Századok – 1978
KÖZLEMÉNYEK - Simon V. Péter: A Nibelungének magyar vonatkozásai 271
32.4 SIMON V. PÉTER alkalmazták, akiket valamilyen oknál fogva alkalmatlanná akartak tenni a trónöröklésre. Vak Béla 1131-ben mégis trónra került. A források egybehangzó tanúsága szerint jóindulatú, szelíd és nem tehetségtelen uralkodó volt, vaksága azonban tétlenségre kényszerítette. A kormányzás gondját ezért feleségével, a rác vajda hatalomvágyó lányával kellett megosztania. A királynő már trónraléptekor szenvedélyes gyűlölettel fordult szembe a Béla megvakíttatását elrendelő Kálmán egykori tanácsadóival. A koronázás után rögtön összehívta az országgyűlést, s az ott kínálkozó alkalmat a vérbosszú végrehajtására használta fel. Az aradi országgyűlésen lezajló véres eseményekről így ír a krónikás: „Illa igitur die dicte congregationis, dum rex sedisset super solium sui, venit regina cum filiis suis et sedit et circa regem. Dixit autem ad populum universum: „Cum cuique vestrum Deus visum dederit naturalem, volo audire, cur dominus noster rex suis occulis sit privatus, et quorum consilio hoc sit actum? Modo mihi propalate et eos fideliter in hoc loco vindicantes nobis de ipsis finem date." Facta igitur hac voce irruit omnis populus super illos barones, quorum consilio rex obcecatus fuerat et quosdam ex ipsis ligaverunt, quosdam vero detruncaverunt."2 5 A mészárlásnak 68 áldozata volt. A legyilkolt urak vagyonát azok között osztották föl, akik hűséget tanúsítottak a királynővel szemben. Az alapséma itt is, mint a Nibelungénekben: bosszúvágyó, idegen királynő, -gyenge, tétlen király, - véres harc, iszonyú bosszú. Mégis elhamarkodott következtetés lenne Ilona királynőt a Nibelungénekben szereplő Kriemhilde modelljének tekinteni, minthogy a fejezetben felsorakoztatott epozódok inkább Etzelre, semmint Kriemhildére emlékeztetnek. Míg ugyanis a Nibelungének szerzője a nyugvó uralkodó típusát mintázva a magyarság fenomenális átváltozását csodálta, s műve motiválásához több „hun" király (Géza, István, Salamon, II. Béla) jellemvonásait és körülményeit olvasztotta Attila figurájába, Kriemhilde portréjának elkészítésekor a magyar történet egyetlen olyan nőalakját tekinti modelljének, akit jelleme és sorsa egyaránt Kriemhilde rokonává avat: Gizellát. KRIEMHILDE ÉS BLOEDEL A szelíd hun király típusának kialakulását motiváló tényezők feltárása során Gizella személyében olyan alakra bukkantunk, aki magyarországi helyzetét és szerepét tekintve számos rokon vonást mutat az eposz Kriemhildéjével. A német források pontosan úgy írják le a 10. századi magyarországi állapotokat, mint ahogy a Nibelungének jellemzi Attila udvarát, s az ifjú bajor hercegnőnek, Gizellának, szinte szórói-szóra azt a szerepet tulajdonítják, amit az eposzban Rüdiger Kriemhildének helyez kilátásba; azért kell feleségül mennie a félpogány „hun" királyhoz, hogy annak országában a keresztény hit elterjedjen és megszilárduljon. Amit a Nibelungének Kriemhildéről állít, hogy tudniillik rokona lenne Piligrim passaui püspöknek, Gizellára vonatkozik; a magyar király felesége és a szentéletű püspök egyaránt a Liutpolding nemzetség tagjai. Gizella és féqe mellett ott találjuk a „hospites Theutonici", a német vendégek gyülekezetét, azokat a hűséges német vazallusokat, akik az Attilát szolgáló germánokhoz hasonlóan még saját honfitársaikkal is szembeszállnak a királyi pár, s a számukra idegen érdekek védelmében. Végül 2 5 Scriptores 370.
