Századok – 1978
TANULMÁNYOK - Tilkovszky loránt: Németország és a magyarországi német kisebbség (1921-1924) 3
NEMETORSZÁG ÉS A MAGYARORSZÁGI NÉMET KISEBBSÉG 5 A budapesti német követség helytelenítette, hogy Bleyer - a Gratz személye iránti, jogosnak elismert bizalma alapján - elhamarkodottan félreteszi a nemzeti kisebbségek jogait szerinte alapjában el nem ismerő magyar belpolitikával szembeni indokolt gyanakvást, s az volt a véleménye, hogy a magyarországi német nemzetiségi jogok alaposabb reményében sem volna szabad Bleyernek segédkezet nyújtania olyan törekvésekhez, amelyek a nyugat-magyarországi német lakosságnak az ausztriai németséggel a nemzeti önrendelkezés joga alapján való egyesülésének megakadályozását célozzák. Nyugat-Magyarország Ausztria számára való átengedését az Ausztriával kötött Saint Germain-i, és a Magyarországgal kötött trianoni békeszerződés alapján eldöntött kérdésnek kell tekinteni; az átadást a nagyköveti konferencia 1920. december 23-i határozata is sürgette; az osztrákokkal e kérdésben folytatott tárgyalásokat a magyarok szemlátomást elhúzni igyekeznek a külpolitikai világhelyzet olyan remélt megváltozásáig, hogy elérhetik birtokon belül maradásukat Nyugat-Magyarországon.2 Gratz külügyminiszter viszont neiyeselte Bleyer ajánlatát, aki — miután /megbeszélést folytatott az osztrákokkal folyamatban lévő tárgyalásokat magyar részről irányító gróf Csáky Imrével és gróf Khuen-Héderváry Sándorral is - Johann Huber és Edmund Scholtz nyugat-magyarországi német képviselőtársai kíséretében 1921. március 7-én elindult tíznapos németországi útjára. A budapesti német követség megállapítása szerint Huber és Scholtz egyáltalán nem meggyőződéses hívei annak, hogy Nyugat-Magyarország magyar uralom alatt maradjon, de egyrészt féltek visszautasítani a magyar külügyminisztérium egyenes felszólítását az utazásban való részvételre, másrészt Bleyer is erősen befolyásolja őket. De Bleyernek a német követségen tett előzetes lépéseiből is arra lehetett következtetni, hogy „a Nyugat-Magyarország érdekében való nagyvonalú agitációból nem sok lesz". Bleyer ugyanis a követséget igen sürgetőleg arra kérte, hogy továbbítsa Hugo Stinneshez, a német monopoltőke hírhedten nacionalista vezető alakjához intézett levelét, amelyben a követség jelentése szerint egyetlen szó sem esett Bleyer németországi útjának „magyarérdekű" propagandisztikus célkitűzéseiről, viszont nyomatékosan hangsúlyozta a levélíró annak szükségességét, hogy német nemzeti érzésű magánkörökkel, vagyonos pénzemberekkel, németországi tartózkodása alkalmával kapcsolatot találhasson, s ily módon a nyugat-magyarországi kérdés Magyarországra nézve kedvezőtlen megoldása esetére az országban magáramaradó és „nehéz idők elébe néző" németek mozgalmához még idejében külföldi anyagi támogatást szerezhessen.3 Fürstenberg követ javasolta a berlini Külügyi Hivatalnak, hogy támogassa Bleyer törekvését németországi magán-pénzforrások szerzésére, hiszen „innen (t.i. a követség rendelkezésére álló hivatalos pénzeszközökkel) nem segíthető a magyarországi németség". Nem tudjuk, megtörtént-e Bleyer titokban tervezett személyes találkozása Stinnes-szel, a németországi út során. Úgy tűnik, hogy a remélt anyagi támogatás megszerzésének egyelőre jelentős akadálya volt a Bleyerrel szembeni bizalmatlanság és ellenérzés: a németországi „német nemzeti" körök — éppúgy, mint az ausztriaiak — elfogadhatatlannak tartották, hogy a magyarországi német nemzetiségi mozgalom jeles vezetője - bármily megfontolások alapján is — ellenezze a nyugat-magyarországi németek egyesülését az ausztriai németekkel, s ebben a magyar kormány kezére játsszék. 2Politisches Archiv des Auswärtigen Amtes (PA AA), Pol. Abt. II. Ung. Politik 6. (Nationaliätenfrage). Bd. 1. Fürstenberg jelentése, Bp. 1921. márc. 8. 3 PA AA, Pol. Ab. II. Ung. Politik 6. Bd. 1. Fürstenberg jelentése. Bp. 1921. febr. 13.
