Századok – 1978
FOLYÓIRATSZEMLE - Jenkins; Mick: A harmincas évek munkanélküli harcaihoz 998
998 FOLYÓIRATSZEMLE megállapításában megnyilvánuló következetlenségek, szerinte igazságtalan megoldások bírálatáról. Kétségtelenül pozitívumnak tekinthető' az is, hogy megegyezést sürgetett Lengyelországgal; hogy a íevansigényekről történő lemondásra szólított fel, ami nem jelentette egyben a békés revízió reményének feladását; s hogy kölcsönösen igazságos eljárást sürgetett a nemzetiségi kisebbségekkel szemben. Hasonló álláspontot képviseltek a szociáldemokraták is, amikor nem tettek ellenvetést Posen elcsatolásával szemben. Nem ismerte el Nyugat-Poroszország és Danzig elszakítását a független szociáldemokraták csoportja sem, amely egyedül mondta ki, hogy Felső-Szilézia felosztása nem jelentette a versailles-i béke megsértését. Egyedül vetette el a revízió programját is, s helyette a megsértett önrendelkezési jog orvoslását tekintette kivezető útnak, egybekötve a szocialista forradalommal. A Felső-Szilézia felosztásával lezárt határrendezést a weimari parlament egyik pártja sem fogadta el fenntartás nélkül, aminek következtében a német—lengyel viszony feszült maradt. A szerző szerint az ellentétek továbbélése korántsem a kiegyenlítés lehetőségeinek hiányából következett, hanem a kompromisszumok irányába mutató jegyek felismerésére, s azok kiaknázására képtelen politikusok magatartása okozta azt. (Historische Zeitschrift, 19.73. Bd. 216. 335-361. I.) E. G. MICK JENKINS: A HARMINCAS ÉVEK MUNKANÉLKÜLI HARCAIHOZ A szerző hangsúlyozza, hogy a munkanélküliek száma 20 év alatt, 1918-1939 között sohasem esett 1 millió alá, s a válság „csúcsesztendőiben" ez a szám 3 millió fölé emelkedett. A szerző éppen ezekkel az évekkel, a munkanélküliek harcának angliai sajátosságaival foglalkozik. Észak-Anglia nagy ipari városaiban (Liverpool, Manchester stb.) ekkor viharos összeütközésekre került sor a munkanélküliek és a rendőrök között, ami érthető, hiszen egyes városokban a munkanélküliség oly pusztító volt, hogy többen voltak munka nélkül, mint ahányan dolgoztak, s egész családok tengődtek mélyen a hivatalosan megállapított életszínvonal alatt. Jenkins sorra veszi a felülről kínált „hivatalos" megoldásokat, a rövidített munkaidő bevezetését, a segélyezés rendszerét, s a módszereket, ahogyan egyeseket ezekről a jegyzékekről töröltek. Hangsúlyozza, hogy a szakszervezeti vezetők nem néztek igazán szembe a feladatokkal, s a munkanélküliek direkt szervezése helyett inkább a segélyezés és az önmegtartóztatás eszközét ajánlották. így azután jórészt a kommunisták kezdeményezésére született meg az Országos Munkanélküli Munkásmozgalom (NUWM). Az új szervezet „teljes", vagyis nem csökkentett munkát - vagy pedig ennek megfelelő teljes ellátást követelt. A mozgalom szervezeti fő eszköze a munkanélküli menetek szervezése volt. Jenkins aláhúzza, hogy a NUWM tevékenységében igen fontos szerepet játszottak a jogi helyi bizottságok, hiszen az ütközések is jobbára helyi szinten következtek be, s ott kellett a munkásokat védeni. Majd a cikkben részletesebben kitér azokra az 1931 őszén lezajlott összecsapásokra, amelyek egyszerre több városban következtek be, s amelyeknek néhány közös vonás állt a hátterében. Egyfelől az, hogy ekkoriban az árak hirtelen még magasabbra szöktek, másfelől a kormány új rendelkezései a szociális segélyeket szűkítették, miközben a munkások biztosítási hozzájárulását megemelték. Jenkins idézi a korabeli sajtóbeszámolókat arról, hogy Salfordban, Manchesterben 1931 októberében a lovasrendőrség miként támadt gumibotokkal a munkanélküliekre, amikor azok a városház elé vonultak. Külön fejezetet szentel a bírósági eljárásoknak, kimutatva a bírósági eljárások osztályelfogultságát. Mindehhez Jenkins hozzáfűzi, hogy az akkori munkáspárti kormány, illetve a szakszervezeti vezetők szintén nem nyújtottak segítséget a NUWM-nak és a munkanélkülieknek, sőt ez a kormány számos, a munkanélkülieket kíméletlenül sértő intézkedést hozott. (Marxism Today, 1975. márc. 76-85. 1.) J.
