Századok – 1977
Történeti irodalom - Kiss György lásd Gergely Ferenc - Kovács Endre: Szabadságharcunk és a francia közvélemény (Ism. Perlusz Katalin) 1061/V
1061 TÖRTÉNETI IRODALOM A Vormärz liberális fejlődésének harmadik szakaszát az 1830-as francia forradalom vezette be. Hatására a 40-es években a népképviselet a fejedelmi hatalom azonosértékű ellenpólusa lett, a végrehajtóhatalom parlamentizálásának szükségességét azonban továbbra is csak néhányan ismerték el. Ennek követelése jellemezte az alkotmányoshaladó irányzatot, annak legnevesebb képviselőit K. v. Rottecket és Fr. Murcharáot. Elméletben a csorbítatlan népszuverenitás platformjára helyezkedtek, a gyakorlatban azonban a német viszonyokhoz igazodva az államhatalmat ők is a fejedelem és a népképviselet között kívánták megosztani, de már úgy, hogy ezen újtípusú „dualisztikus rendben" a parlamenté legyen a túlsúly, s az állam legfontosabb integráló erejét a népképviselet jelentse. Hartwig Brandt az 1830 után fellépő, de viszonylag nagyobb befolyással csak a következő évtizedben rendelkező J. Fröbel „Neue Politik" c. írásának elemzésével zárja munkáját. A politikai radikalizmus hirdetője a szuverenitást immár minden megszorítás nélkül a népben fektette le, s az állami integráció egyetlen lehetséges garanciáját az állampolgárok politikai beleegyezésében kereste. Hartwig Brandt könyve sok-sok önálló kis elemzésből áll, melyeket a szerző az óriási feldolgozott anyagban tanúsított imponáló tájékozottsággal kapcsol egységes rendszerbe, s biztosítja az olvasó számára az eligazodást. Felhasználja a korábbi szakirodalom termékeit, enciklopédiákat, jog- és államtörténeti feldolgozásokat, hatalmas röpirat- és sajtóanyagot. A megrajzolt kép szemléletessebbé tétele érdekében gyakran támaszkodik eredeti idézetekre, megkönnyítve ezzel az egyes elméletekben jelentkező ellentmondások felismerését. Ugy véljük, hogy Hartwig Brandt könyve a magyar szellemi életre is jelentős mértékben ható német Vormärz politikai irányzatainak sajátos szempontjából történő bemutatásával hasznos ismeretekkel szolgál a korszak kutatói számára. Erdődy Gábor KOVÁCS ENDRE: SZABADSÁGHARCUNK ÉS A FRANCIA KÖZVÉLEMÉNY (Budapest, Akadémiai Kiadó. 1976. 331 1.) A 19. század első felében a hazájuk polgári átalakulásáért és nemzeti függetlenségéért küzdő európai mozgalmak úgy tekintenek Franciaországra, mint a forradalom hazájára: innen várnak egy új forradalom jeladására, innen remélik ügyük támogatását a nagy francia forradalom elvei jegyében. Az 1848-as februári forradalom nyomán megalakult polgári köztársaság azonban nem tudott és nem akart a szabadságukért küzdő népek protektora lenni. A második francia köztársaság saját létének elismertetésére, és az abszolutista rendszerekkel békés viszonyra törekedett; nem támogatta — legfeljebb szép szólamokkal — a nemzeti mozgalmakat sem, a magyar ügyet is sorsára hagyta. Kovács Endre munkájának bevezetőjében megállapítja, hogy a föntebbi „sommás összegzéssel" megelégedvén, történetírásunk eddig még nem tárta föl a magyar események
