Századok – 1978
KÖZLEMÉNYEK - Nagy László: Erdélyi „boszorkányperek" a politikai hatalom szolgálatában 1097
ERDÉLYI „BOSZORKÁNYPEREK" 1103 mi udvarba, mert Báthory Gábor az életére tör.1 3 Nemkülönben elgondolkoztató az is, amit Báthory írt Thurzónak Bethlen vádjával kapcsolatban, amelyet a nádor közölt a fejedelemmel: „Bethlen tökéletlen írására hogy megfeleljünk, szükségesnek lenni nem ítéljük, az áruló szolga is csak arra való, hogy jót tött urát rágalmazza és szidalmazza."14 Jóllehet Báthory reflexiója nem tekinthető perdöntő bizonyítéknak a vád megalapozatlanságára, annál különösebb viszont az, hogy ha Török Kata valóban Bethlen életére tört, akkor miért figyelmeztette őt a reá leselkedő életveszélyre? Az asszony figyelmeztetése eljutott Bethlenhez, hiszen éppen ezt „megértve" menekült Temesvárra! Ezek után végképp érthetetlen, hogy Bethlen miért írta Thurzónak ezt a vádat az asszony ellen? Éppen a figyelmeztetésével az életét megóvó Török Kata biztatta volna Báthoryt az ő megöletésére? Ez mindenképpen valószínűtlen, és ez a körülmény erősen kétségessé teszi az asszony megjelölt indokának a helytállóságát is. Az sem bizonyított különben, hogy Báthory valóban Bethlen életére tört. Könnyen lehetséges, hogy az egész nem más, mint a Báthory megbuktatására törő és a felfedezéstől félő Bethlen utólagos önigazolási próbálkozása. Báthory Gábornak ebben az időben írt levelei ugyanis arról tanúskodnak, hogy nagy szüksége volt Bethlenre. Sokáig nem is akarta elhinni, hogy a bizalmát bíró főkapitánya a törökhöz menekült. Mindezek alapján Bethlen vádját Török Kata és Báthory Gábor „vérfertőző" kapcsolatát illetően nem lehet perdöntő bizonyítéknak tekinteni. Mielőtt annak indítóokával részletesebben is foglalkoznánk, fordítsuk a tekintetünket az 1614-es „boszorkányper" másodrendű vádlottjára. Imreffi Jánosné Iffjú Kata a regénytrilógia lapjain nyúlánk, feketehajú, villámló tekintetű, a testi szerelem rejtelmeiben ugyancsak járatos, varázslatos fiatalasszonyként kelt új életre. Ő az, aki a feleségétől, a politikai érdekből elvett „nagy kövér asszonytól" megszöktette és éveken át érzéki bűvkörében tartotta az ifjú fejedelmet. Móricz Zsigmond alkotó fantáziája nyomán az irodalomtörténetbe is „mindenre kapható szépasszony "-ként vonult be alakja, aki a „még nála is aljasabb, megalkuvó férje" anyagi és hatalmi előmenetelét segítette elő a fejedelemhez fűződő érzéki kapcsolatával.1 5 A házaspár azonban nemcsak az irodalomtörténetben kapott ilyen negatív értékelést, hanem a történetírásban is. Már a kortárs historikus Bojthi Veres Gáspár is így örökítette meg őket: „Imreffi eladta nejét a fejedelemnek, s az éretlen ifjú egészen tőle függött, mintegy szent Apolló delphusi oraculumtól." Báthory Gábor életrajzírója, a kiváló Szilágyi Sándor, jóllehet azt vallotta, hogy Bojthi „mindent összehord a mivel Báthoryt mocskolhatja" s ezért „meg kell rostálnunk ítéleteit" — de ezt a vádat maga is megalapozottnak vélte. Csupán annyi mentegetőzést fűzött hozzá: „S ha Imrefi szemet hunyt a fejedelem és neje közötti viszonyra, a családi erényt mások még cégéresebben árulták."16 Nem tudjuk pontosan, hogy Szilágyi miért adott hitelt Bojthi semmivel alá nem támasztott vádjának. Azt viszont tudjuk, hogy a későbbi történeti irodalom éppen Szilágyi nyomán látta bebizonyítottnak a vádat, konstatálva egyúttal az asszony vételárát "MHHS VII. köt. 228. "ΉΚ 1896. 434. 1 5 Réz P.: A „Tündérkert"-től a „Hadak útjá'Mg. (Utószó az 1971-es kiadáshoz. 449.) 1 6 Bojthi Veres G.: De rebus gestis magni Gabrielis Bethlen, libri III kiadta J. Chr. Engel: Monumenta Ungarica. Bécs, 1890. 277. Vö. Szilágyi S.: i. m. 66-67.
