Századok – 1978
KÖZLEMÉNYEK - Jemnitz János: Az 1917. évi „stockholmi konferencia" történetéhez 530
AZ 1917. ÉVI STOCKHOLMI KONFERENCIA 545 A francia kormány döntésének nyilvánosságra hozatala újabb láncreakciót váltott ki. A szerb szocialisták szintén bejelentették, hogy Stockholmba kívánnak menni, de Pasics a Korfu szigetére menekült szerb kormány nevében felzárkózott a francia kormány elutasító irányvonalához.5 5 A holland parlamentben a szocialista képviselők tiltakoztak a francia kormány akciója, az útlevelek megtagadása ellen.5 6 A. Thomas Oroszországból újabb hosszabb táviratot küldött Ribotnak - amiben fenntartotta álláspontját. (E távirat ismertetésére még visszatérünk.) Az angol és francia felfogás még június elején is eltért egymástól. Június 4-én Fleuriau a francia kormány megbízásából ismét felkereste Lord Robert Cecilt, s közölte: a francia kormány szükségesnek tartja, hogy a szövetséges kormányok megakadályozzák a nemzetközi kongresszus összehívását, amelyen az ellenség képviselői is résztvesznek. A francia demars nem hozott azonnal eredményt. Fleuriau táviratában jelezte, hogy Lord Robert Cecil szükségesnek tartotta a válasz összehangolását, de az érdemi kérdésben határozottan szembefordult Párizzsal. Kijelentette: az angolok nem tagadhatják meg az útlevelet például a Pétervárra meghívott MacDonaldtól. A táviratból az is kiderült, hogy az angolok nem tartanák szerencsésnek, ha Stockholmban az oroszok — a franciák és angolok távollétében — találkoznának a német szocialistákkal.5 7 Ezután egy rendkívül jellemző és fontos mondat következett. Lord Cecil — Lloyd George véleményére hivatkozva - azt hangsúlyozta: ha valamennyi antant kormány el is fogadná a francia álláspontot, az aligha befolyásolhatná az Ideiglenes Kormány döntését. Ennek következtében meggyengülne az oroszok és a nyugati hatalmak közötti szövetség. Az angol kormány határozottan felhívta a franciák figyelmét erre a lényeges mozzanatra.58 Mindez annál is jelentősebb volt, mert a Pétervári Munkástanács ezekben a napokban egyértelműen újra síkraszállt a konferencia megtartása mellett, az annexió és kárpótlás nélküli béke alapján. Erre reagált az akkor Pétervárott lévő A. Thomas, Henderson és Vandervelde egy közös nyilatkozatban, melyben sajnálkozásukat fejezték ki, hogy az oroszok egyfelől elébe vágtak a közös állásfoglalásnak, másfelől szerencsétlennek tartották a formulázást, mert az nem szólt bizonyos területek és népek felszabadításáról, ami a háború lezárásának egyik feltétele.5 9 A. Thomas június 4-én egy bizalmas táviratot is küldött Ribotnak, amelyben reflexiókat fűzött a francia kormánynak az útleveleket megtagadó döntéséhez. Thomas közölte, hogy a tájékoztatást „hidegvérrel" tanulmányozni fogja, de a kérdés érdemi részét illetően fenntartotta véleményét, ugyanis azt, hogy az ő megközelítése volt a helyes, miszerint azért kellett volna elmenni Stockholmba, hogy ott a német többségieket elszigeteljék. A kialakult helyzetet veszélyesnek tartotta, mert szerinte a németek befolyá-5 5 A. D. Guerre 1914-1918. Socialisme, 1205. köt. 5 6 Uo. 57 Uo. s'Uo. "Ez a közös nyilatkozat egy helyen még élesebb kitételeket is tartalmazott, amennyiben azt hangsúlyozták, hogy azért is ellenzik a stockholmi részvételt, mert ha „a munkás és paraszt tömegekben illúziót ébresztene atekintetben, hogy igazságos és tartós békét elérhetnek, még mielőtt az agresszív imperializmust leküzdenék". 10 Századok 1978/3
