Századok – 1978
FOLYÓIRATSZEMLE - Agulhon; Maurice: A polgári-női allegória. Vázlat a Köztársaság régészetéhez 388
FOLYÓIRATSZEMLE 389 Az 1789-es forradalomtól kezdődően a köztársasági eszmét általában női alakok szimbolizálták éppúgy, mint a Szabadság, Egyenlőség, Igazság, Ész elvont fogalmát. Hogy ezen ábrázolatok feminin jellege pontosan mire vezethető vissza, nem állapítható meg egyértelműen; feltehetően az antik Minerva, az okos, harcias szűz szolgáltatta a modellt. Már az 1789-es forradalom alatt kialakultak a Köztársaságot jellemző attribútumok: így az antik öltözet, a frigiai sapka, a triangulum (háromszög), a lándzsa, az oroszlán stb. A szobrok a Köztársaságot megjelenítő statikus alkotások, de mint azt a szerző több példán is bizonyítja, a 18. századtól a múlt század 70-es éveiig Franciaországban a népünnepélyeken a Köztársaság élőképszerű megjelenítése is uralkodott. Fiatal nők ókori istennők kosztümét öltve törekedtek e bonyolult fogalom megjelenítésére. (E szerepre lehetőleg - mint arról Michelet is tanúskodik - erkölcsileg feddhetetlen, köztársasági érzelmű nőket választottak éppúgy, mint a szobrok megmintázásához.) Míg a plasztikai alkotások állami megbízás útján jöttek létre, az élőkép mindig a nép köréből kiinduló nem hivatalos ünneplési forma volt. A szerző időrendben halad; először megállapítja, hogy a Nagy Forradalom alatt viszonylag kevés maradandó alkotást hoztak létre a témakör ábrázolására, majd 1830-ig szinte nem is beszélhetünk ilyen jellegű létesítményekről. Lajos Fülöp uralkodása idején nagy, a történelmi visszaemlékezést segítő műemlékek születtek, amelyeken áttételesen jelentkezik újra a köztársasági gondolat: pl. Rude önkéntesei az Arc de Triomphe-on, Julius oszlopa, Delacroix festményén: A Szabadság vezeti a népet stb. Az 1848-as forradalom győzelme után az Ideiglenes Kormány hivatalosan is kifejezésre akarta juttatni eszmei kötődését az I. Köztársasághoz: hamarosan, a május 14-i Concorde ünnepre megrendelte a Szabadság és Testvériség, majd a Köztársaság szobrát. Fontosnak tartották, hogy a városi közhivatalokat a királyok képei helyett az új szellemet megtestesítő „Köztársaság" festett képmása vagy szobra díszítse. A modell megtervezésével nem kisebb művészt, mint Daumier-t bízták meg, akinek a harcias istenasszonyt felváltó, emberközelibb, ülő, gyermekeket fogadó és tápláló nőalakja az újdonság erejével hatott. Míg az 1830-as években - elsősorban a protestánsok lakta területeken - a „Gall kakas" lesz a nemzet szimbóluma, a II. Császárság idején a reménykedő, elnyomott republikánusok körében „Marianne" neve válik a várt államforma jelképévé. M. Agulhon a jelenkor régészetének nevezi az olyan tárgyi emlékeken végzett kutatómunkát, melyek korunkban is többé-kevésbé eredeti formájukban, eredeti helyükön találhatók, vagy más segédanyag pl. képeslap, fotó alapján rekonstruálhatók. Ebből a szempontból igen gazdag az az anyag, amely a III. Köztársaság idejéből maradt ránk, hiszen a hivatalos köztársasági rendszer történelmi eredetét kutatva és a hagyományokat ápolva számos maradandó anyagból készült emlékművet állíttatott. Az 1880-as években viszonylag sok, 1789 centenáriuma idején igen jelentős számú, majd átmenet' apály után az 1900-as évek elején újra nagy számú szobor kerül a terekre, közhivatalokba. Ezt a folyamatot az első világháború állítja meg, ezután már csak az elpusztult alkotásokat pótolják, illetve az elesett hősöknek állított emlékművekkel helyettesítik azokat. Az 1880-as években leleplezett szobrok közös jellemzője továbbra is az allegorikus ábrázolás: álló, méltóságteljes nőalak testesíti meg a végre elértnek hitt. politikai szabadságot. Emellett -kiszélesítve tematikailag a köztársasági eszme győzelmét hirdető alkotások sorát —" mindenképpen ide sorolhatók a Gambettát, V. Hugót, Dantont ábrázoló szobrok, az 1870-71-ben elesetteknek emléket állító művek. A szerző szerint a kortársak gondolatvilágban a Szabadság, Haza, Haladás hármassága értelmében a kor maj^s szintű technikai fejlettségét tükröző, a Nagy Forradalom 100. évfordulójára elkészülő Eiffel torony is a Köztársaságot dicsőítő művekhez sorolható. M. Agulhon az 1870. szept. 4-én kikiáltott III. Köztársaság és az átmenetileg győztes Kommün között erős eszmei kontinuitást érez. Ikonográfiái kutatásaiból arra következtet, hogy a Kommün időszakában született ábrázolatok és díszítés sokkal inkább táplálkozik a republikánus hagyomány eszköztárából, mint a proletár-burzsoá ellentét új típusú képi anyagából. A Kommün allegorikus megjelenítője is az eddig polgári köztársaságot jelképező Marianne lesz, csak most a szocialista köztársaság szimbólumaként. Ez a kettősség a 80-as években tovább él; létezik a hivatalos köztársasági és a szociális értelmezésű „Marianne", míg az első inkább a plasztikai alkotásokon, a második az irodalomban követhető nyomon. Ez az ellentmondás azonban csak addig tart, míg a munkásmozgalom rátalál a maga autonóm - többnyire masculin figurákat felsorakoztató - szimbólum rendszerére.
