Századok – 1978
TANULMÁNYOK - Varga László: Az állami ipartámogatás a dualizmus időszakában a századforduló után 662
AZ ÁLLAMI IPARTÁMOGATÁS A SZÁZADFORDULÓ UTÁN 665 amelyhez külön intézmény felállítását tartotta szükségesnek.7 A Pesti Napló már 1897 április elején hírt adott az ipartámogatási törvény várható revíziójáról, amely a kedvezményeket ki akarja terjeszteni a mezőgazdasági iparra, s különösen a kisiparra. Két évvel később a Magyar Kereskedők Lapja arról számol be, hogy Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter különösen az új iparágakat meghonosító új ipartelepekre akarja kiterjeszteni a törvényt. A korábban már említett változásokat jelzi a Magyar Pénzügynek a miniszterével ellentétes állásfoglalása: „Elsősorban meglévő iparvállalataink megszilárdítására kell a fősúlyt fektetni, míg új iparvállalatokat csak a jól kiismert szükség arányában és csak az országban nyerhető nyerstermékek feldolgozására alkalmasakat kell létesítenünk ... Az ipart. . . decentralizálni kell, azaz a vidék erre alkalmas pontjai felé kell terelni a gyáralapítási törekvéseket, hogy az alacsonyabb munkabér megkönnyítse az akciót."8 Az Országos Iparegyesület mozgalmat indított új iparágak meghonosítása érdekében. Ennek előkészítéseként bizottságot küldött ki az import és a hazai fogyasztás tanulmányozására. A bizottság jelentéséből kiderül, hogy Magyarország változatlanul nagy mértékben szorul külföldi, elsősorban ausztriai iparcikkek behozatalára. Ezek közül mintegy 50-60 millió forintra tehető azoknak az iparcikkeknek az értéke, amelyek hazai előállításához a bizottság megítélése szerint az alapfeltételek biztosítva lennének. Az iparegyesület javasolta a miniszternek a kedvezmények fenntartását a taxatív felsorolás eltörlésével, vagyis az új, fontos iparágak kedvezményben részesítését, valamint a külföldi verseny miatt nehéz helyzetben lévők támogatását. Az ipartámogatás ne károsítsa a meglévő ipart, s ehhez megfelelő „szakközeg" létesítését tartották szükségesnek, továbbá adóreformot, a vidéki ipar támogatását a helyhatóságok által és a közszállítások rendezését.9 Számos egyéni javaslat is született a legkülönbözőbb formákban az iparfejlesztés gyorsítása érdekében. Ennek sajátos vetületét jelentette Wolf Károly nagyszebeni takarékpénztári igazgató, országgyűlési képviselő emlékirata, amelyben síkraszáll az erdélyi és azon belül a szász iparfejlesztés mellett, amit külföldi — azaz német — és nem osztrák tőkével kellene előmozdítani. Az emlékirat élénk vitát váltott ki, az azt elutasító Egyetértés és Magyar Pénzügy, illetve a javaslatot támogató Siebenbürgisch Deutsches Tageblatt között. Wolf javaslatának kétségkívül reális alapja az erdélyi ipartámogatás szükségessége, amelynek vitatható részei mellett valódi előfeltételeit is megemlíti, mint amilyen például az Olt szabályozásának kérdése. Alapvetően azonban az emlékiratot a nacionalizmus jellemezte, amelytől az Egyetértés ellentámadása sem volt mentes. Jóval reálisabbnak és főleg elfogulatlanabbnak kell ítélnünk Földiák Gyula elképzeléseit, amelyek a Magyar Pénzügyben jelntek meg 1899. szeptember 14-én. A főhangsúlyt a textilipar fellendítésére helyezi, abból kiindulva, hogy a textilipari behozatal 187 millió forint kiáramlását jelenti, amivel szemben mindössze 20 millió forintos textilipari kivitel áll. Ennek legfontosabb feltételét a len- és kendertermelés fellendítésében, valamint posztógyárak létesítésében látja. Ez utóbbinál jelentős, hogy szerinte ezek az új posztógyárak különösen a szlovák Felvidéken prosperálhatnak, „hol alkalmas és olcsó munkaerő áll rendelkezésre", cseh- és morvaországi szekemberek alkalmazásával. „Meg vagyok győződve — írja —, hogy akad elég brünni gyáros, aki előrelátásból, hogy megtarthassa 7 Magyar Pénzügy, 1898. 43. sz. •Uo. 1899. 14. sz. 'OL Ker. Min. Ip. feji. 1899-1-8601/39849.
