadügyminiszter újraértelmezi a megállapodást, ez ellen viszont december 19-én Kossuth tiltakozik.12 4 A GyOSz végrehajtó bizottsága szintén megvitatta a megállapodást, ezen Chorin ismertette a hagyományos sérelmeket, s kísérletet tett a szerződés kedvező interpretálására. A magasabb magyar árakra vonatkozó követelést a kormány és a delegáció illetékes albizottsága már korábban elutasította, Wein Károly textilipari hadseregszállító ennek ellenére a vita során ezt a követelést ismételte, mondván, a megállapodás enélkül Ausztriának kedvez. Még képtelenebb javaslata szerint a magyar hadseregszállítóknak egymás között el kellene osztaniuk a hasznot. Weiss Manfréd visszautasította Wein elképzeléseit, a hadseregszállítások kérdését rendezettnek ítélte, miután a tengerészettől eltekintve a magyar ipar valóban megkapja a rá eső részt, s szerinte a tengerészeti rendelések kérdése az új fiumei hajógyárral alapvetően megoldódhat. A kincstári gyárakkal szemben egyetlen jogos követelést ismert el, mégpedig, hogy azok ne támasszanak konkurrenciát a magániparnak, tehát csak azt gyártsák, amit amaz nem képes. A megrendelések szigorú megosztása minden iparcikknél a magyar és az osztrák gyáriparnak egyaránt hátrányos. Wess Manfréd tehát, akit ebben a kérdésben mindenképpen a legilletékesebbnek tekinthetünk, saját tapasztalataiból kiindulva az integrációs elképzeléseket támogatta. A GyOSz határozata végül csak minimális biztosítékot látott az új megegyezésben, változatlanul követelte a kompenzációt és a kincstári gyárakban kifizetett munkabérek beszámítását az osztrák ipari kvótába, az árak kialakításánál a helyi viszonyok figyelembe vételét, az állami gyárak versenyének kizárását, s a kvóta elvének érvényesítését az összes közös intézménynél. „Amennyiben pedig e most ellenünk megindított osztrák agitáció továbbra is ostromolná iparunk legvilágosabb jogait — hangzik a határozat —, eredménye e támadásoknak csupán az lehet, hogy a közös intézményeket alapjukban megingassák és lehetetlenné tegyék azt, hogy gazdasági közösségben maradjunk olyan féllel, mely a 1 * 3 Kh. n. 1906. okt. 23. 12 "GyOSz Közlemények 1907. 30. sz. 120-127.1.
